Hajmáskéren háromezren sem laknak, de aki a 8-as útra vetődik, kilométerekről kiszúrja a községet egy égbe meredő torony miatt. A település százéves jelképe az egykori laktanya parancsnoki épületének piros cserepű csúcsa. Ha az egykori katonai bázis története nem egy részben elfuserált, részben jellegzetes privatizációs sztori lenne, akkor Hajmáskérre akár egy európai hírű kulturális örökség miatt is járhatnának a turisták. Most legfeljebb azt lehet kipróbálni, milyen egy lepusztult szellemváros épületében barangolni.
| ||
„Aki vadállatot csinál magából / megszabadul az emberi lét fájdalmától” – ez már a torony alatti második emeleti folyosó falán olvasható. Üzenetből, legyen bár káromkodás, szerelmi vallomás vagy ezek sajátos ötvözete, bőven akad a szemétkupac, az omladozó falak és kiszakított ablakok között. 17 éve nem él itt senki, bár a rohadás mértékéből és a törmelék mennyiségéből többre tippelnék.
Csodálatos Monarchia
1907-ben kezdődött és három évig tartott a Monarchia legnagyobb katonavárosának fölépítése; a laktanyát végül 1911-ben avatták fel. Ekkor a saját infrastruktúrájú katonaváros 12 kivilágított utcáján összesen 60 (!) különböző, de leginkább szecessziós vonásokat hordó épület állt. A lakó- és szolgálati egységeken túl akadt itt iskola, fürdő, kórház, lovarda, vágóhíd, jéggyár, szennyvíztelep, kaszinó, színházterem, de még mesterséges tó is. A Vasárnapi Újság így lelkendezett: „Legnagyobb épített ékessége az ágyúk fővárosának az impozáns, díszes parancsnoki palota, esténként villamos lángokkal szegett félszáz (44 m) méter magas tornyával, berendezése fejedelmi kényelmével és hatalmas ünnepi termével.”
De miért épp ide építették a Monarchia és Közép-Európa legnagyobb katonai bázisát? A híresen hosszú lőtér miatt, ahol száz éve ugyanolyan jól lehetett gyakorolni és robbantgatni, mint manapság is – ottjártunkkor például azzal a hírrel fogadott a település 1998 óta regnáló, független polgármestere, Köbli Miklós, hogy a lőtéren NATO-egységek gyakorolnak, ami a tankos lövöldözéstől a helikopteres géppuskázáson vagy kisebb bombák robbantásán át a kézifegyveres lőgyakorlatig terjedhet.
| ||
A falanszter.blog.hu írása szerint a két világháború közt a laktanya a Ludovika Akadémia intézménye lett, 1949 után pedig a szovjet hadseregé. A bajok is ekkor kezdődtek: az oroszok gyorsan felhúztak egy betonfalat, valamint egy klasszikus szocreál lakótelepet a katonaváros köré; a két építészeti stílus találkozása helyszíni benyomásunk szerint mindennek mondható, csak termékenynek nem. A szovjetek 1990-ben hagyták itt a laktanyát, s beindult az igazi lejtmenet, a máig tartó pusztulás. Ami nem volt törvényszerű, de a honvédség egyik pillanatról a másikra több nagyvárosi laktanya gazdája lett, és a hajmáskériből már nem kértek.
Így hát a laktanya első körben az állami vagyonkezelőhöz került, ami éveken át próbálkozott az értékesítéssel, de a komplexum a 90-es években nem kellett senkinek. Közben a helyiek és az őrzéssel megbízott cég emberei a szovjetek után maradt bútorokat szépen hazahordták. Ma sem gondolja lopásnak ezt senki, hiszen ha valakinek kellettek volna az ingóságok, elvitte volna azokat. Sok élelmiszerkonzerv és üzemanyag is maradt a laktanya területén, azoknak is hamar lába kelt.
Megsemmisített örökség
Mielőtt a 20. század elején megépült a laktanya, 1000 fő lakott Hajmáskéren, ma közel a háromszorosa. A népességnövekedés annak köszönhető, hogy a község megkapta a laktanya melletti lakótelepet is, ahol korábban a szovjetek laktak. Ezt aztán kedvezményes áron értékesítették főleg fiatal családoknak a rendszerváltás után. Ma tulajdonképpen két Hajmáskérről beszélhetünk: a község az ófalura és a laktanya környéki újfalura oszlik. A lakótelepiek nem érzik annyira magukénak a falu sorsát, mint a régebben itt élők – legalábbis az ófalusiak szerint. De a laktanyával messze nem ez a legnagyobb gond.
| ||
Mivel az ÁPV Rt. a laktanyát nem tudta eladni, 1998-ban a Horn-kormány határozata alapján átadták azt Hajmáskérnek – kezdjen vele, amit tud. Ennek következménye a mai lesújtó összkép: romos házak, életveszélyes parancsnoki épület, közegidegen, hupikékre festett lakóház, gondozatlan terület az egykor csinos park helyén. Az egyetlen pozitívum manapság az, hogy a szemetet újabban összeszedik a közmunkások.
