Százmilliókat játszott el a pénzintézeti vezető

Kis-Magyarország

Heti 8–9 millió forintért is fogadott a Tippmixen a Kondorosi Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, majd a jogutód Békés Takarék volt gazdasági igazgatója. Több százmilliót játszott el, és szenvedélyéhez a pénzt részben az általa vezetett pénzintézet pénztárából biztosította. Nem jogerősen 6 évre ítélte a bíróság.

„Ekkor éreztem, hogy minden összeomlott körülöttem. 1,6 milliós szabálytalan munkahelyi pénzfelvétel miatt a Békés Takarék elnök-ügyvezetője felszólított, hogy mondjak le gazdasági igazgatói posztomról, és akkor közös megegyezéssel válunk el egymástól. Közben telefonált az egyik általam becsapott ember, hogy mi van a részjegyekkel? Hozzátette, tudja, hogy a munkahelyemen már nyomoznak utánam. Kedd délelőtt 10 óra volt. Békéscsaba belvárosában beültem a kocsimba, kikapcsoltam a mobilomat, elindultam, és csak mentem és mentem. Fogalmam sem volt, hova tartok, és időnként azt sem tudtam, merre járok. Végül, némi meglepetésemre, átszelve az egész országot, délután 4 órára Sopronban kötöttem ki. Feldúlt idegállapotban voltam, de ekkor minden következménnyel átgondoltam az életemet, és három lehetőség adódott. Vagy külföldre szökök, de ehhez nem volt pénzem; vagy öngyilkos leszek, de ennek a tragédiának nem akartam kitenni a családomat; vagy feladom magam a rendőrségen. Végül ez utóbbi mellett döntöttem. Visszaindultam Békéscsabára. Közben háromszor aludtam. Útközben arra sem volt pénzem, hogy autópálya-matricát vegyek. Másnap délben érkeztem vissza a békési megyeszékhelyre, ahol besétáltam a rendőrségre, és azt mondtam, bejelentést szeretnék tenni. Késő délután kezdődött meg az első kihallgatásom, ami hajnalig tartott. Amit tudtam, elmondtam. A rendőrök nem nagyon akarták elhinni, hogy több százmilliós sikkasztásról és csalásról teszek bejelentést, amit én követtem el. A károsultak többségének nevét már akkor előadtam” – mondta Gráfik Krisztián a Békéscsabai Járásbíróságon napra pontosan egy évvel azután, hogy feladta magát. Amikor 2018. május 16-án besétált a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra, nem tudhatta, hogy a szarvasi kapitányságon egy sértett már feljelentést tett ellene, s hogy körözik, mert a családja bejelentette eltűnését.

Először még bejött

„A vádlott nem bűnöző! De nem vitatjuk a bűnösségét, ezt a rendőrségen és most, a bíróság előtt tett őszinte, feltáró vallomásában ő is elismerte és megerősítette. Elnézést kért mindazoktól, akiket becsapott és megkárosított. Szeretné a hibáit helyrehozni. Neki ez volt élete első és utolsó bűncselekménye” – mondta védőbeszédében Kvasz Tibor ügyvéd. A magas intelligenciájú, bizalmi posztot betöltő férfi a munkahelyét károsította meg, becsapta ügyfeleit és ismerőseit, mert szerencsejáték-szenvedélye nem ismert határokat. Igaz, ehhez kellett egy laza ellenőrzésű pénzintézet, amelyet ő vezetett. A környezetében sokan tudták egyébként, hogy egy-egy hétvégén Gráfik akár 8–9 millió forintot is veszít.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Gráfik Krisztián 1998-ban végzett a békéscsabai főiskola közgazdasági szakán, majd szülőhelyén, Kondoroson banki ügyintézőként helyezkedett el a helyi takarékszövetkezetnél. Lelkiismeretes munkájának köszönhetően, a ranglétrát végigjárva az első számú vezető lett az akkor az ország első 30 takarékszövetkezete közé tartozó pénzintézetben.

