Egyenes, sima úton hajtunk el a Zichy-kastély előtt, ami jelenleg egy Bács-Kiskun megyei nyugdíjas asszony tulajdonában álló cégé. Hamarosan azonban hepehupásabb terepen haladunk. A Táncsics Mihály utca vége felé felbukkannak a kerítéseken száradó első paplanok, férfinadrágok, rugdalózók, az udvarokban mindenfélét látunk, többek között partra vetett hajót.
Döcögősen, vízzel teli kátyúkat kerülgetve gurulunk a célterület felé, tekintetünk a keleti irányban elterülő napelempark pengedróttal koronázott magas drótkerítésén siklik. Kísérőnk szerint a pengedrót azért kellett, hogy ne másszanak be a romák, akik nem akarták a napelemparkot a szomszédban, ezért a kerítés felhúzói attól tartottak, valamiféle erőszakra kerülhet sor. A pengedrótos kerítés egy helyen beljebb húzódik, babérmeggy sövényt ültettek eléje, a sövény előtt pedig kőkrisztus áll, annak rendje és módja szerint fémből készült töviskoronával. Micsoda vizuális ellenpont, mondhatnánk, de már fordulunk is be a Dózsa György utcára, a szegregátum „elitebb” részére.
A napelemparkot egyébiránt nem véletlenül ellenezték az ott lakó romák. Van ugyanis olyan időszak, amikor ha keletre néznek, a napelemek tükröződése vakít, nyugaton meg a Nap, szóval semmire nem lehet nézni, meg kell várni, amíg elmúlik a fényáradat.
Az utca elején állunk meg; alig pár percet beszélgettünk csatlakozó helyi idegenvezetőnkkel, amikor feltűnik egy rendőrautó. Hogy a véletlen hozta éppen akkor oda, vagy a napelemparknak az utca felé néző kameráin láttak meg minket illetékesek és illetékteleneknek gondoltak, sosem fog kiderülni, mert a rendőrök csak alaposan megnéztek minket, intézkedés nem történt.
A Temető utca elején megtorpanunk. A távolba nézve olyan gyönyörű a „makrokörnyezet”, hogy eláll a szavunk. A bereken, nádakon, ereken túl Badacsonyt látjuk és a környező tanúhegyeket. A „mikrokörnyezet” azonban erősen ellenpontos.
Lábunk előtt az út teljes szélességében üvegszilánkszőnyeg. Kikerülni nehéz, autóval lehetetlen. Valami építkezésről kerülhetett ide. Az autógumik ki tudja, honnan. Nem háztartási szemét. Önkormányzati a terület, nem sűrűn takarítják, a szemét eredetéről ellentmondásos beszámolókat kaptunk. Zsombok Lajos polgármester szerint a romák viszik oda, a romák szerint idegenek hozzák autóval.
Végignézünk a Temető utcán. Első gondolatunk a csodálkozásé, hogy itt is laknak emberek. A tetőket látva ugyanis nehéz elhinni, hogy ilyen fedelek alatt van élet. Minden kertben árnyékszék áll. Az utcában csak villany van, víz, csatorna, gáz nincs. Illetve a víz vételezése közkútról, pontosabban közcsapról történik, ha a fagynak kitett csapból folyik a víz.
Az első ház területéről kutya ugat meg minket, elég vadul, és mivel kerítés nincs, megállunk. Fiatalasszony jön ki, kísérőnket ismeri, kérdezi, mi járatban. Mondjuk, hogy megnéznénk, hol akadt el a mentő. Mondja, hogy azt nézhetjük, mert egy kicsit odébb, de a mentő ritkán jön, nekik meg nap mint nap meg kell küzdeni a sárral. „Ráadom a gyerekekre a tiszta megmosott cipőt, és mire beérnek az iskolába, nyakig sáros mind. Hát hogy lehet így a mai világban élni?”
Az udvaron szárítón lóg a mosás, köztük sportcipők is. Az ajtók előtt régi szőnyegek, pallók, farostlemezek leterítve, cipők az előszobában hagyva, de a sárral megvan a küzdelem. Invitálást kapunk, nézzük meg, hogyan élnek. Szoba-konyha. Tárcsás mosógép tetején szájvíz.
Kis kályha. „Love" feliratú piros függöny a hálófülke előtt. Rend van, amilyen rend ilyen kis helyen lehet. Hárman élnek a házban.
Tovább haladva elérünk ahhoz a düledező, vakolatlan építményhez, ahol a mentő járt. Asztmás beteget vitt, sürgős eset volt. Kaposvárra. Negyven kilométer, kátyús úton. Körülbelül 20 négyzetméter lehet négy ember otthona. A tetőn átfúj a szél.
Az utca végén a temető. A ravatalozó jobb állapotban van, mint az élők házai, jegyezzük meg és cuppogó léptekkel visszakanyarodunk a Dózsa György utcára. Kísérőnk sorolja, melyik házban milyen beteg van, ki miben halt meg. Kilencven százalék rákban. Aki nem, az balesetben. Rengeteg az árverés alatt álló ingatlan, amit aztán nem vesz meg senki. Több helyen ki van kötve a villany, a szomszédok ilyen esetben kisegítik egymást, hosszabbítók húzódnak háztól házig.
Az egyik udvarról idősebb nő jön ki, érdeklődik. Az önkormányzatnál volt közmunkás, de mellrákja lett, meg kapott húszezer forintot havonta, mert nem volt meg az előírt szolgálati ideje, amikor ez történt. Azóta tüdőáttétes, a férje is rákbeteg, a menyével és fiával élnek a házban, meg az ő két gyerekükkel, összesen hatan. Elmondja még, hogy nemrégiben a sok kontrollra járás miatt útiköltségre ment el a pénze, nem volt mit enni, bement az önkormányzathoz, kapott háromezer forint segélyt, illetve kapott volna, de úgy kellett elköltenie, hogy az egyik szociális munkás elment vele a kisboltba és kifizette helyette, amit vett.
