Art Basel 2013

KOmplett

Az idénre sok (főleg építészeti) változáson átesett művészeti vásár kapcsán a sajtó most a könnygázos oszlatással volt tele. Ahogy DiCaprióról, úgy erről is lemaradtam, én még élveztem a vidám kavalkádot a bejárat előtt.
false

Tavaly, rögtön az Art után kezdték el építeni a bővített csarnokot, a világhírű bázeli építészpáros, Herzog & de Meuron tervei alapján. (Többek között a nevükhöz fűződik a pekingi olimpiai stadion és a 2007 óta nehezen készülő hamburgi Elbfilharmonie is.) A látvány impozáns, hullámzó fémtenger hömpölygő méterek hosszán, ám a legszebb a bejárat mellett lévő luk vagy kürtő, aminek szerintem olyan hatása van, mintha leereszkednénk valami folyó mélyére, és egy örvény aljáról tekintenénk felfelé, az égre. A parkolóházból jól látszik a konstrukció teteje, az már nem ennyire látványos: mintha hullámpalával fedték volna le a mesterművet – de ez nyilván nem így van.

A vásár lényegén a bővítés nem sokat változtatott, a bírálóbizottság szigorúan őrködik a bejutó és alaposan szelektált szűk kör felett – a régi központot amúgy sem érte el az újítás. Az Unlimited alapterülete viszont sokkal nagyobb lett így, bár a felső szintet lezárták, nehogy híguljon a felhozatal. Számomra mindig ez a legérdekesebb rész, a nagy installációk és némi kísérletezés terepe, a monumentális munkák között tobzódunk, gyakran hónapokig az itt begyűjtött inspirációkból élek – az irodalmi sorozathoz is találtunk anyagot persze, miként tavaly is.

false

Ami a jó hír, hogy a Design Miami így ideköltözhetett a központba, a luk túlfelén lehet belépni, nem kell a városban keringeni, mint a többi szatellit vásár (például Volta, Liste és még ki tudja, melyek) miatt. S hogy a csődület hogyan jöhetett létre? Idén először fura kis vásár létesült az Art előtt, maguk a fabódék is az installáció részei voltak. Az amúgy csak dohányzásra és várakozásra fenntartott helyet most belepte a sokaság: fiatalok érkeztek és mindenféle fura szerzet, egyformán lehetett őket önjelölt művésznek vagy kukalakónak feltételezni. Kedvencem a szakállas úr volt a szamarával. Az állat testére valami fel volt firkálva, gyanítom, a művészet és az üzlet kapcsolatáról (a betűkből jött a sejtés, maga a felirat már bőven elmosódott), és az idős bácsi jámbor arccal terelgette az állatot a kiöltözött festők, galériások és művészetbarátok között.

Azon, hogy a tömegben mindenki furán nézett ki, csodálkozni nem lehetett, az Arton sokan a legelképesztőbb ruhakölteményeikben tündökölnek, a divatbloggerek paradicsoma ez, semmi nem lehet elég meglepő. (A berlini művészpár, Eva és Adele sem rí ki a tömegből – és ezzel mindent megmagyaráztam. Idei kedvencem egy hosszú, szőkített hajú fiú volt haspólóban, akinek a hasát verdeső szakálla erősen dauerolt volt…) Szóval a különös fizimiskák és outfitek karneválja miatt nem jött volna a rendőrség. Amolyan hippikompániának tűntek, nagyon élveztem a zenélésüket, jól passzolt a bódék világ végi életközeliségéhez. Persze, aki hóna alatt egy huszonötmillió dolláros műalkotással próbált a parkolóházba érni, annak valóban zavaró lehetett…

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.