Komlón azt sulykolja a fideszes polgármester, hogy mindenki ÉLETVESZÉLYBEN van

  • Katus Eszter
  • 2018. március 22.

Kis-Magyarország

Az MSZP feljelentésre készül rémhírterjesztés miatt.

Polics József, Komló város fideszes polgármestere egy keddi sajtótájékoztatón bejelentette: a komlóiak életveszélyben vannak.

A sajtótájékoztatóról a Komlói Újság videófelvételt készített, de a Pécsi Újság és a Pécsma.hu is beszámolt az elhangzottakról.

Ezekből kiderült, hogy Polics József elmondta: a Demokratikus Koalíció Baranya 2. sz. választókerületének jelöltje, Nagy Ferenc egyszer azt nyilatkozta, hogy hiba volt megépíteni a műszaki határzárat, helyette például az egészségügyet kellene rendbe tenni. Emlékeztetett még, hogy Gyurcsány 2015-ben szívesen fogadta a menekülteket, és olyan lehetőségeket vázolt fel, hogy a menekülteket üres laktanyákban vagy lakásokban helyezzék el. „Amikor azt hallottam, hogy üres lakásokba, felállt a hátamon a szőr – fogalmazott Polics József. – Mindenki tudja, hogy Komlón sok ilyen van, és olcsón meg is vásárolhatók. Ha a DK jelöltje nyerne, a nyilatkozatiak alapján megvásárolnák azokat, és migránsokat telepítenének a városba.”

Ezután Komló polgármestere kijelentette:

„Gyurcsány és pártja jelöltje életveszélyes Komlóra nézve.”

„Életveszélyben vagyunk, el a kezekkel Komlótól!”

false

Amennyiben a kijelentés helytálló, és a város lakói életveszélyben vannak, felmerül a kérdés, miért nem lépett még fel a rendőrség és a katasztrófavédelem a komlói lakosok védelmének érdekében?

Kedd este rá is kérdeztünk a két szervezetnél, hogy milyen lépéseket, rendvédelmi feladatokat kívánnak végrehajtani a polgármester által felvázolt életveszélyes helyzet megelőzése, illetve a már kialakult életveszélyes helyzet elhárítására Komló városában, valamint Gyurcsány Ferenc és pártja jelöltjével kapcsolatban.

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kérdésünkre szerdán csupán annyit közölt, hogy a katasztrófavédelem „politikai megnyilvánulásokra nem reagál”. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság részéről csütörtökig még ennyire sem futotta. A két szervezet „reakciójából” azért levonható a következtetés, hogy Komló szó szerint nincs „életveszélyben”. Ha viszont Komló nincs életveszélyben, miért állítja mégis ezt a polgármester?

A rémhír terjesztése bűncselekmény

Szakács László (MSZP) szerint minden fideszes, így Polics József is pártutasításba kapta, hogy tartsa fenn a félelmet. Ezért került sor a sajtótájékoztatóra, ahol a Fidesznek való megfelelni akarás győzedelmeskedett a józan ész felett. Szakács szerint az elhangzottak kimerítik a rémhírterjesztés tényállását, ezért várhatóan feljelentést fognak tenni a polgármester ellen. A Btk. 337. paragrafusa szerint ugyanis: „Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Természetesen megkerestük Nagy Ferencet, a Baranya 2. sz. választókerület jelöltjét, hogy reagáljon a vele és pártjával kapcsolatban elhangzott vádakra.

A DK-s jelölt, aki az MSZP–Párbeszéd támogatottságát is élvezi, úgy látja, Komló polgármestere hamis nyilatkozatával tudatosan megfélemlíti a komlói embereket, akkor, amikor azzal riogatja a város lakóit, hogy DK-s győzelem esetén az olcsón megvásárolható lakásokba migránsokat telepítenének. Nagy hangsúlyozta, a komlóiak biztonsága egyetlen percig sem forog kockán, majd hozzátette, a Fidesz–KDNP az a párt, amelyik már eddig is több mint 20 ezer olyan idegent fogadott be az országba, többségüket jó pénzért, akikről nagy bölcsen ugyancsak hallgatnak. Úgy látszik, pénzért bárki jöhet – mutatott rá Nagy Ferenc. – „A polgármester riogatásával megfélemlíti a város tisztességes polgárait, és ez nagyfokú felelőtlenség a részéről. Állításai ugyanazok a képtelenségek, amiket az Orbán-kormány évek óta szajkóz. Polics József, mint hűséges pártkatona pedig azt szajkózza, amit a vezér elvár tőle” – magyarázta a képviselőjelölt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.