Reményvadászok - Gagyapáti, az üdülőfalu

Kis-Magyarország

Összeegyeztethető-e a szegénység az idegenforgalommal, legyőzheti-e a szép táj az előítéleteket? Egy csereháti törpefaluban jártunk.

A 36 településből álló encsi kistérséget a legszegényebbek közt tartják számon. A névadó csak 1984-ben kapott városi rangot, a többinek esélye sincs, a lakók számából településenként alig jön ki az ötszázas átlag. A rossz infra­struktúrájú, aprófalvas vidékről már az 1960-as években elkezdődött az elvándorlás, a rendszerváltás óta a lakosság száma csak azért nem változott, mert a korábban városba költöző, munkájukat elvesztő emberek visszakényszerültek ide. Húszezren sem laknak itt összesen, azoknak is több mint a fele Encsen vagy a közvetlen közelében, nem csoda, hogy a politika számára értéktelen területről van szó. Hivatalosan persze itt is jóra fordultak a dolgok 2010 óta.

A kistérség honlapján például azt olvashatjuk, hogy a vidék a hanyatlás után „új megélhetési lehetőséget keresett és talált, a gyümölcstermesztés mellett az idegenforgalom, a falusi turizmus formájában”, bár igen árulkodó, hogy ugyanitt a legfrissebb hír 2014 januárjából való: Kovács Zoltán akkor még társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárként járt ott, és mondott szépeket.

Úgy tűnt, ki fog halni

Miután elhagyjuk a 3-as utat, és a kátyúkat kerülgetve haladunk át olyan falvakon, mint Léh, Rásonysápberencs, Detek és Beret, sem a gyümölcstermesztésnek, sem a falusi turizmusnak nem látni nyomát. Az egymástól alig pár száz méterre lévő falvak közmunka-Magyarország dicsőségét hirdetik. Gondozott árokpartok, templom­kertek, szerszámokkal bóklászó alakok. Autót alig látni.

Közmunkások

Közmunkások

Fotó: Sióréti Gábor

 

Gagyapáti felé még erről a számozatlan útról is le kell térni. Az eldugott zsákfalunak sokáig csak dicsőséges múltja volt: Appatit már egy 1251-ben kiadott oklevél is említi, a 15. században majd’ ötven jobbágyportát tartottak nyilván, a törökdúlás idején még palánkkal is megerősítették. Ide menekült a környék lakóinak java, bár később innen is tovább, nyugat felé. Az elnéptelenedő környéket több mint száz évvel később, 1750 körül vették birtokba tót telepesek, Apáti (a Gagy előtagot 1905-ben kapta) ettől kezdve közel 200 éven át átlagos kisközségnek számított. Noha lakóinak száma soha nem emelkedett 200 fölé, 1928-ban iskolát építettek.

A faluba érve elsőre fel sem tűnik, hogy lakott területen járunk. Inkább egy hatalmas park, amelyet kétfelől házak szegélyeznek. Nagyon szépek és teljesen romosak vegyesen. Az egyik elhanyagolt porta kerítésén túl a szinte életnagyságú kerti törpe mellett drótot hajlító szellemalak és két orosz katona kiszínezett szobra áll. A szokatlan installáció alkotója már nem lakik itt, az udvart birtokba vette egy vadméhraj. De ezt leszámítva a környék békésebb már nem is lehetne. A középső, szinte mindent uraló nagy zöldterületen néhány fából készült építményen kívül csak két „igazi” ház van itt, az egykori iskola és a jóval kisebb polgármesteri hivatal, ami – templom híján – egyszersmind imaterem is.

„A téeszesítés idején kezdtek elvándorolni a fiatalok, és sokáig úgy tűnt, ki fog halni a falu – mondja Bogoly János polgármester, aki korábban szintén a termelőszövetkezetben dolgozott gépesítési ágazatvezetőként. 1990–2014 között a szomszédos Felsőgagy polgármestere volt, ma is ott él, de a legutóbbi választáson nem jelöltette magát. Közkívánatra indult a szomszédban, és tavalyelőtt 90 százalékos részvétel mellett 90 százalékos eredménnyel nyert. Az elsöprő győzelmet az újságok is megírták, főként a csattanó miatt: a 23 választásra jogosultból 20-an szavaztak, 18-an Bogolyra.

