Kecsup.hu: koronavírus gyanúja miatt karanténban lehet egy kecskeméti család

  • narancs.hu
  • 2020. március 12.

Kis-Magyarország

A kecskeméti Zrínyi Általános Iskola igazgatója nem tagadta a KecsUP-nak, hogy ő írta azt a levelet, amely szerint az iskola egyik alsós diákja és testvére is karanténba került. Frissítve! Lakitelken is gyanús eset!

Az általános iskola igazgatója által írt levél csütörtök kora délelőtt eljutott a kecskeméti kecsUP.hu szerkesztőségébe. A hivatalos tájékoztatást eredetileg a szülői munkaközösség kapta meg. Ebben az áll, hogy az iskola egyik alsós diákja és testvére is karanténba került.

Amikor a helyi portál csütörtök délelőtt minderre rákérdezett, Tóth Lászlóné igazgató türelmet kért, mert mint mondta, a fenntartóval egyeztet. Majd egy óra múlva újabb türelmet kért arra hivatkozva, hogy az egyeztetés mindig tart.

A tájékoztatás szerint a gyermek édesanyja külföldről jött haza, ezért várt rá karantén. Bár fertőzött beteggel nem volt kontaktusa. A zrínyis gyermek az édesapával volt, de két méteres távolságból találkozott édesanyjával. Azonnal értesítették az apukát, hogy vigye a gyermeket orvoshoz, aki elrendelte a karantént a testvérrel együtt. Az igazgató értesítette a fenntartót és fertőtlenítést kért.

A kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola

A kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola

Fotó: kecsUP.hu

További részletek a kecsUP.hu portálon!

Frissítés: karanténban egy lakitelki dohánybolt alkalmazottja!

Lakiteleki olvasójától kapta az információt a kecsUP.hu, hogy az egyik ottani dohánybolt alkalmazottja karanténba került. Miután a kecskeméti hírportál megtalálta a szóba forgó az üzletet, annak vezetője megerősítette: valóban érintett az egyik alkalmazottja.

Azért került karanténba, mert a dolgozó párja Olaszországból tért haza. Házi karanténban vannak. A fertőzés még nem igazolódott be.


Hogyan védekezzünk a koronavírus ellen?

Mivel még nincs olyan gyógyszer, ami specifikusan a koronavírus-fertőzés ellen hat, ezért az alábbi, mindenki által könnyen betartható előírásokkal védekezhetünk ellene.

- Rendszeresen, alaposan mossunk kezet szappannal vagy fertőtlenítő folyadékkal legalább 30 másodpercig.
- Tüsszentéskor, köhögéskor tegyünk zsebkendőt az arcunk elé. Ha erre nincs lehetőség, akkor tüsszentsük a könyökhajlatunkba.
- Viseljünk az orrot és szájat takaró arcmaszkot.
- Kerüljük azokat a helyeket, ahol élő állatokkal vagy nyers hússal kapcsolatba kerülhetünk (ilyen például a piac).
- A koronavírus leggyakoribb tünetei a láz, a fáradtság és a száraz köhögés, de egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, valamint légszomj. Ugyanakkor vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek.

Ha betegnek érzi magát, akkor telefonon hívja fel háziorvosát. Amennyiben felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, akkor a háziorvos értesíti a mentőket, akik kórházba szállítják. Ott elvégzik a szükséges vizsgálatokat: ha a laboreredmény megerősíti a koronavírus-fertőzés tényét, akkor kórházi megfigyelés (másnéven karantén) alá kerül. A későbbi kezelés attól függ, hogy a betegség mennyire súlyos.

Ha kérdése van, akkor hívja az alábbi zöldszámokat, vagy keresse fel a kormány tájékoztató oldalát.

06 80 277 455
06 80 277 456

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.