A szülővárosában, Kaposváron – ellentétben az országgal – a mártír miniszterelnök személye, múltja jellemzően nem volt nyilvános vita tárgya, ám kultuszának építésében így is akadtak döccenők.
Pedig a város kevés, mai szóval élve országos és nemzetközi „branddel” rendelkezik, s így – legyen bármilyen jobboldali fészeknek elkönyvelve – racionális okokból sem engedhetné meg magának az „NKVD-ügynökös-padlásseprős-utolsó-percig-kommunistás” értelmezést.
A színház és Rippl-Rónai lenullázva
Ez persze semmire sem garancia, hiszen márkaszempontból az elmúlt évtizedben nagyjából sikerült lenullázni másik kettőt is: a Csiky Gergely Színházat és Rippl-Rónai Józsefet. Annak az általános – kimondhatjuk: populista – hullámnak estek áldozatul, amely a szoborállítási, térfoglalási dühben is tetten érhető. Igénytelen zsáner- és giccsszobrok árasztották el a belvárost: szamaras-kordés Rippl-Rónai, Adyval és a festő kutyával súlyosbítva, padon ülő kislány, akinek a fülébe súghatjuk vágyainkat.
| ||
Az egyetlen, művészileg értékelhető belvárosi alkotás viszont nem mentes az áthallástól, csoda, hogy még a helyén van: közvetlenül Szita Károly városházi irodájának ablaka alatt található Bors István „Alakoskodó” című szobra, mintegy utalásként Kaposvár polgármesterének közismert múltjára.
Szita Károly kaposvári polgármester arcéle - Az alkalmazkodás mestere
Kaposvár töretlen fejlődését azután is rendületlenül méltatta a jobboldali sajtó, hogy a város polgármestere, Szita Károly kegyvesztett lett a Fideszben. A somogyi megyeszékhelyet aztán lassan elnyelte az adósság. Kaposvár története immár bő 20 éve egybefonódik vezetőjéével. Kaposvár töretlen fejlődését azután is rendületlenül méltatta a jobboldali sajtó, hogy a város polgármestere, Szita Károly kegyvesztett lett a Fideszben.
Kezdetben úgy tűnt, Nagy Imre emlékének ápolását illetően nagy az elszántság: már 1989-ben, az újratemetés előtti napon avattak a Fő (akkor Május 1.) utcai szülőház falán egy emléktáblát a szájhagyomány szerint a helyi Fidesz kezdeményezésére. A vékony rézfóliából domborított alkotást azóta sem sikerült lecserélni igényesebbre.
A kezdeti lendület alábbhagyott
1990 tavaszán alakult meg a Történelmi Igazságtétel Bizottságának Kaposvári Csoportja, s rögtön jelezték, hogy közadakozásból szobrot kívánnak állítani Nagy Imrének Kaposváron. Abbéli reményüket is kifejezték, hogy a szülőváros lesz az első, ahol a forradalom miniszterelnöke egész alakos köztéri emlékművet kap. (A Nagy Imre-szobor története a Somogy Megye Múltjából című levéltári évkönyvben jelent meg. Szerzője Szántó László történész, a Nagy Imre Társaság tagja.)
Miután a megvalósítást célul tűző alapítvány még az 1990-es önkormányzati választások előtt jött létre, azt még a Kaposvár város és Somogy megye településeinek régi tanácsai támogatták elsőként, 200, illetve 500 ezer forintokkal, s erős sajtóhírveréssel. A kuratórium elnöke a szintén kaposvári Király Béla vezérezredes lett, a forradalmi nemzetőrség egykori parancsnoka.
A kezdeti lendület azonban gyorsan alábbhagyott: az alapítás utáni három év jóformán eseménytelenül telt. Ekkor, 1993 végén Király Béla betegségére hivatkozva lemondott. De közismert, hogy egyre többen támadták jobboldalról és 56-os körökből amiatt, hogy képviselővé választása után belépett a SZDSZ-be. E konfliktusoknak nyilván volt szerepe abban, hogy az ügy nem haladt.
Király Béla lemondásakor derült ki, hogy a közben MDF-es vezetéssel megalakult kaposvári önkormányzat sem a megígért pénzt nem utalta át, sem a szobor helyét nem jelölte ki.
