Odapörköltek a fideszes kampánylapnak, máris cenzúrát kiáltanak

  • narancs.hu
  • 2019. május 1.

Kis-Magyarország

A szombathelyi közgyűlés kedden módosította a Szombathely névhasználatáról szóló rendeletet. A változtatás azt jelenti: mostantól nem a polgármester dönt arról, hogy kinek engedélyezi a Szombathely név és más, a városhoz kapcsolódó embléma használatát, hanem a közgyűlés.

Az is bekerült a rendeletbe, hogy érdemtelenség esetén meg is lehet vonni a névhasználatot. A módosítás nem titkolt célja az volt, hogy a közgyűlés megvonhassa a március 30-ától megjelenő Szombathelyi Hírlap névhasználatát, ezt korábban Puskás Tivadar polgármester engedélyezte.

A Narancs.hu már megírta, a polgármester sajtósának felesége adja ki a bedobós újságot, amely már az első számában azt írta az új közgyűlési többségről (a korábbi ellenzékről): „a szivárványkoalícióban a bársonyos fasizmus boldogan megfér az öreg kommunistákkal, meg a fiatal vörösökkel.”

Egy

Egy "nevezetes" címlap...

Fotó: narancs.hu

Úgy tűnhet, hivatalos lapról van szó

Ezt most a közgyűlésen Nemény András (MSZP), a baloldali frakció vezetője idézte azzal, hogy a lap úgy ír az ellenzékről, hogy emberi méltóságába száll bele, gyűlöletet kelt, gyalázza az ellenzéki képviselőket. A Szombathely név használatával pedig úgy tűnhet az olvasóknak, hogy a város hivatalos lapját olvassák.

Puskás Tivadar azt mondta, hogy a név megvonása a lap megszűnését jelenti, ez egyrészt cenzúra, másrészt beavatkozás a piac működésébe. Azt is mondta, hogy ha valakinek sérelmes egy írás, forduljon bírósághoz. A lapban pedig egy „fia közpénz sincs.”

Cenzúráról szó sincs

A korábbi szoacialista polgármester, Ipkovich György kijelentette, hogy nem a lapot akarják megszüntetni, hanem a névhasználatot, cenzúráról szó sincs. A rendeletmódosítás után meg is vonták a Szombathelyi Hírlap névhasználatát.

Nemény: gyűlölelet kelt és gyaláz

Nemény: gyűlöletet kelt

Fotó: mszp.hu

A vitában szóba került, hogy az Éljen Szombathely – amely baloldali egyesületként indult a 2014-es önkormányzati választáson, jelenleg ellenzéki pártok ernyőszervezete – annak ellenére használja a város nevét, hogy azt a polgármester nem engedélyezte.

Az ellenzék válasza az volt, hogy a bíróság viszont bejegyezte az egyesületet, így a névhasználat jogszerű.

Felcsúti szálak, Mészáros veje

Mint arról korábban beszámoltunk, a lapban valóban nincsenek önkormányzati hirdetések. Az újságot azután indították, hogy a közgyűlésbe többségbe került ellenzékiek - a fideszes polgármester és a civilek támogatta alpolgármester összeveszése, a törékeny egyensúly kibillenése után - megfosztották a helyi Fideszt attól, hogy az önkormányzati médiát kampánycélokra használja fel.

Magánhirdetésekkel sem állt jól eddig a szombathelyi Fideszhez egyértelműen közel álló ingyenes és minden postaládába bekerülő hetilap. Eddig egy negyed oldalas hirdetés jelent meg helyi mikrovállalkozásoktól egy-egy számban, de volt olyan hét, hogy egyetlen hirdetés sem volt az újságban.

Az április 18-ai számban viszont már két negyedoldalas hirdetés mutatja, hogy kezd beindulni az üzlet. Nem is akárhonnan jött a bevétel: a Vasútvillamosító Kft-től, amely – a reklámja szerint – „hetven éve áll a vasút-villamosítás szolgálatában.” Ez fontos érv lehet azoknál a szombathelyi lakosoknál, akik éppen vasút-villamosítási terveket forgatnak a fejükben.

A Vasútvillamosító Kft. nem is magyar tulajdonú gazdasági társaság, a cégbejegyzés szerint a brnói székhelyű Rafinanz Promotion CZ s.r.o a többségi tulajdonosa, amelynek viszont magyar többségi tulajdonosa van. Nem más, mint Homlok Zsolt, aki a leggazdagabb magyar, Orbán Viktor jó barátjának és strómanjának, Mészáros Lőrincnek a veje. Nem mellesleg, felcsúti lakos.

(Nyitóképünkön Puskás Tivadar fideszes polgármester a Savaria Történelmi Karnevál felvonulásán. Fotó: MTI/Varga György)

Egyenesen Felcsútról, Mészáros közeléből pénzelik a szombathelyi fideszes csodafegyvert

A szombathelyi bedobós lappiacon alig másfél hónapja megjelent Szombathelyi Hírlap találgatásokra ad okot. Vajon ki finanszírozza a sajtóterméket és miből tarja fent magát? Érdekes eredményre jutottunk. Egészen Mészáros Lőrinc közelébe. Felcsútra. A Narancs.hu március végén számolt be arról, hogy a szombathelyi polgármester, Puskás Tivadar sajtósának felesége újságot csinál.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.