A nős, háromgyerekes Gráfiknak kiemelkedően jó jövedelme volt, Kondoroson mindenki ismerte és becsülte. Pénzügyi vezetőként elnöke lett a helyi labdarúgóklubnak, amelynek jó ideig a játékosa is volt. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van.

A férfi 2000-ben kötött házassága másfél évtized után zátonyra futott, 2015-ben elköltözött a családjától. A vagyonmegosztás idején a szerencse is a kezére játszott, mert megtakarításai mellett egy nagyobb nyeremény is segítette. Talán itt fordult benne meg valami, és abban bízott, hogy szerencséje sokáig kitart.

Pénzügyi szakemberként aprólékos kimutatást vezetett minden kiadásáról, így a szerencsejátékra költöttekről is. A békéscsabai bíróságon felolvasott – a heves érzelmi kitörések miatt többször megszakított – vallomásában pontosan feltárta, hogy 2016 közepétől 2018 májusáig Tippmix fogadásai révén 390 millió forint veszteség érte – pedig sokszor érezte azt, hogy ezúttal „a tuti tippet” játszotta meg. A keletkezett óriási pénzügyi lyukat három helyről próbálta betömködni.

Ügyvezetői pozíciójával visszaélve több alkalommal is „előleg” címén pénzt vett föl a Kondorosi Takarékszövetkezet pénztárából; két év alatt összesen 106 millió forintot. Ezeket fogadásokra költötte abban a reményben, hogy a nyereményekből stabilizálja anyagi helyzetét.

Miután ez nem jött össze, 2017 májusától magánszemélyektől, elsősorban ismerőseitől, üzletfeleitől, szomszédaitól kért pénzt, köztük egy budapesti vállalkozótól, egy kondorosi fuvarozási cég tulajdonosaitól, Békés megye egyik legnagyobb zöldség- és gyümölcskereskedőjétől, politikustól, valamint egy békéscsabai labdarúgóedzőtől.

Nemegyszer valamiféle nagy üzleti lehetőségre hivatkozott, és senki nem firtatta, mi volna az. Volt, akitől 68 millió forintot, másoktól 10 milliót, és akadt olyan is, akitől csak pár milliót kért kölcsön. Megtörtént néhányszor az is, hogy az átvett pénznél magasabb összeget írtak a kölcsönszerződésre, és senkinek nem szúrt szemet, hogy nem volt semmilyen fedezet a kölcsön biztosítékául.

Másokat azzal csapott be Gráfik Krisztián, hogy részjegyet vesz nekik, s így tulajdonossá válhatnak az általa vezetett Kondorosi Takarékszövetkezetben. A takarékszövetkezet saját tőkéje 1,5 milliárd forint volt, így a részjegy mennyisége jegyzett tőkeként ennek 10 százaléka, azaz 150 millió forint lehetett; összesen ennyiért lehetett részjegyet venni, de egyetlen részjegytulajdonos tulajdoni hányada sem haladhatta meg ennek a 10 (azaz a saját tőke 1) százalékát, a 15 millió forintot. A reménybeli részjegyvásárlást bonyolította, hogy a jogszabályi változások miatt a Kondorosi Takarékszövetkezet időközben egyesült a szarvasival, a gádorosival és a gyomaendrődivel, így jött létre utóbb a Békés Takarék Zrt. A fúzió ideje alatt a részjegyvásárlás nem volt lehetséges – a „vásárlók” viszont inkább behunyták a szemüket, amikor az ügyletet nyélbe ütötték.

A szabályok szerint ráadásul nem kellett volna előre fizetni, ők mégis ezt tették. Másrészt elsiklottak afölött, hogy nem a pénzintézet, hanem Gráfik Krisztián bankszámlájára fizették be a pénzt. A felsorolt ügyletek láttán erős a gyanú, hogy akár a kölcsönadók, akár a részjegyvásárlók közül többen is nyerészkedni akartak. A részjegyvásárlók között volt Dankó Béla, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselője is. Ő a bíróságon elhangzottak szerint 14 millió forintot utalt át a pénzügyi vezető számlájára, akit jól ismert, hiszen a szomszédja volt, s egykor együtt játszottak a helyi focicsapatban. A fiktív részjegyvásárlásokat Gráfik hamis okiratokkal papírozta le.

