Simonka világvégi, semmit nem érő dzsungelére 300 milliós végrehajtási jogot jegyeztek be

Kis-Magyarország

Kíváncsiak voltunk, mi lehet az a medgyesegyházi ingatlan, ami 2013 óta a képviselő nevén van, és amelyre közel 300 millió forint végrehajtási jog van bejegyezve. Döbbenetes valósággal szembesültünk.

Azt már korábban, Simonka György fideszes országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozataiból tudtuk, hogy valójában egy jövedelem- és szinte vagyon nélküli emberről van szó. De akkor miből él Simonka és családja? Ami nem egyszerűen adóhatósági ügy: mivel a törvényhozás tagjáról van szó, akár nemzetbiztonsági kérdés is lehet.

Mindössze két ingatlan vall be következetesen vagyonnyilatkozataiban. Egy, a szülőfalujában, Pusztaottlakán található szántót, valamint egy 2551 négyzetméteres kivett udvart Medgyesegyházán. Ez utóbbi vásárlás útján még 2013-ban szerezte meg. Földhivatali papírokból korábban azt is tudtuk, hogy erre az Unicredit Bank 250, míg a Merkantil Bank 7 milliós követelés jegyzett be 2015-ben és 2016-ban. De találunk itt még 2013-ból közel egymilliós NAV-bejegyzést és néhány kisebb összegről szóló végrehajtást is.

Végrehajtási jogok bejegyzése sorjázik

Végrehajtási jogok bejegyzése sorjázik

Fotó: A szerző felvétele

Elvadult dzsungel a „kivett udvar”

Ahogy ezen a földhivatali bejegyzésen szerepel az is, hogy 2018 novemberében – Simonka György mentelmi jogának felfüggesztése és meggyanúsítása után nem sokkal – hivatalosan zár alá vette ezt a medgyesegyházi ingatant a Készenléti Rendőrség Nyomozó Iroda Vagyon-visszavételi Hivatala.

Abban már László Attila, a Jobbik helyi tagja segített a Narancs.hu-nak, hogy megtaláljuk azt az ingatlant, amelyre szokatlanul nagy összeg, közel 300 millió forint végrehajtást jegyeztek be. Medgyesegyházáról indultunk és több kilométert tettünk meg, míg a közigazgatásilag idetartozó, de különálló településrészre, Bánkútra értünk.

László Attila a földtulajdoni lappal

László Attila a földtulajdoni lappal

Fotó: A szerző felvétele

Itt megkerestük az Árpád utca 1. számot, amely, mint kiderült, a település utolsó utcája, itt kezdődik a szántóföld. A Simonka vagyonbevallásában szereplő „kivett udvar” valójában egy épület- és kerítés nélküli, teljesen elhanyagolt dzsungel, ahol láthatóan sok éve nem történt semmi. Az ingatlan értéke minimális lehet, ennek ellenére a kereskedelmi bankon és az adóhatóság, valamint egyéb hitelezők végrehajtásként ráterheltek összesen közel 300 millió forintot. Talán kitalálják: ez a több százmillió forintos végrehajtási jog sem szerepel a kormánypárti képviselő vagyonnyilatkozatban. Pedig…

Szégyen fideszesnek lenni?

Mindez jól szimbolizálja a Simonka-jelenséget. Merthogy a kormánypárti képviselő mindig is ilyen légvárakra építkezett. És ezt sokáig sokan hagyták neki. Dél-Békés polgármesterei pedig még ki is tüntették.

Hűbéresei kitüntették Simonkát...

Hűbéresei kitüntették Simonkát...

Fotó: Simonka György/Facebook.com

Friss történet, hogy dél-békési Tótkomlóson, Simonka egykori erős hátországában múlt héten Fidesz taggyűlést tartottak. A regisztrált 44 tagból mindössze nyolcan jelentek meg. És ők is úgy, hogy többekért kocsival mentek.

S ami korábban elképzelhetetlen volt azon a hűbérbirtokon, ahol a lojalitás helyett a félelem tartotta össze a pártot: többen még így is nemet mondtak, nem ültek be az értük küldött autóba. „Odáig jutottunk, hogy itt már szégyen fideszesnek lenni” – mondta a Narancs.hu-nak egy érintett.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.