Szanyi kapitány: tudatos, innovatív médiahack volt az új párt nevének rövidítése, az ISZOM

  • Huszka Imre
  • 2020. március 7.

Kis-Magyarország

Habár hivatalosan csak pénteken délelőtt jelentette be Budapesten az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOM) párttá alakulását, a híre két nappal megelőzte. A névválasztás Szanyi Tibor szerint médiahack volt, mert hogy „rögtön hozzákapcsoltak egy gyakorló alkoholistát”.

A kiküldött meghívó, no meg némi közkézen forgó pletyka alapján a Mandiner elébe ment az eseménynek, így az országos médiumok jó része már nem is tartotta fontosnak tudósítani a legújabb baloldali párt zászlóbontásáról. A Mandiner akcióját az egykori szocialista Szanyi Tibor kaposvári sajtótájékoztatóján „malőrnek” nevezte, miután a pénteki bejelentést követően késő délután a somogyi megyeszékhelyen megkezdték országjáró körútjukat, hogy „megmerítkezzenek a magyar rögvalóságban”.

A kitüntetett helyszín nem véletlen: Kaposváron él Szöllősi Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet egykori titkára, volt MSZP-s országgyűlési képviselő, aki Szanyi Tiborhoz hasonlóan nemrég lépett ki a szocialista pártból, s akit Szanyi a mozgalom egyik „oszlopának” nevezett.

Fanyalgó liberálisok és akadékoskodók

Ő volt a házigazdája az eseménynek, amelyen rajta és Szanyin kívül Huszti Andrea pártelnök és Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke, a DK listáján bejutott független országgyűlési képviselő vett részt. Természetesen itt is elhangzottak a péntek délelőtt a fővárosban előadott célok és programelemek: a szociális válság leküzdése, kétszázezer forintos minimálbér, százezres minimálnyugdíj – amelyhez hozzáigazítanák az ennél magasabbakat – és 37 500 forintos családi pótlék.

Szőllösi Istvánné, Székely Sándor, Huszti Andrea, Szanyi Tibor

Szőllösi Istvánné, Székely Sándor, Huszti Andrea, Szanyi Tibor

Fotó: A szerző felvétele

Ennek fedezetét a fanyalgó liberális médiának, vagy „bármely akadékoskodónak egy kockás papíron öt perc alatt levezetem” – fogalmazott Szanyi Tibor. A pártépítésnek nem kisebb ambícióval vágnak neki, mint annak idején a Fidesz, amely a „konzervatív töredékpártokból épített sikeresen egy jobboldali tömböt”.

Jönnek az utcai performanszok?

Egy „nagy sátrat” kínálnak a csalódott baloldaliaknak, akik közül sokan most átmenetileg a Fidesznél, a Jobbiknál, vagy épp a liberális DK-nál tartózkodnak. Szanyi a baloldal helyzetét azzal érzékeltette, hogy „az MSZP-nek fénykorában negyvenezer tagja volt, ma ezerötszáz”.

A magyararancs.hu kérdésére, hogy milyen kommunikációs és szervezetépítési eszközökkel kívánják elérni az országos jelenlétet, s a médiaversenyben felszínen maradni, sajátos válaszok születtek. Székely Sándor szerint a Szolidaritásban már tíz éve gyakorlatnak számító mozgalmi –ahogy fogalmazott, „crowdfunding” közösségi – finanszírozást említette, és kiemelte: a hírhedt „szobordöntős” akciójuk idején az akkor már leszálló ágban lévő Együtt-PM párt népszerűsége három százalékról hétre emelkedett. Ebből sejthető, hogy esetleg hasonló utcai performanszokra készülnek.

Néhány óra és egymillió ember

Szanyi Tibor ennél is meghökkentőbb elmélettel állt elő: kiderült, hogy az Igen Mozgalom, és a Szolidaritás Szakszervezet alapjaira épülő párt nevének rövidítése, a médiában mémként másodpercek alatt elterjedt „ISZOM”, amelyhez Szanyi szerint „rögtön hozzákapcsoltak egy gyakorló alkoholistát”, tudatos, ráadásul innovatív marketingfogás, médiahack volt, amellyel néhány óra alatt legalább egymillió emberhez eljutott a párt neve.

Szanyi megmerítkezik a rögvalóságban

Szanyi megmerítkezik a rögvalóságban

Fotó: Szanyi Tibor/Facebook.com

Szanyi szerint a pártok többsége amatőr módon kezeli a közösségi médiát: példaként sajátos módon épp az októberben leszerepelt kaposvári ellenzéki polgármesterjelölt, Horváth Ákos neve jutott eszébe, akit a „kutya sem ismert”, s ez lett a veszte.

Bejelentette továbbá azt is, hogy napokon belül elindul az ISZOM Párt Tik-Tok oldala, hogy azokat a fiatalokat is meg tudják szólítani, akik 2022-ben lesznek szavazókorúak, „persze nem politikai üzeneteket” kívánnak ilyen módon terjeszteni, csupán a brandet, a nevet.

Figyelmébe ajánljuk