Kihívóan közösségellenesnek és félelemkeltőnek tartja a rendőrség a testületi ülésen kérdését ismétlő aktivistát

Kis-Magyarország

A nem mindennapi szabálysértési ügyet az orosházi rendőrség és a megyei rendőr-főkapitányság a jelek szerint kevéssé szeretné lefolytatni. A civil aktivista áll a vizsgálat elé.

„Az Orosházi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Szabálysértési Előkészítési Csoportja szabálysértési előkészítő eljárást rendelt el Sárközi Zoltán eljárás alá vont személlyel szemben, mivel a 2023. május 31-én tartott képviselő-testületi ülésen olyan kihívóan közösségellenesen viselkedett azzal, hogy a képviselő-testület felé emelt hangon kérdést intézett, melyet három alkalommal a rendre utasítást követően megismételt, amely alkalmas volt arra, hogy a jelen lévő képviselőkben megbotránkozást és riadalmat keltsen.” Mindez abban a rendőrségi határozatban olvasható, amelyet az orosházi kapitányság küldött a megyei rendőr-főkapitányságnak. Az orosházi rendőrök azt is írták: „a törvényben fennálló kizáró okok miatt és az elfogult eljárás látszanának elkerülése érdekében más eljáró hatóságot” kérnek kijelölni az ügy lefolytatására.

Ez azt jelenti, hogy az Orosházi Rendőrkapitányság javaslata az volt, hogy felettes szerve másik kapitányságot jelöljön ki a politikailag kényes szabálysértési eljárás végigvitelére. Ám a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság válaszában az áll: „A kizárási indítványban hivatkozott kizárási ok nem alapozza meg a kizárás szükségességét.” Ezzel visszautalta az ügyet oda, ahonnan érkezett. Így az Orosházi Rendőrkapitányságnak kell azt az eljárást lefolytatni, amelytől minden áron igyekezett volna szabadulni.

A Narancs.hu május utolsó napján számolt be arról, hogy az orosházi testületi ülésen a fideszes városvezetés propagandamédiájának számító OrosCafe Kft. múlt évről szóló szakmai és pénzügyi beszámolója, valamint idei üzleti terv is a napirendek között szerepelt. Ennek kapcsán a közpénzből működő  önkormányzati médiumok nem éppen elfogulatlan működését tette szóvá az ellenzék. A kissé elnyúló vita végén Bodóczi András (Közösen Orosházáért) azt javasolta, legyen élő közvetítés a testületi ülésekről. A 26 ezer lakosú Békés megyei iparvárosban már hosszabb ideje nincs sem élő, sem felvételről sugárzott közvetítés az ülésekről, holott a helyi tévé jelen van, felveszi azt. A nyilvánosság ilyesfajta kirekesztésének magyarázatára sem korábban, sem ekkor nem szolgált indokkal a fideszes többség. Ezúttal is egyszerűen leszavazta a javaslatot. Ekkor szólalt meg az érdeklődőként az ülésre érkező Sárközi Zoltán helyi aktivista, aki a Biztonságos Orosházáért Facebook-csoport adminisztrátora. Csupán annyit kérdezett hangosan: Miért?

A kérdést még kétszer megismételte, amelyre Dávid Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester reagált azzal, hogy mindezt hagyja abba, mert érdeklődőként joga van jelen lenni, de kérdést nem tehet fel. Egyben kérte, hagyja a termet, ám erre Sárközi nem volt hajlandó, amíg a kérdésére érdemi választ nem kap. Ezt azonban nem történt meg. A polgármester ezután kilátásba helyezte, hogy az incidens miatt kihívja a rendőröket, amit azzal nyomatékosított, hogy a történtek hatására szünetet rendelt el. Ekkor Molnár Béla (Fidesz-KDNP) társadalmi megbízatású alpolgármester ment oda Sárközi Zoltánhoz és a magát pártokhoz nem kötődő politikai aktivistának nevező Sárközi szerint „provokátornak és drogosnak” nevezte. Vitájukban Fetser János (MSZP) is bekapcsolódott, de a heves szóváltásban a felek nem tudták meggyőzni egymást.

A helyszínre érkező rendőrökkel együtt az aktivista végül elhagyta az üléstermet, a folysón viszont igazoltatták. Azt mondták neki, ha nem szól bele az egyébként nyilvános testületi ülés menetébe, akkor visszamehet. Ezt erősítette meg Burai Mihály jegyző is, azzal a kiegészítéssel, hogy minderről megkérdezi a polgármestert. Dávid ezt nem engedélyezte, így Sárközi nem ment vissza. Kérdés, hogy a testület szervezeti és működési szabályzatának mely passzusára vagy milyen jogszabályra támaszkodhatott a városvezető döntése meghozatalakor. Az is aggályosnak tűnik, miképpen dönthetett erről egyszemélyben.

Az elrendelt szünet után és a történtek kapcsán az ülés folytatásán Dávid Zoltán provokációról beszélt. A szabálysértés rendőrségi megindításáról szóló határozat nyomán az érintett, Sárközi Zoltán csodálkozásának adott hangot. Szerinte szó sem volt kihívóan közösségellenes magatartásról, az pedig egyáltalán nem igaz, hogy mindez a jelen lévő képviselőkben riadalmat vagy félelmet keltett. „Nem ordibáltam, hanem a terem nagysága és a bent lévő alapzaj miatt határozottabb hangon kérdeztem. Állok a szabálysértési eljárás elé, megvédem igazamat. Egy egészen egyszerű kérdésről, az elmaradt válaszról, valamint a szólásszabadságról van szó” – mondta a Narancs.hu-nak Sárközi. A következő orosházi testületi ülés szerdán lesz.

„Ha válaszoltak volna egy egyszerű, a nyilvánosságról szóló kérdésre ott, az ülésen vagy azóta bármikor, akkor nem lenne ügy. Nem fordult volna elő, hogy félbe kell szakítani a május végi testületi ülést és nem lenne most szabálysértési eljárás sem” – fejtette ki portálunknak Fetser János. Kérdésünkre elmondta, a történtek kapcsán sok minden eszébe jut, de kihívóan közösségellenes magatartás vagy riadalom és félelem a legkevésbé sem. Hozzátette, egy három hónappal ezelőtt lakossági fórumon legalább öten megkérdezték, miért nincs közvetítés a testületi ülésekről. De válasz akkor sem volt.

Lapunk úgy tudja, korábban a Fidesz tanácsadói javasolták a helyi kormánypárti városvezetőknek, hogy ne közvetítsék a testületi üléseket, mert így az érdeklődő lakosság szembesülne azzal, hogy milyen színvonal és milyen érvrendszer jellemzi az ülést, s hogyan születnek meg a döntések. A történet mégis többek szerint arról szól, hogy a közpénzből működő helyi televízió nem teljesíti közszolgálati feladatait, mert csak rövid összefoglalókban számol be a helyi legfontosabb döntéshozói fórum, a képviselő-testület munkájáról, korlátozva ezzel a helyi nyilvánosságot.

„A képviselők tényleg olyan ijedősök, hogy a »Miért?« kérdés emelthangú ismétlésétől reszketni méltóztatnak riadalmukban?” – kommentálta az ügyet egy általunk megkeresett, de neve mellőzését kérő budapesti jogász. Információink szerint Sárközi érdekeit képviselve hamarosan jogvédő szervezet kapcsolódik be az ellene indított szabálysértési eljárásba.

(Címlapképünkön: Orosháza belvárosa)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.