Tajvantól Kanadáig érkeznek fiatalok tanulni ebbe az apró pusztaszeri biotanyába

Zsuzsa és Jörg jó tíz éve vágtak bele közös álmuk megvalósításába. Ma már szermentes biogazdálkodásból élnek, és olyan jó a hírük, hogy az egész világból fogadnak önkénteseket.

„Ilyenkor nem csak a természet, mi is le vagyunk kicsit lassulva. Ez a papírmunka, a tervezés ideje” – mondja Zsuzsa, a pusztaszeri Pipacs tanya háziasszonya, miközben felvesz autójával a csongrádi falu központjában. Pár perces út után bekanyarodunk a földúton a kapu elé, rögtön mellette a ló, a szamár és a mangalicák.

A vályogházban Jörg már a reggelit készíti elő: saját sütésű barna kenyér tönkölybúzából, búzából, rozsból, saját malmukon őrölt teljes kiőrlésű lisztből. Abált szalonna, szalámi, sajt, tej, zöld paradicsomból készült lekvár is kerül az asztalra, minden vegyszermentes, saját készítés. Az asszony egyből pontosít: a szalámi nem a sajátjuk és a savanyú káposztát is salátáért cserélték. „Van egy kis csapatunk, nyolc család. Egymás között cseréljük, szerezzük be, ami a másiknál hiánycikk. Kicsit úgy működünk, mint az élő falu, mi hoztuk össze a Szeri Ökotanyák Szövetségét (SZÖSZ), bemutatókat is szoktunk szervezni.”

Az asztal mellett rátérünk a család gazdaságára. „Hét hektárunkon megtermeljük a gabonát, lucernát, zöldséget, van egy kis erdőnk. Egy szamarunk, egy lovunk, három mangalicánk, 15 birkánk van, 30 baromfi futkározik az udvaron, közöttük három liba és egy öreg kacsapár.”

Német tudásra alapozva

Miután Zsuzsa német férjével az oldalán Magyarországra költözött, a házaspár 2003-ban vásárolta meg a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben a Pipacs tanyát, amelyen együtt építették fel teljesen szermentes biogazdaságukat. „A saját kárunkon tanultunk” – teszi egyből hozzá Zsuzsa. „Volt olyan, hogy sajtot készítettünk, a savót odaadtuk a malacnak, elpusztult, túl sós volt a savó. De előfordult, hogy a palánták nem fejlődtek, mivel – ahogy később rájöttünk – nem volt megfelelően érett a komposzt. Tíz év alatt sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Főként a férjem még Németországban szerzett tudására alapoztunk, ezért a szakkifejezéseket gyakran ma sem tudom, csak németül. Jörg ugyan nem szakirányú végzettséget szerzett szülőhazájában, de végül 14 éven át dolgozott egy biogazdaságban, amelyet egy barátjával közösen vittek. Az ott szerzett tudást próbáljuk a homokos vidékre alkalmazhatóvá tenni.” A dél-alföldi homokon egyébként nagy a kihívás, ugyanis jóval többet kell locsolni, nagyobbak a költségek, és egyelőre ezen a vidéken az érdeklődés is kisebb a biotermékek iránt.  Zsuzsa hallott az ország más tájain működő, hasonló profilú gazdaságokról, figyelemmel is kísérik a munkájukat, a szervezett találkozókra ritkán jutnak el.

Három évvel ezelőtt jutottak el addig, hogy a környéken élő ökotudatos családokkal (hivatalosan nem mindegyikőjük biogazdálkodó, mint a Pipacs tanya tulajdonosai, de vegyszermentesen gazdálkodnak – Sz.R.) összefogva ma már képesek 80-90 százalékban önellátók lenni. Sőt néhány éve pluszt is termelnek más, egészséges zöldségre vágyó családoknak is, miközben a Pipacs tanyán szállóvendégeket is fogadnak.

Közös kockázat

A téli időszakban különben Zsuzsáék megtervezik, mit fognak termelni az előttük álló évben, és összeállítják a dobozok lehetséges tartalmát, annak tervezett költségeit. Itt számolni kell az öntözéssel, a kártevők elleni védekezéssel is, valamint az üzemanyaggal. Az eddigi két év tapasztalatai szerint 12 nagy dobozhoz elegendő zöldségmennyiség termelési költsége egy 33 hétből álló szezonra, hozzávetőleg 2-2,5 millió forintba kerül. Ezt elosztják 12-felé – ez adja az egy

Olvasta már?

A tahitófalui biogazdaság működését ebben a riportban mutattuk be.

