Art Basel 2013

KOmplett

Az idénre sok (főleg építészeti) változáson átesett művészeti vásár kapcsán a sajtó most a könnygázos oszlatással volt tele. Ahogy DiCaprióról, úgy erről is lemaradtam, én még élveztem a vidám kavalkádot a bejárat előtt.
false

Tavaly, rögtön az Art után kezdték el építeni a bővített csarnokot, a világhírű bázeli építészpáros, Herzog & de Meuron tervei alapján. (Többek között a nevükhöz fűződik a pekingi olimpiai stadion és a 2007 óta nehezen készülő hamburgi Elbfilharmonie is.) A látvány impozáns, hullámzó fémtenger hömpölygő méterek hosszán, ám a legszebb a bejárat mellett lévő luk vagy kürtő, aminek szerintem olyan hatása van, mintha leereszkednénk valami folyó mélyére, és egy örvény aljáról tekintenénk felfelé, az égre. A parkolóházból jól látszik a konstrukció teteje, az már nem ennyire látványos: mintha hullámpalával fedték volna le a mesterművet – de ez nyilván nem így van.

A vásár lényegén a bővítés nem sokat változtatott, a bírálóbizottság szigorúan őrködik a bejutó és alaposan szelektált szűk kör felett – a régi központot amúgy sem érte el az újítás. Az Unlimited alapterülete viszont sokkal nagyobb lett így, bár a felső szintet lezárták, nehogy híguljon a felhozatal. Számomra mindig ez a legérdekesebb rész, a nagy installációk és némi kísérletezés terepe, a monumentális munkák között tobzódunk, gyakran hónapokig az itt begyűjtött inspirációkból élek – az irodalmi sorozathoz is találtunk anyagot persze, miként tavaly is.

false

Ami a jó hír, hogy a Design Miami így ideköltözhetett a központba, a luk túlfelén lehet belépni, nem kell a városban keringeni, mint a többi szatellit vásár (például Volta, Liste és még ki tudja, melyek) miatt. S hogy a csődület hogyan jöhetett létre? Idén először fura kis vásár létesült az Art előtt, maguk a fabódék is az installáció részei voltak. Az amúgy csak dohányzásra és várakozásra fenntartott helyet most belepte a sokaság: fiatalok érkeztek és mindenféle fura szerzet, egyformán lehetett őket önjelölt művésznek vagy kukalakónak feltételezni. Kedvencem a szakállas úr volt a szamarával. Az állat testére valami fel volt firkálva, gyanítom, a művészet és az üzlet kapcsolatáról (a betűkből jött a sejtés, maga a felirat már bőven elmosódott), és az idős bácsi jámbor arccal terelgette az állatot a kiöltözött festők, galériások és művészetbarátok között.

Azon, hogy a tömegben mindenki furán nézett ki, csodálkozni nem lehetett, az Arton sokan a legelképesztőbb ruhakölteményeikben tündökölnek, a divatbloggerek paradicsoma ez, semmi nem lehet elég meglepő. (A berlini művészpár, Eva és Adele sem rí ki a tömegből – és ezzel mindent megmagyaráztam. Idei kedvencem egy hosszú, szőkített hajú fiú volt haspólóban, akinek a hasát verdeső szakálla erősen dauerolt volt…) Szóval a különös fizimiskák és outfitek karneválja miatt nem jött volna a rendőrség. Amolyan hippikompániának tűntek, nagyon élveztem a zenélésüket, jól passzolt a bódék világ végi életközeliségéhez. Persze, aki hóna alatt egy huszonötmillió dolláros műalkotással próbált a parkolóházba érni, annak valóban zavaró lehetett…

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.