Milliókat kapott a Mi Hazánk képviselőjének ügyvédi irodája egy Fidesz-patronált által vezetett önkormányzati intézménytől

  • Molnár Richárd
  • 2021. február 19.

Kis-Magyarország

Leváltották az ellenzéki többség által irányított Egerben a Bölcsődei Igazgatóság éléről a kormánypárt által támogatott szakembert, akit a Mi Hazánk egyetlen egri képviselője is védelmébe vett. Ám előkerült néhány megbízási szerződés.

Eger közgyűlésének egyetlen, a Jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalomhoz tartozó önkormányzati képviselője, Pápai Ákos február 10-én sajtótájékoztatót tartott a városban, amelyről a Fidesz-közeli KESMA-hoz tartozó Heol is tudósított. Pápai élesen kritizálta Mirkóczki Ádám polgármester határozatát, amellyel január 18-i hatállyal új vezetőt, Perczéné Bocsi Orsolyát nevezte ki az egri önkormányzati bölcsődéket is irányító Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság élére. A polgármester azután döntött így, hogy a Városi Szociális és Családügyi Bizottság többsége Perczéné pályázatát támogatta a 2016 januárja óta regnáló igazgató, Tóth Helga, valamint két másik jelentkező pályázatával szemben.

Tóth Helga pozícióban maradása érdekében azonban nagy erőket mozgatott meg a helyi Fidesz és sajtója. Oroján Sándor frakcióvezető már tavaly december közepén szót emelt az ellen, hogy a Tóth Helga négyéves megbízatásának 2020. december 31-i lejárta miatt kiírt, első pályázatot érvénytelenítette az önkormányzat. A hivatalos indoklás szerint azért, mert az Igazgatóság élére csak egy személy jelentkezett, maga Tóth Helga, emiatt új pályázatot írtak ki. Oroján politikai döntést emlegetett, hiszen az igazgató újrázását több szakmai szervezet is támogatta.

A Fidesz belső logikája szerint azonban sokkal fontosabb tény, hogy az Egri Ügyek 2015-ös cikke szerint Nyitrai Zsolt, a választókerület fideszes országgyűlési képviselőjének nyomása is kellett ahhoz, hogy az akkor még Fidesz-többségű egri közgyűlés Tóth Helgát nevezze ki. Személyi ügyekben ugyanis ellentét feszült Habis László akkori polgármester és Nyitrai Zsolt között.

Így adódik a kérdés: a Mi Hazánk egri képviselője miért érezte úgy, hogy kvázi szót kell emelnie egy befolyásos fideszes képviselő patronáltja mellett?

Az említett sajtótájékoztatón Pápai Ákos többek között azt mondta, szerencsétlen döntés volt a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság élén történt intézményvezető-váltás, az első pályázat érvénytelenítésekor pedig “veszélybe került a gyermekjóléti ellátás stabilitása”.  Az ügyhöz tartozik ugyanis, hogy Tóth Helga megbízatása 2020. december 31-én lejárt és utódja 2021. január 18-i kinevezéséig a helyettese látta el az Igazgatóság vezetését, mivel az érvénytelen vezetői pályázat után újat kellett kiírni. Az eljárás miatt azonban a kormányhivatal vizsgálatot indított, de információink szerint végül törvényesnek találta az igazgatói kinevezés folyamatát.

Hozzá kell tenni azt is, hogy bár a Mirkóczki által kinevezett új vezető, Perczéné Bocsi Orsolya pályázata kapcsán egy egyik szakmai véleményező azt írta, hogy “a pályázó a bölcsődei szakterületet kevéssé ismeri”, azonban a Narancs.hu által megismert szakvélemény alapján végeredményben a szakértők is alkalmasnak találták Mirkóczki támogatottját a megbízatásra. 

Mindezek ismeretében, alapesetben nem kifogásolható, hogy a Mi Hazánk önkormányzati képviselője bírálta a polgármesteri döntést, ami ebben az esetben a helyi Fidesz érdekeivel egybevágott. Csakhogy a Narancs.hu birtokába jutott információk és megbízási szerződések alapján Pápai Ákos és felesége közösen viszi azt a Megyesi és Pápai Ügyvédi Irodát, amely 2016 és 2020 között, azaz a Fidesz által is támogatott Tóth Helga igazgatói megbízatása idején

összesen bruttó 6.152.900 forintot kapott a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóságtól.

Az ügyvédi iroda 2013 és 2016 között is kapott megbízásokat az Igazgatóságtól, az előző vezető regnálása alatt, összesen 3.733.000 forint értékben. Friss vagyonbevallása alapján Pápai azonban csak havi 41 ezer forintot vett fel munkavállalóként az ügyvédi irodától.

Írásban kérdéseket küldtünk Pápai Ákosnak, arról érdeklődve, hogy milyen típusú munkát végzett az ügyvédi iroda a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóságnak, ebből milyen jövedelme származott, illetve, hogy nem tartja-e összeférhetetlennek képviselői megnyilatkozását azzal, hogy az Igazgatóságtól az előző vezetés alatt jövedelme származott a Megyesi és Pápai Ügyvédi Irodának. Pápai válaszlevele szerint az Igazgatóság a szociális ellátórendszer részeként biztosít jogi tanácsadást, amely munkát 2010 óta házastársa, Megyesi Melinda látja el átlagosan heti 4 órában, több telephelyen, de szabályzatok elkészítésében is segített az intézménynek.

 
Pápai Ákos (balról a negyedik) a Mi Hazánk tagjaival egy egri megemlékezésen
Forrás: Pápai Ákos Facebook

"Az ügyvédi irodánk két főből áll, tagjai a házastársam és én vagyunk. Osztalékot nem vettünk fel, az iroda jövedelméből alkalmazottként részesülök. Három gyermeket nevelünk, és amióta önkormányzati képviselő lettem, a képviselői munka keretében nagyon sok személyes megkeresést kapok, ami igencsak leterhel, ezért az ügyvédi irodában nem tudok napi 8 órát aktívan dolgozni. A bér- és egyéb költségeken felüli kiadásaink szinte lefedik a teljes bevételünket, az ezen felüli összegeket az iroda korszerűsítésére fordítjuk.” - írta a képviselő, aki az ügyben tett nyilatkozatait sem tartja összeférhetetlennek ügyvédi tevékenységével.

“Ellenzéki képviselőként, választói felhatalmazással a hátam mögött kötelességem, hogy Eger érdekében, az ellátórendszer működőképessége érdekében megszólaljak.

A jogszabály pontosan megállapítja, hogy mely esetekben kell előre jelezni a döntéshozatalkor az érintettséget. Ez ebben az esetben ez nem áll fenn, hiszen a döntéshozatalból ki voltak zárva a képviselők, egyedül a polgármester döntött." - tette hozzá Pápai Ákos.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.