Némi lendületet csak az 1994-es választások, az elsöprő MSZP-SZDSZ győzelem után kapott az emlékművek ügye – Budapesten és vidéken is – nyilván összefüggésben azzal, hogy az MSZMP utódpártja hatalomra jutva igyekezett újradefiniálni 1956-hoz való viszonyát.
Önkényesen elhelyezett kopjafa
Két lehetséges helyszín merült fel: elsőként az egykori megyeházával szembeni, korábban Latinka Sándorról, az 1919-es parasztvezérről elnevezett tér, ahonnan 1990-ben eltávolították a szobrát, és a megyei könyvtár – új megyeháza – művelődési ház által határolt terület, amely nem hivatalosan Csokonai térként ismert a városban.
Az utóbbi tűnt esélyesnek, miután a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakvéleményében a Latinka, később Európa teret „csak új építészeti hangsúlyok megteremtésével” tartotta volna alkalmasnak. Ezt az álláspontot az önkormányzat, miután az alapítvány és mások is ide képzelték a szobrot, igyekezett megmásíthatatlannak beállítani, noha csak azért kapaszkodtak bele, mert nem szívesen tették volna a belváros egyik leginkább frekventált pontjára Nagy Imre szobrát.
A másik, végső soron alkalmas helyszínnel viszont más baj történt: 1993. október 23-án több ötvenhatos somogyi szervezet kezdeményezésére ide, minden szakvélemény, engedély és egyeztetés nélkül egy kopjafa- és kereszt-együttest állítottak fel, az „56-os somogyi mártírok emlékére”. Egy évvel később, 1994 végén már az új, szintén MSZP-többségű városi képviselő-testület – amely csodamód együtt tudott működni a fideszes Szita Károllyal – szorgalmazta ugyan, hogy szobor-ügyben legyen előrelépés, de képtelenek voltak elérni, hogy az általuk irányított városban az önkényesen elhelyezett kopjafákat eltávolítsák.
A legradikálisabb szervezet, az 56-os Magyar Vidék Szövetségének vezetője, Tamás Károly az egyeztetésen így fogalmazott: „aki a kopjafákat át akarja helyezni más térbe, 1956 szellemiségét sérti. A kopjafák ügye politikai kérdés”. Az agg szobor-hackereknek egy lépésben sikerült mattolni az önkormányzatot.
Szobor, alkalmatlan helyszínen
Kaposvár városa pedig behúzta fülét-farkát, és kijelölt egy harmadik helyszínt, szintén a Csokonai utcában, de a szoborállításra teljesen alkalmatlan ponton, egy fák és bokrok által takart keskeny, füves sávban, teljesen eljelentéktelenítve az egyébként kiváló alkotást, Paulikovics Iván művét, nyilván Nagy Imrével együtt. Az, hogy ismét elővegyék az eredetileg javasolt helyszínt, már meg sem fordult a fejekben.
| ||
Ezt a meghátrálást utólag minden cikk és nyilatkozat – így Szántó László idézett tanulmánya is – álszent módon „kompromisszumos megoldásnak” nevezi, és azóta is csupán örvendezni hajlandóak afelett, hogy közel háromnegyed évtized kellett ahhoz, hogy szülővárosa emléket állítson a huszadik századi magyar történelem egyik legkiválóbb személyiségének egy teljesen alkalmatlan helyszínen.
Végül – az országban sokadikként – 1996. október 23-án avatták fel a szobrot. Habár az elhelyezésről szóló önkormányzati határozatban már szerepel, hogy a területet „Nagy Imre parknak” nevezik, ám ez hivatalossá soha nem vált, és a köztudatba sem ment át. Még majdnem húsz év kellett ahhoz, hogy végül, 2013-ban telekkönyvileg is megkapja a hely a „Nagy Imre tér” nevet – s így tisztelegjen a szülőváros mártírhalált halt fia előtt.
(A cikkben szereplő fotók a szerző felvételei. Nyitókép: baloldali politikusok megemlékezése a kaposvári Nagy Imre-szobornál, MTI/Kiss Béla)
