Art Basel 2013

KOmplett

Az idénre sok (főleg építészeti) változáson átesett művészeti vásár kapcsán a sajtó most a könnygázos oszlatással volt tele. Ahogy DiCaprióról, úgy erről is lemaradtam, én még élveztem a vidám kavalkádot a bejárat előtt.
false

Tavaly, rögtön az Art után kezdték el építeni a bővített csarnokot, a világhírű bázeli építészpáros, Herzog & de Meuron tervei alapján. (Többek között a nevükhöz fűződik a pekingi olimpiai stadion és a 2007 óta nehezen készülő hamburgi Elbfilharmonie is.) A látvány impozáns, hullámzó fémtenger hömpölygő méterek hosszán, ám a legszebb a bejárat mellett lévő luk vagy kürtő, aminek szerintem olyan hatása van, mintha leereszkednénk valami folyó mélyére, és egy örvény aljáról tekintenénk felfelé, az égre. A parkolóházból jól látszik a konstrukció teteje, az már nem ennyire látványos: mintha hullámpalával fedték volna le a mesterművet – de ez nyilván nem így van.

A vásár lényegén a bővítés nem sokat változtatott, a bírálóbizottság szigorúan őrködik a bejutó és alaposan szelektált szűk kör felett – a régi központot amúgy sem érte el az újítás. Az Unlimited alapterülete viszont sokkal nagyobb lett így, bár a felső szintet lezárták, nehogy híguljon a felhozatal. Számomra mindig ez a legérdekesebb rész, a nagy installációk és némi kísérletezés terepe, a monumentális munkák között tobzódunk, gyakran hónapokig az itt begyűjtött inspirációkból élek – az irodalmi sorozathoz is találtunk anyagot persze, miként tavaly is.

false

Ami a jó hír, hogy a Design Miami így ideköltözhetett a központba, a luk túlfelén lehet belépni, nem kell a városban keringeni, mint a többi szatellit vásár (például Volta, Liste és még ki tudja, melyek) miatt. S hogy a csődület hogyan jöhetett létre? Idén először fura kis vásár létesült az Art előtt, maguk a fabódék is az installáció részei voltak. Az amúgy csak dohányzásra és várakozásra fenntartott helyet most belepte a sokaság: fiatalok érkeztek és mindenféle fura szerzet, egyformán lehetett őket önjelölt művésznek vagy kukalakónak feltételezni. Kedvencem a szakállas úr volt a szamarával. Az állat testére valami fel volt firkálva, gyanítom, a művészet és az üzlet kapcsolatáról (a betűkből jött a sejtés, maga a felirat már bőven elmosódott), és az idős bácsi jámbor arccal terelgette az állatot a kiöltözött festők, galériások és művészetbarátok között.

Azon, hogy a tömegben mindenki furán nézett ki, csodálkozni nem lehetett, az Arton sokan a legelképesztőbb ruhakölteményeikben tündökölnek, a divatbloggerek paradicsoma ez, semmi nem lehet elég meglepő. (A berlini művészpár, Eva és Adele sem rí ki a tömegből – és ezzel mindent megmagyaráztam. Idei kedvencem egy hosszú, szőkített hajú fiú volt haspólóban, akinek a hasát verdeső szakálla erősen dauerolt volt…) Szóval a különös fizimiskák és outfitek karneválja miatt nem jött volna a rendőrség. Amolyan hippikompániának tűntek, nagyon élveztem a zenélésüket, jól passzolt a bódék világ végi életközeliségéhez. Persze, aki hóna alatt egy huszonötmillió dolláros műalkotással próbált a parkolóházba érni, annak valóban zavaró lehetett…

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.