„Hárman vagyunk a képviselő-testületben, az alpolgármester asszony és a képviselő-testületi tag helyi lakos – mondja a polgármester, hozzátéve, hogy az üléseken leginkább arról folyik a vita, hogy legközelebb milyen munkát végezzenek a közmunkások. „A falunak minimális bevétele van, évi 10 millió forintot kapunk az államtól, emellett a közmunkaprogramos pályázati pénzekkel tudunk még gazdálkodni. Amit itt lát – mutat a fából készült építményekre –, úgy valósulhatott meg, hogy a közmunkabér 20 százalékát megkapjuk pluszban, és ezt tudtuk anyagköltségre fordítani. Munka van bőven, a falu területe a lakosság számához képest elég nagy. Gondozni kell a parkot, a temetőt.”

Jelenleg tízen dolgoznak a közmunkaprogramban, a környező településekről toborzott embereket Bogoly választotta ki. „Ismerek mindenkit errefelé, sajnos nem mindenki alkalmas erre a munkára. Nem az a legfőbb baj, hogy valaki nem dolgozik, hanem az, hogy a többieket is elrontja. De azok, akikkel dolgoztatok, megbecsülik a közmunkát. Igaz, hogy csak 53 ezret visznek haza, és ez nagyon kevés, mégis kényelmesebb, mert lehet, hogy Encsen vagy Miskolcon pár tízezerrel többet keresne, de az úgyis útiköltségre menne el. Amint látja, rendezett is a környezet, nyárra szeretnénk itt a réten egy focipályát és egy sátorozásra alkalmas területet kialakítani.”

A legkisebb szerencséje

A kiszáradt patakmedret pár fahíd szeli át, az egyetlen mesterséges látványosság a hivatal előtt álló fehér téglákból rakott emlékmű. Fekete márványlapján a magyar címer, alatta felirat: „Gagyapáti 750 éves. 2006.”

Egy tíz évvel ezelőtt vetített riportfilm megörökítette az emlékműépítést. „Megbeszélések szerint lesz egy ilyen 2,50-2,52 körüli magasság és egy ilyen kupolaszerű teteje. Középre meg bejön egy magyar címer, mivel Gagyapátinak nincsen címere” – nyilatkozott akkor az egyik kőműves, ám ugyanebben a filmben az akkori polgármester sokkal komolyabb gondokról beszélt. Arról, hogy alig húszan élnek itt, többnyire idősek, az átlagjövedelem 21 ezer forint, nincs üzlet, nem jön be a busz, és ha lerobban a birtokukban lévő autó, a falugondnok bevásárolni sem tud. Akkor úgy tűnt, hogy hiába vésik kőbe a jeles évfordulót, inkább sírfelirat lesz, mint büszke hirdetmény, a falu napjai meg vannak számlálva.

A szerző ismeretlen

A szerző ismeretlen

Fotó: Sióréti Gábor

 

Az emlékműnek nem lett kupolaszerű teteje, a lakosság sem gyarapodott, Gagyapáti túlélési esélyei mégis megváltoztak az elmúlt tíz évben. Az már korábban egyértelmű volt, hogy legfeljebb az idegenforgalom mentheti meg az elnéptelenedéstől, ám ki tudja, lenne-e miről írni, ha az innen elszármazott Arnóczki Istvánnak és feleségének nincs honvágya. „A főiskola elvégzése után Tapolcára költöztünk, de a szívünk visszahúzott ide. Örököltünk egy kis területet, és éppen volt pályázati lehetőség, úgy döntöttünk, hogy felépítünk itt egy kis vendégházat – mondja Arnóczki. – Körülbelül tíz éve vágtunk bele, azóta folyamatosan haladunk egyik építőkőről a másikra. Nehézkesen indult, de a házban most már három fürdőszobás szoba van, a kertben kemence, grillező, tekepálya, medence. Építettünk egy faházat, berendeztünk ott egy szaunát” – sorolja büszkén, de mindjárt hozzáteszi, hogy kizárólag ebből nem tudnának megélni. „Inkább arra szolgál, hogy ennek a kis településnek a hírnevét öregbítsük, hogy ne haljon ki Gagyapáti.”