évre jutó költséget, melyet havi bontásban fizetnek meg a tagok. „Ez azért jó, mert tervezhetőbb, átláthatóbb így a termelés, és van közös kockázatviselés. Például tavaly a jég elverte a salátát. A lyukas salátát a piacra nem vihettem volna, de a vásárlóink elfogadták, akár leveleire szedve, kis csomagokban is, így a kárunk nem százszázalékos volt. Azt is bele kell kalkulálni, hogy nem mindig az kerül a dobozba, amit elterveztünk, hiszen az időjárás viszontagságainak mi is ki vagyunk téve. Előnye, hogy variálható.  Egyendobozokat tervezünk, de ha az egyik család kevesebb burgonyát igényel, a másik többet, akkor egy úgynevezett csereládából választhatnak mást a nem kívánt zöldség helyett.”

Heti doboz

 

A nagy doboz ára havi 24 ezer forintra jön ki, de lehet fél dobozra is szerződést kötni, ez 13 ezer forintba kerül. A szerződés értelmében április közepétől november végéig hetente egyszer, csütörtökön szállítják ki a friss zöldséget. Kisteleken és Szegeden épültek ki eddig kapcsolataik, így frissen érkezik az aznap hajnalban leszedett zöldség, mivel az egyik település 8, a másik 25 kilométerre van Pusztaszertől. 10-13-féle zöldség van a dobozban: burgonya, csicsóka, paprika, spárga, paradicsom, paprika, borsó, többféle saláta, fűszernövények. Éppen ezekben a hetekben szervezik az idei vevőkörüket, főként a közösségi oldal lehetőségeivel élnek, de február közepére nyílt napot is szerveztek.

Zsuzsáék őstermelőként foglalkoztak a háztájival, csupán tavaly haladták meg az ennek a körnek előírt 600 ezer forintos éves bevételt, így az idén már adóbevallást kell készíteniük – ez előtt áll most.

Önkéntesek is segítenek

„Jött már hozzánk Kanadából 18 éves kínai fiatal, de Tajvanról, Ausztráliából, főként Németországból is érkeznek önkéntes munkára.” A WWOOF oldalán lehet regisztrálni önkéntes munkára, 10 euró a regisztrációs díj. Zsuzsa szerint azért előnyös a regisztráció, mert az érdeklődők így komolyabban veszik a jelentkezést – ez azért fontos, mert a termelők számolnak a segítséggel. A Pipacs tanyán kosztért, kvártélyért kéthetes ciklusokban fogadnak önkénteseket, ennél több már komoly munkaszervezést igényel. A házigazdák úgy tartják, ha egy ember kiesik a munkából, értelmét veszíti az önkéntesek fogadása. „Rengetegen fordultak meg nálunk a világ minden tájáról, magyarok főként azért jönnek, hogy tájékozódjanak, mivel hasonlóan biogazdálkodással szeretnének a jövőben foglalkozni, itt tapasztalatokat gyűjthetnek.” A Pipacs tanyán télire nem fogadnak önkénteseket, inkább tavasszal, a földeken zajló munkákban kel el a segítség: állatok körüli teendők, spárgaszedés, palántázás, kapálás, komposztszitálás.

Amikor egy átlagos tavaszi nap beosztásáról kérdezzük, Zsuzsa elgondolkodik, majd sorolni kezdi: a „start” napkeltekor van. Az első teendő kiengedni a tyúkokat, libákat az ólból, aztán Jörg feladata az állatok etetése. Eztán jön a fejés, majd kihajtják a legelőre a birkákat. A spárga rengeteg munkát ad, és mivel nem bírja a hőséget, még a hűvösebb reggeli órákban kell felszedni, ebben számítanak az önkéntesek segítségére. Kilenc óra körül tartanak pihenőt, ekkor meg is reggeliznek, és megbeszélik a további teendőket. Az önkéntesek nagy részt vállalhatnak a szezonális kerti munkákból, olyanokból, mint a gyomlálás, a vetés, a kapálás és a palántázás. Az ebéd, amelynek elkészítésében is gyakran részt vesznek az „idénymunkások”, két órára készül el, majd a délutáni teendőkhöz fognak. Ekkorra, ha délelőtt sikerült befejezni a kerti munkákat, többnyire a karbantartási munkák maradnak, majd késő délután, hat óra körül, amikorra valamelyest lehűlt a levegő, ismét a spárgaágyások mellett térdel a csapat. Többnyire este kilencet mutat az óra, mire a vacsora tálalva lesz.

