Útdíjat vezetett be a polgármester, háborog a falu Újszentivánon

Kis-Magyarország

A 3 és fél tonnánál nehezebb teherautók után naponta 2000, a 12 tonnánál nagyobbakra 4000 forintos útfenntartási hozzájárulást rótt ki januártól Putnik Lázár újszentiváni polgármester. Egy helyi cég a kormányhivatalnál tiltakozott. Ott úgy találták, a rendelet törvénysértő. A polgármester szerint ez tévedés, úgyhogy mihelyt lehet, bevezetik a díjat.

„A helyi közutak és műtárgyak állagának megóvása, a tulajdonában és kezelésében lévő helyi közutak állapotának védelme, illetve a helyi közutakon a biztonságos közlekedés feltételeinek, a környezet nyugalmának és a lakosság pihenéshez való jogának biztosítása érdekében” hozott rendeletet a polgármester az 1899 lelkes Csongrád-Csanád megyei Újszentivánon november 30-án, a képviselő-testület nevében eljárva. Az elvileg január 1-jén hatályba lépő helyi jogszabály arról szól, hogy Újszentiván önkormányzati tulajdonú útjain a 3 és fél tonnánál nehezebb járművek, járműszerelvények csak behajtási engedéllyel közlekedhetnek. Az engedély iránti kérelmet erre rendszeresített nyomtatványon lehet benyújtani a polgármesteri hivatalhoz; lehet eseti, egy hétre, egy hónapra, fél és egy évre szóló engedélyt kérni.

Nyolc napon belül elbírálja a kérelmeket

Az engedély útfenntartási díjjal jár; 3 és fél tonnánál nehezebb és 12 tonnánál könnyebb járművek esetén egy napra 2 ezer, egy hétre 4 ezer, egy hónapra 10, fél évre 15, egy évre 30 ezer forintot kell fizetni. A 12 tonnánál súlyosabb járművek engedélye 4 , 6 , 15, 20 és 40 ezer forint. Az engedélyek kiadása, felülvizsgálata, visszavonása nem automatikus: ez a veszélyhelyzet elmúltával is polgármesteri hatáskör marad. A rendelet szerint ugyanis ezt a jogot a képviselő-testület a polgármesterre ruházza át, ő pedig „a kérelmet megvizsgálja, és a beérkezésétől számított nyolc napon belül elbírálja”.

A rendelet azokra is vonatkozik, akik építkeznek, és valamilyen anyagot hozatnak a házukhoz. Az önkormányzati építkezésekhez anyagot szállító kocsik után nem kell fizetni. Az önkormányzati tulajdonú gépjárművek, valamint a honvédségi, rendőrségi, nemzetbiztonsági, büntetés-végrehajtási, katasztrófavédelmi és adóhatósági járművek is mentesülnek a fizetés alól.

Forrás: Élhető Újszentivánért Facebook
 
 

Megkérdeztük Putnik Lázár (független) polgármestertől, mi indokolta a rendelet megalkotását épp most. Azt válaszolta, Újszentiván is jelentős bevételtől esett el azzal, hogy a kormány elvonta a településektől a gépjárműadót, amiből jutott az utak rendbetételére. Ezt valahogyan pótolni kell, mert az utak fenntartása továbbra is önkormányzati feladat. A polgármester szerint Újszentiván egyik útját sem arra tervezték, hogy 20-30 tonnás teherautók járjanak rajta, mégis több olyan útszakasz van a településen, amely ilyen terhelést visel. A KRESZ lehetővé teszi, hogy az önkormányzat rendeletet hozzon saját útjainak használatáról, arról, hogy korlátozza, engedélyhez kösse a nagyobb tömegű járművek behajtását. „Hazánkban kétféle adóztatás van, az egyik a vagyoni jellegű, ilyen például helyben a kommunális adó. A másik a fogyasztási jellegű adó, mint például a bankadó vagy az áfa. A behajtási díj lényegében olyan bevételt jelent a településnek, ami valahol a kettő között helyezkedik el” – fejtette ki Putnik Lázár. Úgy látja,

ez a díj „az éves szállítási események tükrében nem jelenthet magas terhelést a lakosok számára”.

A cél az, hogy az önkormányzati tulajdonú utak állapota ne romoljon olyan ütemben, ahogyan az elmúlt években megfigyelhető volt. A befolyó pénzt a rendszeres útfelújításokra fordítja a község.