Tippmix hitelbe

A kölcsönök felvételére és a részjegyvásárlás ígéretére sürgető szüksége volt 2017 májusától Gráfik Krisztiánnak, mert 2017. június 30-ig a Kondorosi Takarékszövetkezet pénztárába 65 millió forintot kellett visszatennie, amelyet – folyamatos és súlyos fogadási veszteségei miatt – korábban több ütemben kivett onnan. Ezt akkor, ha nehezen is, még sikerült összehoznia: ha nem így történt volna, akkor egy évvel korábban dől össze a kártyavár. Gráfik végül 21 főtől összesen 330 millió forintot szedett össze.

A kondorosi pénzintézet elnök-ügyvezetője a takarékszövetkezetek egyesülése után a jog­utód Békés Takarék második számú vezetője, gazdasági igazgató lett – ami a személye iránti bizalmat nyilván növelte.

A kondorosi takarékszövetkezet épületét még nem sikerült eljátszani

A kondorosi takarékszövetkezet épületét még nem sikerült eljátszani

Fotó: mapio.net

A szerencsejáték-függővé vált és a lejtőn lefelé tartó Gráfikon egy jó ismerőse, a csabacsűdi lottózó üzemeltetője is jókorát taszajtott, hiszen nála akár hitelbe is fogadhatott a Tippmixen Gráfik; ez a barát egyszer sem figyelmeztette, hogy a hétvégente eljátszott milliók előbb-utóbb bajba sodorhatják.

A játékszervező Szerencsejáték Zrt.-nél sem tűnt fel senkinek, hogy az alig másfél ezres kisközség lottózójának forgalma rövid idő alatt a többszörösére, havi 80 millió forintra nőtt. Pedig kis utánajárással kiderült volna, hogy mindez egyetlen embernek „köszönhető”. Igaz, ekkor érvényesíteni kellett volna a fogadásszervező cég honlapján megtalálható passzust a felelős játékszervezés társadalmi felelősségvállalási tevékenységről, amire a céget 2015 óta kormányhatározat is kötelezi.

„A saját házán lévő 10 millió forintos hitelét nem fizette vissza, de Tippmixre rendszeresen és nagy tételben fogadott és vesztett. Védencem akkor vesztette el teljesen a mértéket, amikor már közép-afrikai kosárlabdameccsekre is fogadott” – mondta védőbeszédében a vádlott jogi képviselője. Az ügyvéd a szakirodalomra hivatkozva azt bizonygatta a Békéscsabai Járásbíróság előtt, hogy a szerencsejáték-függőség komolyabb mentális problémákat okoz, mint akár a kábítószer-függőség, ehhez képest a Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható ismertetés a „játékaikat nem a veszélyes, függőség szempontjából kockázatos kategóriába” sorolja.

„Sajnos bíztam magamban, hogy nyerni fogok, azt hittem, tudom a tutit. De nem így történt. Féltem a szégyentől, ami majd a takarékszövetkezetben és mint magánembert ér. Ez utóbb menthetetlenül bekövetkezett” – mondta a bíróság előtt a vádlott. Vallomása egy másik passzusában ugyanakkor az önfeladása előtti napot jelölte meg úgy, mint „amikor minden összeomlott körülötte” – vagy­is amikor el kellett hagynia a Békés Takarék Zrt. vezető beosztását. Akkorra már több százmillió forint adósságot halmozott fel kölcsönadóival és részjegyvásárlással megtévesztett ügyfeleivel szemben. Semmi esély nem volt arra, hogy ezt kifizesse – ahogyan a jelek szerint most sincs. Gráfik Krisztián egyetlen pillanatig sem tagadta bűnösségét és felelősségét.