Költséges, kemény munka

Zsuzsa és férje autodidakta módon sajátították el a gazdálkodás minden csínját-bínját, egyik „iskolához” sem sorolják magukat. Nem használnak hibrid vetőmagokat, de preparátumukat (segédanyagokat) sem, mint az úgynevezett biodinamikusok. Külső szemlélő számára a Pipacs ágyásai hagyományosak, csak éppen Zsuzsáék nem gyorsítják fel semmiféle fortéllyal a növények fejlődését, csakis a természetben megtalálható anyagokat használják. Ebből nehézségek is adódnak. „Ott kezdődik minden, hogy Magyarországon nehezen kapni biovetőmagot, kisebb hányadát magunknak termeljük meg, de úgy hallottuk, az unióban most ennek a szigorítása is szóba került. Komposztot használunk, ennek is ki kellett tanulni a csínját-bínját, mikor válik éretté. Permetezni is szoktunk, természetesen csak a természetben fellelhető anyagokkal. A kártevők ellen speciális, Németországban beszerezhető hálóval védekezünk, ez sem olcsó mulatság, de szükséges, hogy a kártevőket távol tartsuk.”

 

A biotermelés költségei azért is magasabbak, mint a konvencionális növénytermesztésé, mert itt a normális tenyészidő alatt hagyják megnőni a növényeket, nem mindegy, hogy a saláta hat vagy nyolc hét alatt fejlődik ki. Ugyanígy a többi növénynél és állatoknál is ez a helyzet, a biogazdálkodók nem „sokkolják” ezeket műtrágyával, vegyszerekkel a gyorsabb növekedés reményében, így van ideje az élőlényeknek a tápanyagokat, a napfényt magukba építeni. Ettől persze drágább is, hiszen nem „szüretelhetnek” háromszor, csak egyszer-kétszer. A Pipacs tanyán a fúrt kút vizét használják az öntözéshez is, mivel az ásott kutak csekély vize szennyezett lehet a környék konvencionális gazdaságaiban használt vegyszerektől. „Kézzel szedjük össze a krumplibogarakat, de nem mi vagyunk a csodabogarak” – utal arra Zsuzsa, hogy a környéken őket tartják furcsáknak, holott valójában ők gazdálkodnak hagyományosan.

Informatika és a fára mászás

Összességében kemény, de szép munkának tartja a házaspár a gazdaság fenntartását, miközben nem értik, miért gondolják sokan azt, hogy nekik minden ingyen van. A házra és kocsira biztosítást fizetnek, ahogy villanyszámlájuk is van, az autóba is kell benzin, de lényegében a fűtés sincs ingyen, hiszen bár saját erdejükből, de a fát ki kell vágni, fel kell hasogatni (no meg korábban az erdő árát is kifizették). A tanyafejlesztési programra is pályáztak, a napkollektorukat, amely a meleg vizet adja, ebből szereltették fel, a 800 ezer forint körüli beruházás 75 százalékát támogatta a program. Minden más a két kezük munkája. A ház szívét, a kemencét is Jörg építette.

A család nyáron

 

„Tudja, 13 évvel ezelőtt az egész életemet kicseréltem” – ezt már akkor meséli Zsuzsa, amikor visszafele tartunk a faluba. „A magánéletem gödörben volt, kimentem Németországba dolgozni, egy biogazdaságban kaptam munkát. Ekkor találkoztam Jörggel, aki résztulajdonosa volt a gazdaságnak. Magyarországon kezdtük újra az életünket. Most három gyerekkel élünk a Pipacs tanyán, a két kicsi 8 és 10 évesek, és van egy nevelt kisfiunk is, ők idejárnak a helyi iskolába, őket vittem be reggel. Az egyház átvette az intézményt. Nem is ezzel van a baj, de a házirendben megtiltották, hogy pántos trikóban meg térd fölötti szoknyában, rövidnadrágban menjenek iskolába. Ez nem tetszik, de ennél is nagyobb baj, hogy a délutáni kötelező napközivel elvették a gyerekeimet. Nem tudjuk együtt tölteni a délutánjainkat, ráadásául van olyan, hogy a negyedik óra után megebédelnek, és utána még van egy órájuk, ott eszik a menzát, pedig itthon is van egészséges, magunk termelte alapanyagokból ebéd.”

Zsuzsa ezért is mondja, szeretnék, ha magántanulók lennének a gyerekek, bár ezt nem lesz egyszerű megszervezniük. Annak különösen örül, hogy a fiuk informatikában kiemelkedő, pedig „nem ül sokat a számítógép előtt, a televíziót se nézzük, fára másznak, rohangálnak az udvaron. A természettel való kapcsolatukból jön az a kreativitás, ami az informatikához szükséges”.