| ||
Tavaly, rögtön az Art után kezdték el építeni a bővített csarnokot, a világhírű bázeli építészpáros, Herzog & de Meuron tervei alapján. (Többek között a nevükhöz fűződik a pekingi olimpiai stadion és a 2007 óta nehezen készülő hamburgi Elbfilharmonie is.) A látvány impozáns, hullámzó fémtenger hömpölygő méterek hosszán, ám a legszebb a bejárat mellett lévő luk vagy kürtő, aminek szerintem olyan hatása van, mintha leereszkednénk valami folyó mélyére, és egy örvény aljáról tekintenénk felfelé, az égre. A parkolóházból jól látszik a konstrukció teteje, az már nem ennyire látványos: mintha hullámpalával fedték volna le a mesterművet – de ez nyilván nem így van.
A vásár lényegén a bővítés nem sokat változtatott, a bírálóbizottság szigorúan őrködik a bejutó és alaposan szelektált szűk kör felett – a régi központot amúgy sem érte el az újítás. Az Unlimited alapterülete viszont sokkal nagyobb lett így, bár a felső szintet lezárták, nehogy híguljon a felhozatal. Számomra mindig ez a legérdekesebb rész, a nagy installációk és némi kísérletezés terepe, a monumentális munkák között tobzódunk, gyakran hónapokig az itt begyűjtött inspirációkból élek – az irodalmi sorozathoz is találtunk anyagot persze, miként tavaly is.
| ||
Ami a jó hír, hogy a Design Miami így ideköltözhetett a központba, a luk túlfelén lehet belépni, nem kell a városban keringeni, mint a többi szatellit vásár (például Volta, Liste és még ki tudja, melyek) miatt. S hogy a csődület hogyan jöhetett létre? Idén először fura kis vásár létesült az Art előtt, maguk a fabódék is az installáció részei voltak. Az amúgy csak dohányzásra és várakozásra fenntartott helyet most belepte a sokaság: fiatalok érkeztek és mindenféle fura szerzet, egyformán lehetett őket önjelölt művésznek vagy kukalakónak feltételezni. Kedvencem a szakállas úr volt a szamarával. Az állat testére valami fel volt firkálva, gyanítom, a művészet és az üzlet kapcsolatáról (a betűkből jött a sejtés, maga a felirat már bőven elmosódott), és az idős bácsi jámbor arccal terelgette az állatot a kiöltözött festők, galériások és művészetbarátok között.
Azon, hogy a tömegben mindenki furán nézett ki, csodálkozni nem lehetett, az Arton sokan a legelképesztőbb ruhakölteményeikben tündökölnek, a divatbloggerek paradicsoma ez, semmi nem lehet elég meglepő. (A berlini művészpár, Eva és Adele sem rí ki a tömegből – és ezzel mindent megmagyaráztam. Idei kedvencem egy hosszú, szőkített hajú fiú volt haspólóban, akinek a hasát verdeső szakálla erősen dauerolt volt…) Szóval a különös fizimiskák és outfitek karneválja miatt nem jött volna a rendőrség. Amolyan hippikompániának tűntek, nagyon élveztem a zenélésüket, jól passzolt a bódék világ végi életközeliségéhez. Persze, aki hóna alatt egy huszonötmillió dolláros műalkotással próbált a parkolóházba érni, annak valóban zavaró lehetett…