Lisztet, cukrot, olajat. Ami körülbelül 20 százalékkal olcsóbb lett volna Kaposváron, nagyobb élelmiszerboltban. De nem. Ez a helyi szabály.
Pályázatokat emleget kísérőnk, hogy abból a sok pénzből, amit az önkormányzat kap, éppen a szegregátum életkörülményeinek javítására nem jutott. Utánakerestünk az önkormányzat testületi üléseinek jegyzőkönyveiben és pályázati adatbázisokban. Találtunk egy 2010. novemberi előterjesztést, ami szerint elvileg 3 méter szélességben elkészített tükörbe 15 centi vastagon szórtak zúzott követ mintegy 450 000 forint értékben. Ennek a munkának tizenöt év után semmi nyomát nem láttuk. A közcsapot 2016 áprilisában javította meg a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., 180 000 forintért. Aztán 2017-ben Új utak, eszközök a roma közösségekkel való együttműködésben, csatlakozási lehetőség egy sikeres roma integrációs programhoz címmel jelent meg előterjesztés és a cím olvastán már azt hittük, a Temető utca sorsa is jobbra fordulhat, de kiderült, hogy az utat itt nem aszfaltútként kell érteni. A terv ugyanis a Partners Hungary alapítvánnyal megkötendő, 2 fő részére szóló roma integrációs mediátori tanfolyamról és „közösségi kerekasztal facilitásáról” szól. A következő tétel, amit roma címszó alatt a nyilvános lengyeltóti dokumentumokban találtunk, címe szerint igazi megoldást jelenthetne: Szociális városrehabilitáció Lengyeltótiban. Az összeg az előzőekhez képest egészen elképesztő, 175 millió forint, 85 százalékban az Európai Unió által finanszírozott forrás. Még 2022-ben ítélték oda, a projekt tervezett kezdése azonban csak idén ősszel lesz. Arra vonatkozóan nem találtunk információt, hogy ez elő- vagy utófinanszírozású-e, és hol parkol a megítélt pénz. Mint kiderült azonban, a Temető utca sártengerét nem ez az összeg fogja lecsapolni.
Látogatásunk után megkérdeztük Zsombok Lajos polgármestert (Fidesz-KDNP) a lengyeltóti romák helyzetéről. „Hát ez mind egy kicsit másról szól, ugye, a választásokról, annak az előszele. Egy polgármesterjelölt már aktivizálta magát és kavicsot vitt meg egyebet. Igen, a szociális városrehabilitációs pályázatot megnyertük, annak az előkészítése folyik, abban tervezve van az utaknak a javítása, illetve járda. De a Temető utca valójában nem utca, hanem néhány roma család lakhatásra alkalmatlan építményekben él ott.” Kérdésünkre, hogy meddig lesz ilyen sáros a környék, a polgármester azt felelte:
„Addig lesz ilyen sáros, amíg ez a pályázat meg nem valósul. Körülbelül 2025 áprilisára.”
A hivatkozott pályázat azonban egyáltalán nem tartalmaz útfelújítást, a beavatkozási terület „a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett személyek – ideértve a leginkább rászorulókat és a gyerekeket is – társadalmi integrációjának előmozdítása”. Megint csak szociális hókuszpókusz.
A polgármester azonban tudni véli, merre hány lépés. „Még egyszer mondom, a Temető utca, amelyben gyakorlatilag nem laknak… a kövezését meg én, amikor polgármester lettem, ez volt az első, amit megcsináltattam. Tehát az, hogy engedély nélkül, lopva húznak fel valamit, az van időszakosan, életvitelszerű lakhatás ott nemigen van és nem is kellene, hogy legyen. A Temető utca a Dózsa György utca kertjeinek vége, ahol valamelyik gyerek, aki éppen hatalmas szerelembe esett, valami tákolmányt összehordott és egy ideig ott van. Talán egyszerűbb lenne, ha el tetszene jönni hozzánk.”
Ehhez képest az általunk látott épületek mindegyike tíz évnél jóval régebbinek tűnik az építőanyagok alapján, és a térképen is fel vannak tüntetve, valamint az árverési hirdetményekből láthatóan az ingatlanoknak önálló helyrajzi számuk van.
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi ciklusban már nem várható a romák helyzetét illető javulás, Zsombok Lajos megjegyezte, szerinte a következő ciklusban is ő fogja vezetni a települést. Visszakérdezett, mi tudjuk-e, ki lesz a polgármester. Nyilván nem tudjuk, minket csak a mentő elakadása érdekelt.
„Természetesen van ilyen, biztos, hogy volt” – mondta Zsombok Lajos. – „Akkor, amikor öt napig esik az eső és van egy földút. De hát itt mindig arról szól a dolog, hogy ki teszi alkalmatlanná az utat arra, hogy közlekedni lehessen ott, ahol már van egy szórt köves és méghozzá alkalmas köves alap, amin lehetne közlekedni, csak hát hordjuk a sittet és az egyéb szemeteket, és akkor nyilván a kocsi »kifötri« (a jármű a kerekeivel kicsapja – B. P.), Beszéltem akkor a mentősökkel is, és tény, volt olyan, hogy a rossz út miatt a mentő nem tudott közlekedni. Egyébként, hogy is mondjam, nagyon pozitívan állok ezekhez a dolgokhoz; nem-romák vádolnak is időnként azzal, és ezt a kifejezést használják, hogy kinyalom a cigányoknak a seggét, mert komolyan törődöm velük.”