A kormánymegbízott választ vár

Az újszentiváni Rózsa úton működő Bovira Zrt. vezérigazgatója, Borbély Sándor bejelentést tett a rendelet megjelenése után a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalnál. A Vállalkozók Szentiváni Egyesületének Facebook-oldalán december 17-én közzé tették Juhász Tünde kormánymegbízott válaszlevelét. Eszerint a rendeletet megvizsgálta a kormányhivatal, és úgy találta, hogy a képviselő-testület – most helyette a polgármester – tényleg kijelölhet korlátozott forgalmú övezetet, és meg is tilthatja a 3 és fél tonnánál nehezebb járművek közlekedését, akár az egész lakott területen – ha van tehermentesítő út. Ahhoz viszont nincs joga, hogy fenntartási hozzájáruláshoz vagy más fizetési kötelezettséghez kösse az úthasználatot.

A kormánymegbízott ezért törvényességi felhívással fordult Putnik Lázár polgármesterhez, arra kérve, hogy pontosítsa a behajtási tilalom szabályait, „a korlátozott forgalmú övezetre vonatkozó előírásoknak megfelelően”, és

vegye ki a rendeletből a fizetési kötelezettségre vonatkozó részt a rendelet hatályba lépése előtt, tehát még idén.

Juhász Tünde várja a polgármester válaszát.

Arra a kérdésünkre, hogy a kormánymegbízott törvényességi felhívása befolyásolja-e a rendelet hatályba lépését, Putnik Lázár ezt írta: „véleményem szerint a Kormányhivatal álláspontja téves a díjkivetés tekintetében, így amennyiben a bevezetésnek nem lesz akadálya, úgy arra – természetesen a Kormányhivatal egyes észrevételeit figyelembe véve, átdolgozva – de sor fog kerülni. Jelenleg a szombaton hatályba lépett kormányrendelet rendelkezése értelmében nem kerül bevezetésre a díjtétel.”

Ilyen a boksz

Azok a helybeliek, akikkel a Narancs.hu beszélt a településen, úgy gondolják, hogy a polgármester – kihasználva a veszélyhelyzetben kapott felhatalmazást – a rendelettel azoknak a vállalkozóknak akarja megnehezíteni az életét, akikkel nincs jóban. Ez pedig visszavezethető „az évek óta tartó bokszolásra”, ami a polgármester és az őt támogatók, valamint az ellenzéke között folyik. A képviselő-testületben vitás ügyekben a szavazati arány rendszerint 4:3 a polgármester javára. A cikkünk megírásához folytatott háttérbeszélgetések alapján az körvonalazódott, hogy az úthasználatról szóló rendelet sem született volna meg egyhangúlag, ha a képviselő-testület szavaz róla.

Megkérdeztük Borbély Sándort, mit gondol, hogyan folytatódhat ez az ügy. Azt mondta, egy ideális világban, ha egy önkormányzat gondban van, adót szeretne kivetni a helyi vállalkozásokra, akkor a polgármester előbb összehívja a majdani érintetteket, és elmondja nekik, hogy erre készül, mert segítségre van szüksége a településnek. Ilyenkor jó, ha a felek beszélő viszonyban vannak egymással.

Újszentiván a tavalyi önkormányzati választás előtt egy választási csalással kapcsolatos üggyel került be a hírekbe. A bíróság első fokon másokkal együtt bűnösnek találta Putnik Lázárt és Ferenczi Ferencet (Fidesz-KDNP), tiszaszigeti kollégáját, mert a vádirat szerint közokirat-hamisítás történt, a községvezetők 142 esetben asszisztáltak fiktív lakcímbejelentéshez, amelynek révén mindkét településen szerb állampolgárok lettek papíron helyi lakossá. Ennek az Átlátszó magyarázata szerint elsősorban az lett volna az értelme, hogy a települések így 2000 fősnél nagyobb lélekszámúvá váltak. A 2000 fősnél kisebb községek önkormányzatainak társulását előíró jogszabály nem vonatkozott volna rájuk, nagyobb maradt volna az önállóság. A két polgármester pénzbüntetést kapott, de a közügyektől nem tiltották el őket. Mindkettőjüket újraválasztották.

A Narancs.hu is arról is beszámolt: Újszentivánon olyan emberek dolgoztak papíron közmunkásként, akiknek valójában volt más állásuk.

Az idén márciusban átadott újszentiváni munkásszállás ügyében pedig a NAV nyomoz költségvetési csalás címén, ismeretlen tettes ellen. A gyanú szerint a munkásszállást megépítő cég 203 millió forint értékben végzett munkát, a generálkivitelező azonban 373 milliót számlázott az önkormányzatnak. A két összeg közötti több mint 150 millió forinttal van gondja a NAV-nak: a hatóság szerint ennyi nem lehet a haszna a tényleges munkát nem végző generálkivitelezőnek. A NAV a Szabad Európa információi szerint együtt vizsgálja a fantomközmunkások és a munkásszállás ügyét.

Figyelmébe ajánljuk