Ismét Simonka mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezik

Kis-Magyarország

A Legfőbb Ügyészség csütörtökön indítványozta egy újabb bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt Simonka György fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. 

A vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folytatott bűnügyben Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt.

Simonka György és társai ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, a Központi Nyomozó Főügyészség 33 vádlott ellen 2019. augusztus 21-én emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyben 2020 januárjában előkészítő, októberben pedig rendes tárgyalással megkezdődött a büntetőper, ahol bár a kérdésekre a kormánypárti képviselő megtagadta a választ, de felolvasott vallomásában tagadta a vádakat.

A Legfőbb Ügyészség mostani tájékoztatása szerint Simonka György tudomást szerzett a büntetőeljárás megindításáról, pénzért azt akarta elérni, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást, illetőleg hogy az egyik tanú előre megbeszélt tartalmú vallomást tegyen. "Simonka György cselekménye két rendbeli, vesztegetés hatósági eljárásban bűntettének megállapítására lehet alkalmas, azonban vele szemben csak a mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség a büntetőeljárás lefolytatására" - olvasható az ügyészség oldalán.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.