Időjárás és kedélyállapot

KOmplett

Kétszáz év után idén lesz a leghidegebb nyarunk, olvastam délelőtt, és nem mondom, hogy arany napsütéssel vonta be a napomat. Épp tegnap este, dideregve éreztem azt, hogy éppen elegem van.

Idén úgy vártam a nyarat, hogy arra nincsenek szavak. Bár fura módon az évente érkező, már-már megszokott, otthonos téli/tél végi depresszió elkerült, amin nagyon csodálkoztam, de utólag azt gondolom, hogy ennek a sok utazás, máshol élés volt az oka. Bár tény és való, hogy úgy jöttem haza március közepén Berlinből (direkt úgy szerveztem), hogy itthon már a tavasz várjon. Hát az nem jött be, és azóta sem lett sokkal jobb a helyzet. Több barátnőmnél március végén, április közepén jött el a mélypont, volt, akinek kórházba is kellett feküdnie a súlyos depressziós tünetek miatt. Ha a fényhiány miatt érzett lehangoltság keveredik a frontérzékenységgel, az tényleg elég súlyos robbanókeveréket alkot.

Én sokáig azt hittem, nem hat rám az időjárás, de be kellett látnom, hogy hosszú távon nekem sem tesz jót ez a felborult rendszer. Persze napra nap reménykedtem, hogy talán holnap, holnap már jó lesz az idő, nem kell a vastagabb kabátomat, harisnyámat felvenni, és ami a legfontosabb, a lakásban sem kell vacognom. Mert ez a legrosszabb, hogy bent hidegebb van, mint kint, és mivel a lakásunk házközponti fűtéses, külön be sem tudjuk üzemelni a radiátorokat. Három paplan alatt alszom, pulcsiban és köntösben kúszok a fürdőszobába.

A hirtelen váltásokra fejfájással, rossz közérzettel reagálok, és vagyunk így ezzel páran. Viszem a melegebb kabátomat, ami egy óra múltán rám sül, este megint fázom. Így ami egész télen elkerült, a megfázás, most itt van, teljes pompájában. Ráadásul a jeges rettegés elöntött a mai hír hallatán. Hogyan fogjuk ezt viselni? Mert így az a kis remény, hogy hamarosan a szép szandálunkban, pántos ruhánkban libeghetünk: elillant. De a legjobban a szabadtéri rendezvények miatt aggódom.

A húgom előző héten kiment Bécsbe Green Day-koncertre, amit egyáltalán nem tudtak élvezni az idő miatt, ráadásul a másnapi, mindent elmosó eső sem segített a hangulatukon. Előző héten Mezőkovácsházán mogyorónyi jégdarabok zúdultak ránk. Jön a könyvhét, mi lesz a szabadtéri beszélgetésekkel, dedikálásokkal, koncertekkel? Mi lesz a fesztiválokkal, amiket évről évre végigjárok? (Bár egyelőre még éppen az a tét, hogy holnap este a színpadon egyáltalán meg tudjak szólalni, mert nincsen hangom…)

Idén amúgy sem volt túl remek a közhangulat, kíváncsi vagyok, mi lesz velünk pár hónap múlva, a borongós napok, eső áztatta nyaralások után. Még nincs stratégiám, hogyan kell mindezt elviselni, nyilván kialakul majd. Kicsit olyan ez, mint amikor egy-egy nagy munka végét várjuk, hogy végre pihenhessünk egy kicsit, hogy feltöltve vághassunk neki a következő körnek. Ha tényleg zimankós nyarunk lesz, komolyan veszélybe kerül a kedélyünk. A hírek annyiban biztatnak, hogy majd a szeptember teli lesz napsütéssel. Ha addig teljesen be nem borulunk, meglátjuk.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.