Rezsiemelés: bezár a Tisza-tó egyetlen tájétterme

Kis-Magyarország

Fél évre húzza le a rolót a Sarudon működő Sulyom. 

A magát a Tisza-tó új ételstílusa megteremtőjének nevező sarudi Sulyom tájétterem közleményben adta a vendégek tudomására, hogy "fejet hajtva a kiszámíthatatlan gazdasági körülmények előtt, annak érdekében, hogy biztosítsuk szakembereink megélhetését, biztonságát és esélyünk legyen egy  normálisabb világban a gasztronómia területen Sarudon megkezdett utunk folytatására, október 24-én, hétfőn felfüggeszti tevékenységét és átmenetileg bezár, abban bízva, hogy 2023. április 6 -án újra találkozhatunk veletek".

A közleményt Berecz Ádám séf és Kücsön Gyula tulajdonos írta alá. 

Pedig milyen szépen indult 2021 tavaszán! Nagy tervek voltak. Ahogy Kücsön Gyula fogalmazott egy interjúban a Helló Vidéknek: "2014-ben jött létre az Élményfalu, mely híd lehet a nagyváros és a Tisza-tavi élet között. 2017-ben átvettük a strand üzemeltetését, 2021-ben megnyílt a Sulyom tájétterem. Nagy léptekkel haladunk, de bőven vannak még terveim."

A Sulyom tájétterem 60 fős, bisztró jellegű, egyedi koncepciójú, egész évben nyitva tartó, legmodernebb technológiával felszerelt Tisza-tavi vendéglátóipari egység, tavaly áprilisban nyílt meg. A bisztró honlapján úgy fogalmaztak, hogy "Berecz Ádám séffel nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint azt, hogy itt teremtjük meg a Tisza-tó új ételstílusát".

Kücsön Gyula a sarudi terület egyik meghatározó üzletembere, kiváló kapcsolatot ápol például Deutsch Tamással is. Az icegtar.hu hat céget talált, amelyekben Kücsön Gyula vezető tisztségviselő pozíciót tölt be. A hat cég összesített éves árbevétele év eleji adat szerint 380 millió forint volt. A Deutsch Tamással való kiváló viszonyt erősítheti, hogy Kücsön egyik cégében, a Profólió Projekt Tanácsadó Kft.-ben cégjegyzésre jogosult az a Zakor Sándor is, aki az MTK Budapest Zrt. tulajdonosa, és a klub elnöke pedig a Fidesz európai parlamenti képviselője. (Zakor nem kispályás játékos: többek között egyik cége, a Prohumán 2004 2020-ban stratégiai megállapodást kötött a magyar kormánnyal. Ezzel párhuzamosan Zakor cégei sikeresen szerepeltek a közbeszerzéseken. A Prohumán neve legutóbb az ukrajnai menekülteket fogadó központokkal kapcsolatban merült fel, erről Átlátszó írt.) A Tisza-tó körüli viszonyokat ismerő forrásaink szerint különböző helyi szintű megbeszéléseken Deutsch is elég gyakran felbukkant. 

A tó körül folyó NER-közeli építkezésekről korábban itt írtunk:

A Sulyom tájétteremre visszatérve: sokan már a létrehozását is kétkedéssel nézték, hiszen nem tűnt túl reálisnak, hogy egy ilyen éttermet egy ezer fős, nyári üdülésre "szakosodott" falu legszélén egész évben ráfizetés nélkül nyitva lehet tartani, hiszen Kücsön korábban 12 hónapos nyitva tartást vizionált. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.