Idén úgy vártam a nyarat, hogy arra nincsenek szavak. Bár fura módon az évente érkező, már-már megszokott, otthonos téli/tél végi depresszió elkerült, amin nagyon csodálkoztam, de utólag azt gondolom, hogy ennek a sok utazás, máshol élés volt az oka. Bár tény és való, hogy úgy jöttem haza március közepén Berlinből (direkt úgy szerveztem), hogy itthon már a tavasz várjon. Hát az nem jött be, és azóta sem lett sokkal jobb a helyzet. Több barátnőmnél március végén, április közepén jött el a mélypont, volt, akinek kórházba is kellett feküdnie a súlyos depressziós tünetek miatt. Ha a fényhiány miatt érzett lehangoltság keveredik a frontérzékenységgel, az tényleg elég súlyos robbanókeveréket alkot.
Én sokáig azt hittem, nem hat rám az időjárás, de be kellett látnom, hogy hosszú távon nekem sem tesz jót ez a felborult rendszer. Persze napra nap reménykedtem, hogy talán holnap, holnap már jó lesz az idő, nem kell a vastagabb kabátomat, harisnyámat felvenni, és ami a legfontosabb, a lakásban sem kell vacognom. Mert ez a legrosszabb, hogy bent hidegebb van, mint kint, és mivel a lakásunk házközponti fűtéses, külön be sem tudjuk üzemelni a radiátorokat. Három paplan alatt alszom, pulcsiban és köntösben kúszok a fürdőszobába.
A hirtelen váltásokra fejfájással, rossz közérzettel reagálok, és vagyunk így ezzel páran. Viszem a melegebb kabátomat, ami egy óra múltán rám sül, este megint fázom. Így ami egész télen elkerült, a megfázás, most itt van, teljes pompájában. Ráadásul a jeges rettegés elöntött a mai hír hallatán. Hogyan fogjuk ezt viselni? Mert így az a kis remény, hogy hamarosan a szép szandálunkban, pántos ruhánkban libeghetünk: elillant. De a legjobban a szabadtéri rendezvények miatt aggódom.
A húgom előző héten kiment Bécsbe Green Day-koncertre, amit egyáltalán nem tudtak élvezni az idő miatt, ráadásul a másnapi, mindent elmosó eső sem segített a hangulatukon. Előző héten Mezőkovácsházán mogyorónyi jégdarabok zúdultak ránk. Jön a könyvhét, mi lesz a szabadtéri beszélgetésekkel, dedikálásokkal, koncertekkel? Mi lesz a fesztiválokkal, amiket évről évre végigjárok? (Bár egyelőre még éppen az a tét, hogy holnap este a színpadon egyáltalán meg tudjak szólalni, mert nincsen hangom…)
Idén amúgy sem volt túl remek a közhangulat, kíváncsi vagyok, mi lesz velünk pár hónap múlva, a borongós napok, eső áztatta nyaralások után. Még nincs stratégiám, hogyan kell mindezt elviselni, nyilván kialakul majd. Kicsit olyan ez, mint amikor egy-egy nagy munka végét várjuk, hogy végre pihenhessünk egy kicsit, hogy feltöltve vághassunk neki a következő körnek. Ha tényleg zimankós nyarunk lesz, komolyan veszélybe kerül a kedélyünk. A hírek annyiban biztatnak, hogy majd a szeptember teli lesz napsütéssel. Ha addig teljesen be nem borulunk, meglátjuk.