Arnóczkiék példáját pár évvel ezelőtt egy másik elszármazott falubeli, Dsupin János is követte. A bio­élelmiszerekkel foglalkozó vállalkozó tavaly nyitotta meg fogadóját a falu végén. A különleges rönkház a vadnyugatot juttatja eszünkbe, de a helyes megfejtést jóval közelebb kell keresni. Az épületnek már legendája is van, azt beszélik, hogy Dsupin elemeire bontva szállította ide Erdélyből. Valami különlegességet szeretett volna. „Nemcsak az volt az elképzelés, hogy időben visszamennénk, de az is, hogy próbáljunk meg elrugaszkodni attól a felfogástól, hogy egy hagyományos parasztházat hozunk rendbe. Az ötlet valóban Erdélyből származik, ott vannak ilyen gerendaépületek. Végeredményben egy fürdőházat építettünk meg szaunákkal, dézsafürdővel. A természetes anyagok használata mellett az energiafelhasználás is nagyon fontos szempont volt, ezért alkalmaztunk napelemet.”

Dsupin nemcsak az építési technológiában „ment vissza az időben”. A házban nincs se tv, se wi-fi. Mint mondja, olyan vendégekre számít, akik szó szerint veszik a kikapcsolódást. „Az év vége elég jól ment, utána visszaesés volt, de ez természetes, eredményekről majd csak a szezon után kérdezzen!” – teszi hozzá, és Arnóczkihoz hasonlóan ő is úgy véli, hogy szó sincs konkurenciáról, sőt, úgy fejlődhetne a falu, ha további vendégházak lennének.

Jövő és jövő

Nem is kell erre sokat várni. Hamarosan újabb szálláshely nyílik, ráadásul önkormányzati beruházásban. Az iskola épületéből alakítottak ki turistaházat, leginkább olyan csoportokra számítanak, akik csak fedelet keresnek. „Félig-meddig már kész vagyunk, sőt előfordult, hogy például vadászok aludtak itt, de az utolsó simítások még hátravannak” – mondja Bogoly János, miközben körbejárjuk az épületet. Nem tart sokáig. A nagyobbik helyiség volt valaha a tanterem, a kisebbik a tanító szolgálati lakása, most mindkettőből mobil hálóhelyet alakítottak ki, az ágyak könnyen mozdíthatók, így napközben akár tanteremként is lehet használni őket, például rendhagyó biológiaórákhoz. A mellékhelyiségeket úgy bővítették, hogy elférjen két vécé és két zuhanyozó, egy konyhát is berendeztek. „Ezeket még rendbe kell tenni, illetve a szennyvíztartályt kell elhelyezni, és akkor megvolnánk” – mondja a polgármester, aki azt reméli, hogy legkésőbb június közepén mindennel elkészülnek. „Mióta Gagy­apáti jövőjét az üdülőfalu megvalósításában látjuk, az iskolaépület hasznosítását tartottuk a legfontosabb önkormányzati feladatnak. A tavalyi közmunkapályázat során több pénzt ítéltek a falunak, és így tudtunk belevágni” – jegyzi meg még Bogoly, de azt is hozzáteszi, hogy a következő körben jó volna a tetőt is rendbe hozni.

Mivel „életvitelszerűen” csak kilenc lakosa van a falunak, elsőre elég különösnek tűnik, hogy az elmúlt évek beruházásai, a már említett faépítmények afféle rendezvényhelyszínné tették Gagyapátit, sőt, a falunak már címere is van. „Tartottunk itt falunapot, amire az elszármazottak is eljöttek, az egykori téeszdolgozók összejövetelét vagy a környékbeli polgármesterek találkozóját” – sorolja a polgármester, bár azzal ő is tisztában van, hogy az ilyen helyi rendezvényekre nem fognak tódulni a tömegek, és persze az sem túlzottan csábító, hogy az első bolt 5, az étterem pedig 7 kilométerre van ide. Ezen nem lehet változtatni, hiszen ki az a bolond, aki az itt élő pár ember, illetve néhány turista kedvéért bármiféle üzletet nyitna? Gagyapáti olyan ennek a vidéknek, mint a Városliget Budapestnek: összegyűlhetnek a környékbeliek, focizhatnak, bográcsozhatnak, heverészhetnek a fűben.

Arra is van némi esély, hogy egyre többen felfedezik maguknak a kis falut: bakancsos turisták, wellnessből kiábrándultak, ami biztosan elég a túléléshez, így akár sikertörténetnek is mondható. Sikeres idegenforgalomnak már kevésbé. Ettől ugyanis nem lesz a környéken több munkahely, fejlettebb infrastruktúra. Gagyapátiban az a vonzó, hogy a világtól elzárt, szinte lakatlan, de miért mennének az emberek a pár kilométerrel távolabbi falvakba, ahol a szegénység a legnagyobb látványosság?

Neked ajánljuk