Amikor a polgármestertől azt kérdem, nem volt-e eleve felelőtlenség odaadni ezt az óriási területet és ennyi épületet ennek a kis önkormányzatnak, Köbli Miklós kicsit gondolkodik, de aztán nem vitatkozik. „Ezzel még egy város sem tudott volna megbirkózni egymaga” – mondja. Köblire elődjétől maradt ez az örökség, igaz, az egyes ingatlanok értékesítését már ő menedzselte. Néhány épületet lakóingatlannak adtak el, a mutatósabbakba egy húsfeldolgozó meg egy élelmiszerraktár költözött, de van olyan cégtelephely is, amely tisztítószerekkel és háztartási cikkekkel üzletel, az egyik szélső épületben pedig műanyag ablakokat és ajtókat gyártanak. A tábor egy része ma ipari park, a másik részén önkormányzati épületek állnak – iskola, közösségi ház és helytörténeti múzeum, a harmadik csoportba a magántulajdonba adott vagy az önkormányzatnál maradt romos épületek tartoznak, míg a képzeletbeli negyedikbe a lebontottak. Néhány, korábban meghatározó ingatlant az önkormányzat rombolt le. A településvezető szerint „fel kellett vállalni a hálátlan szerepet, mert az összedőlés határán voltak”. A Hajmáskéren élő laktanyakutató, Varsányi István a 16 épület 2000-es évek elején esett lerombolását barbárságnak tartja, ahogyan azt is méltatlannak véli, hogy a település elkótyavetyélte az ingatlanokat, és hagyta a telep jó részét lerohadni. „Az értékes épületek lebontásával a település örökségét semmisítették meg. Azzal mosta tisztára a lelkiismeretét a polgármester, hogy máshol is bontottak épületeket, és hogy máshol sem tudták eladni őket. Ez rossz védekezés. Nem minden laktanyának van történelme, a hajmáskéri tábori épületek egészen más értéket képviseltek, képviselnek. Az ÁPV Rt., az örökségvédelem, valamint a helyi önkormányzat hibája, együttesen, illetve külön-külön is, hogy lerohadt a 20. századi magyar hadtörténelem egy fontos állomása.”
| ||
Trafik és pékség
2006 óta nem lehet bontani, azóta – egyesek szerint a rombolások miatt – műemlékvédelem alatt állnak a laktanya épületei.
A polgármester szerint ez szép dolog, de van hátránya is, mivel az épületeket nehezebb felújítani, nem lehet például műanyag nyílászáróra cserélni a fát, és hőszigetelő vakolatot sem lehet felvinni, nem lehet ráépíteni se. „Emiatt nehezebben találunk befektetőt. Gond az is, hogy műemlékvédelmi szempontból mi abba a kategóriába tartozunk, mint a budai Vár vagy a Festetics-kastély, miközben az uniós milliárdokat jelentő Nemzeti Kastélyprogramba azért nem tudtunk bekerülni, mert a parancsnoki épület nem kastélynak épült, ahogy a várfelújítási pályázaton sem indulhattunk. Mindenből kimaradtunk, és senki nem segít.”
Becslések szerint csak a parancsnoki épület felújítására 3 milliárd forint kellene – ez mintegy 15-szöröse a falu költségvetésének, azaz beláthatatlan összeg. Befektető jó pár megfordult Hajmáskéren, ám egyik elképzelésből se lett semmi. Egy svéd–magyar üzletember néhány éve 36 millió forintért vásárolta meg a parancsnoki épületet, ötcsillagos szállodát álmodott bele, de jelenleg a községgel pereskedik, projektcége rég felszámolás alatt áll, az épület pedig – mivel nem valósult meg a beruházás – ismét az önkormányzat tulajdonában van. „Nem turizmusban kellene itt gondolkodni. Igaz, elég közel van ide a Balaton, de ott is zárnak be a szállodák, ráadásul vízpartunk sincs, a kilátás pedig egy lakótelepre esik. Mégis, ki jönne ide? Inkább oktatási vagy szociális vonalon elképzelhető az értékesítés, például idősek otthonaként” – így a polgármester.
