„Zavarjátok el Orbánt!” – kiáltott oda egy férfi a belváros felé tartó buszon néhány fiatalnak, akik a tüntetésre készített transzparensekkel álldogáltak. „Egyedül nem megy, jöjjön maga is!” – szóltak vissza a lányok. A férfi csak mosolygott: „Nekem egyelőre még van munkahelyem, nem teszem kockára, majd szurkolok otthonról.” „Hát éppen azért, az egyetem veszte Szeged veszte is!” – lendültek bele a hirtelen kialakult párbeszédbe. „Igen, tudom – válaszolta a férfi –, én is ott dolgozom. Egyelőre.” Csend lett. A busz megérkezett a Lófarához (a jogi kar előtti téren álló lószobrot hívják így a városiak – Sz. R.), ide hirdették meg a találkozót a Hallgatói Hálózat szimpatizánsai. A lufi egyszer már bejött, még decemberben a Miérthallgatók (a HaHa-hoz hasonlatos aktivistacsoport) kidurrantott néhányat. Most is ez volt a koreográfia: sorra pukkantották ki a léggömböket, szimbolizálva, miként lesz üres, fonnyadt kis cafat a tudásból, a szabadságból, az autonómiából.
Mindeközben az Oktatási Hálózat képviselői már a kormányhivatal ajtaján kopogtattak. A portás segítőkészen telefonálgatott, hátha lejön valaki, s átveszi az oktatók petícióját. Senkit nem talált. A helyi lap újságírójának sikerült utolérnie a címzett kormánymegbízottat, aki közölte, hogy a parlamentben van, ahonnan nem hiányozhat. Kiss Attila, az SZTE BTK Angol–amerikai Intézet vezetője a magyarnarancs.hu-nak elmondta, hogy ezt megelőzően már több alkalommal írtak B. Nagy Lászlónak levelet, ám egyszer sem válaszolt egy sort sem. Abban bíztak, hogy a tüntetés olyan apropó lesz, amikor sikeresen eljuttathatják a kormány helyi képviselőjéhez észrevételeiket, és jelezhetik aggodalmaikat. De B. Nagy most is pont annyira tett rájuk, mint eddig, nem jelölt ki senkit, hogy átvegye a petíciót.
A városházán sem Botka László vette át a petíciót, de itt a polgármester közvetlen munkatársa, Solymos László alpolgármester fogadta a demonstrálókat. A szegedi városvezetés már korábban kinyilvánította egyetértését a mozgalommal, sőt decemberben név szerint az összes szegedi képviselő szavazott arról, hogy mindent megtesznek, saját hatáskörükben, az egyetem érdekében.
Itt aztán középiskolások, hallgatók, oktatók és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének képviselői felsorolták mindazt, ami csoportjaikat hátrányos helyzetbe hozza, majd – ahogy Kiss Attila szólította a gyülekezetet – indult az egyetemes menet.
A HÖK képviselőit többen hiányolták a sorokból, egyetlen képviselőjüket sem lehetett látni. A belvárosi utcákon át vonulva az egyetem épületéig a kétszázas csapat inkább fogyott, mint szaporodott volna, pedig buzdítás volt: „Ha az egyetem megy, Szeged is elvész! Gyere velünk! Aki dudál, velünk van!” Nem dudáltak.
A BTK épülete előtt várakozni kellett, a biztonsági őrök nem engedték be a menetelőket, mondván, hogy az órákat nem szabad megzavarni. Majd félórás várakozás után bezúdulhatott a megfogyatkozott csapat, az egyik nagyobb előadót még így is megtöltötték a kitartóbbak.
A BTK épülete melletti utcában az EHÖK-irodában még égett a villany. Az ajtó zárva volt.