Nem lett gazdag

Az ügyészség 9 év börtönbüntetést, 10 év közügyek gyakorlásától és ugyancsak 10 év pénzügyi munkától való eltiltást javasolt. A vád- és a védőbeszédben polémia alakult ki arról, hogy ez mennyire áll arányban az elkövetett jogsértéssel. A vádlott védője sokallotta a 9 év börtönt különösen annak ismeretében, hogy bár a Buda-Cash, a Quaestor és Hungária brókercégek büntetőügyeiben összességében több százmilliárd forint kárról volt szó, senki sem kapott 9 éves szabadságvesztést. Kvasz Tibor azt is megjegyezte, hogy Gráfik önfeladása nyomán már rég elkezdődött a büntetőeljárás, és csak jóval ezután tett feljelentést sértettként a jogutód pénzintézet.

Ítélete indoklásában a bíró leszögezte: a másoktól kicsalt kölcsönökből valóban nem Ferrarit vett a vádlott, de a pénzt hobbijára, a sportfogadásra költötte. Az ítélet indoklása azt is kimondja, hogy bár valós a vádlott szerencsejáték-függősége, az nem volt olyan mértékű, ahogyan azt ügyvédje beállította. Kóros elmeállapotról szó sincs, belátási képessége nem akadályozta, hogy megértse, mit tesz, és annak mi a következménye.

A Békéscsabai Járásbíróság 6 év börtönre ítélte Gráfik Krisztiánt, 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, 10 évre pedig a pénzügyi elemző és befektetési tanácsadó foglalkozástól, továbbá 185 millió forint vagyonelkobzást rendelt el, emellett a magánfeleknek 119 millió polgári jogi igényt ítélt meg, míg 120 millió forint esetében a polgári jogi igényt más törvényes útra utasította – utóbbi összeg a színlelt részjegyvásárlásra átvett pénzekre vonatkozik. A pénzintézet utóbb kártalanította a sértetteket, a felmerült összeget azonban követeli a volt alkalmazottjától. A polgári jogi igények és a vagyonelkobzás összege eléri a 425 millió forintot.

Előzetesből bűnügyi őrizetbe: bilincs le!

 

Fotó: A szerző felvétele

A vádlott helyzetét az sem könnyíti, hogy volt felesége három közös gyermekük miatt a gyerektartás meg nem fizetése miatt végrehajtást indított ellene. A korábban vállalt havi 270 ezer forintot ugyanis Gráfik a fegyintézetből nem tudja fizetni. Gráfik amúgy új kapcsolatban él, s alig két héttel az után született meg negyedik gyermeke, hogy feladta magát.

Az elsőfokú ítélet előkészítő tárgyalás keretében született: a vádlott beismerte bűnösségét és lemondott az érdemi védekezés lehetőségéről. Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett. A bíróság megszüntette a vádlott előzetes letartóztatását és bűnügyi őrizetet rendelt el, így Gráfik Krisztián az ítélethirdetés után otthonába távozhatott. Másodfokon a Gyulai Törvényszék tárgyalja az ügyet.

A vádlott testvére a Narancs kérdésére a per egyik szünetében azt mondta, hogy bátyja szerencsejáték-függőségéből semmit nem vettek észre.

Magyarfoci, mellékesen

Érdekes része volt a vádlott vallomásának, amikor arról beszélt, hogy a megyei első osztályban szereplő kondorosi fociklub elnökeként helyi vállalkozókkal együtt hogyan fizették feketén a játékosokat. Megjegyezte, a jobb helyezés reményében Orosházáról és Szarvasról kellett labdarúgókat hozni, akik nem jöttek ingyen. Gráfik Krisztián a bíróságon arról beszélt, hogy ez így megy szinte mindenütt. Mindez azért is érdekes, mert a vádlott szomszédja és jó barátja, Dankó Béla (Fidesz) parlamenti képviselő korábban kondorosi polgármester volt (és egykor játszott is a helyi csapatban). Dankó ma – többek között Csányi Sándorral, Garancsi Istvánnal, Bánki Erikkel és Nyilasi Tiborral együtt – a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének tagja, amelyben éppen az amatőr labdarúgóklubokat képviseli, továbbá az MLSZ Békés Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke.

Figyelmébe ajánljuk