Egy ember azért jól járt a lerobbant, helyenként düledező laktanya közepén: Irmes Zsolt pápai vállalkozó, akinek közel 30 közértje és péksége van a tágabban vett környéken. 2010-ben a Fidesz hajmáskéri szervezetének vezetőjeként kampányolt és bográcsozott a helyi országgyűlési jelölt Navracsics Tiborral, aki mellett Irmes legmagasabb politikai kapcsolatának Kövér László házelnök tekinthető. Utóbbival gimnáziumi osztálytársként érettségiztek Pápán, és egy közzétett fotó szerint 1978-ban ők ketten számítottak a 4. B osztály gólvágóinak – természetesen fociban. Irmes futball iránti rajongása azóta is változatlan, ő a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás vezetője; egyszer maga Orbán Viktor is vele tekintette meg az ifjú tehetségeket. A vállalkozó egyébként nem keresi a nyilvánosságot. Viszont éppen a magyarnarancs.hu írta meg, hogy a Veszprém környéki trafikok közül többet Irmesék gyűjtöttek be. Azt pedig maga Irmes Zsolt ecsetelte korábban a megyei portálon, hogy muszáj pályázni; 2013-ban azt fejtegette, milyen nehéz helyzetbe kerültek a boltjai, ugyanis a bevétel 20-30 százalékát is elérhette a dohányáruk értékesítése. Ezért a „boltjai mellett ki fog alakítani olyan üzlethelyiségeket, ahol a későbbiekben dohánytermékeket forgalmazhat” – írta a veol.hu. Végül Irmes Károlyné négy, Irmes Ildikó egy, Irmes Bence szintén négy darab trafikot nyert. Irmes Zsolt egyet sem, de legnagyobb cégének, az évi egymilliárd árbevételű 100 Íz Center Kft.-nek több fióktelepe is az említett Irmesek trafikjaiban van bejelentve. Irmes Ildikó amúgy jelenleg is a 100 Íz Center tulajdonosa – és Irmes Zsolt mellett a DRB Kereskedelmi Kft. társtulajdonosa is –, Irmes Károlyné pedig korábban volt tagja Irmes Zsolt vállalkozásának. Irmes Bence, Irmes Zsolt egyik fia nem, ő a trafiktarolás idején még tanult, de a 20 évesen elnyert négy trafikját kezelő cége, a Trafimax Bt. a tavalyi és az azt megelőző, 2014-es évben összesen több mint 700 milliós bevételt produkált. Ebben a vállalkozásban kültag Irmes Dávid focista is, aki édesapja, Irmes Zsolt klubjánál nevelkedett, és onnan igazolt Gyirmótra.
| ||
Lovarda 150 millióért
A 100 Íz Center a hajmáskéri laktanya területén 1999-től vásárolt ingatlanokat, 2003-ig összesen hármat csaknem 23 millió forint értékben – derül ki a lapunk által kikért szerződésekből. A legérdekesebb ezek közül az E37-es épület, az ún. lovarda; ezt Irmes 1999-ben vette meg az önkormányzattól 3,5 millió forintért. Az 1370 nm alapterületű, csarnokszerű épület akkoriban leharcolt állapotban volt, Irmes felújította, majd 15 évvel később visszaadta azt az önkormányzatnak közel 50-szeres áron, bruttó 152 millió forintért. Az önkormányzat ezt nem saját bevételeiből finanszírozta, hanem abból a majd’ 160 millióból, amelyet 2014 márciusában egyszeri támogatásként a Belügyminisztériumtól (BM) kapott iskolafejlesztésre. A BM az akkori ügymenetről azt közölte a Naranccsal, hogy az önkormányzat előzetesen közölte az összeget, a minisztérium pedig elutalta, hogy vegyék meg az egykori lovardát Irmes Zsolttól, és alakítsanak ki tornatermet – az ugyanis nem volt a község iskolájában.
Csakhogy 152 millió forint a ma már néhol omladozó vakolatú épületért kissé soknak tűnik. Főleg úgy, hogy az ingatlan műemlékvédelem alatt áll, ami nagyban behatárolja a lehetőségeket. Mindeközben a környéken kapható csarnokok vagy ipari épületek négyzetméterára csupán töredéke annak a közel 100 ezer forintos árnak, amennyit Irmes cége közpénzből kapott négyzetméterenként. Mivel több, általunk megkeresett megyei ingatlanos nem kívánta véleményezni az árat, magunk néztünk körül. Találtunk is egy hajmáskéri ajánlatot, ami mutat némi hasonlóságot az egykori lovardával: hasonló épületmérettel, hasonlóan gépesítve, de többszörös telekmérettel mindössze 30 millió forintért, azaz ötödéért árulnak ipari ingatlant, igaz, külterületen. Ehhez képest 190 millióért vesztegetnek egy remek állapotú, valamivel kisebb épületnagyságú, de nagyobb telekméretű ipari épületet Veszprémben – itt a sokkal előnyösebb helyszín nyomja meg az árat, amiből viszont lehet alkudni. Eközben a Hajmáskérnél nagyobb, szomszédos Várpalotán 3000 nm-es közművesített épületet majdnem 9000 nm-es telekkel 55 millióért kínálnak megvételre.
| ||
Rákérdeztünk a polgármesternél, nem túlzás-e az ár, de szerinte az reális volt, a végösszeget az épület felújítási szükségletei, azaz Irmes költségei indokolták. Kérdeztük is, készült-e ingatlanos értékbecslés? „Nem” – hangzott a válasz, a négyzetméterárat megbecsülték közösen. (A vállalkozó korábban a település rendezvényeit is megtámogatta.) Bár már két és fél éve vette vissza az önkormányzat az épületet, az jelenleg üresen áll – hiába kerestük a kutyát is, aki egy tábla szerint az ingatlant őrzi.
A tornaterem projektjébe kis hiba csúszott: a polgármester úgy kalkulál, még 214 millió forint kell a gépesítésre, az öltözők és a sportpálya kialakítására, de erre egyelőre nem kaptak támogatást. Tavasszal ezt így indokolta: „Az év elején kiírták a tornaterem építésére, felújítására a pályázatokat. Az önkormányzat nem pályázhatott, mivel a település nem hátrányos helyzetű járásban fekszik. Az alacsony gyermeklétszám miatt nem lenne jogosult az önkormányzat akkora tornatermet kialakítani, mint amekkorát a lovarda épületében ki lehetne alakítani.” Köbli mégis derűlátó. Állítólag Balog Zoltán minisztertől már van ígéret az igényelt összeg megítélésére, mert új tornateremtender várható; és akkor közel 400 millió forintért lesz végre saját terme a községnek. Ami kissé borsos árnak tűnik, ám kétségtelenül jobban hangzik, mint az, hogy 160 millió forintnyi közpénzt költöttek egy teljesen üres épületre. Igaz, az nem a település pénze volt, ők nem vesztettek az ügyön semmit. Irmes vállalkozó amúgy élelmes ember, egy másik, egykor 15 millióért vásárolt épületet a jofogas.hu-n próbál elpasszolni: 30 millióért. Egyelőre nem talált vevőt az életveszélyes épületre, még az önkormányzatot sem érdekli a bombaüzlet.
Orosz rulett
Ez a fajta üzletelés azonban csak következmény. Az igazi kérdés az, hogy lehetett volna-e jobb gazdája az önkormányzat a komplexumnak? Nyilván, de azt talán az ÁPV Rt. sem gondolta komolyan, hogy egy háromezres település ideális gazdája lesz egy ekkora területnek, és sikerül neki majd új funkciót találni. Az ÁPV jogutódjánál, az MNV-nél érdeklődtünk arról, mennyire volt megalapozott és felelős ez a döntés, de érdemben nem válaszoltak. Érdeklődtünk a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jogutódjánál, hiába. A helyiek leginkább a Honvédelmi Minisztériumra (HM) mérgesek, mert mégiscsak egy laktanyáról van szó, vagyis szerintük a HM-nek kellett volna lépni az ügyben, főleg, hogy a lőtér máig használatban van. Megkérdeztük a minisztériumot is, de érdemben ők sem nyilatkoztak. Másfelől viszont miért vették volna át a laktanyát, ha se igényük, sem forrásuk nem volt rá? De ha senkinek nem róható fel semmi, akkor elfogadható, hogy ez a dolgok normális menete, és Hajmáskéren egy jobb sorsra érdemes kulturális örökség pusztul el?
| ||
Egy órát sétáltam a romos parancsnoki épületben. A lépcsők és a tartógerendák még bírják, de a kiálló szögekkel és az üvegdarabokkal vigyázni kell. A palotaszerű épület tetejének egy része beszakadt s van egy belépést tiltó tábla is, mégis látszik, hogy rendszeresen járnak az épületbe, az italos üvegek és dobozok legalábbis erre utalnak; néhány szobában heverő és szivacs is van. Ha továbbra sem kezdenek valamit az épülettel, akkor összedől, jobb esetben lebontják – százmilliókért. Rosszabb esetben előbb-utóbb tragédia történik, ugyanis az életveszélyes épületet jó ideje senki nem őrzi, az a gyerek sétálhat be ide játszani egy jót, amelyik csak akar.
(Cikkünk megjelenése visszhangot váltott ki, erről itt olvashat.)
