Mit kezdhetünk a gyűlölettel?

KOmplett

Nem kell úgymond ismert embernek lenni ahhoz, hogy a zsigeri, ránk ömlő gyűlölettel találkozzunk. Elég kicsit máshogy kinézni, másképp viselkedni, másnak születni. Vagy csak kimenni az utcára, felmenni a netre. Vagy csak lenni.

Barátnőm szinte sírva érkezett meg hozzám, remegve. Meg akarták verni a villamoson, csak mert elegánsan volt felöltözve, szép csizmában, kalapban, perfekt sminkben álldogált. Mesélte, hogy eleinte csak bámulta egy házaspár és a barátjuk (teljesen hétköznapi irodistáknak tűntek), majd elkezdtek beszólogatni neki, olyanokat, hogy „Te aztán tele vagy pénzzel, mi?”, illetve „Felfuvalkodott, kimázolt hólyag”, majd elindultak felé, és megbökdösték. A barátnőm így egy megállóval előbb leszállt, mert nem tudott már hová hátrálni.

Másik ismerősünket egyszerűen hátba rúgták, mert zsidónak vélték. (Ezt közben hangosan kiabálták is.) Nekem úgy tűnik, hogy régebben csak hallottunk az ilyen esetekről, ám az utóbbi években egyszerűen mindenkinek meg kell tapasztalnia mindezt. Soha ennyi indulattal és gyűlölettel, mint mostanában, nem találkoztam. Nem merek felnézni az utcán, amikor megyek, nehogy összekapcsolódjon a pillantásom valakivel, akiben ki tudja, mi munkál. És miképp akarja levezetni az érzéseit. De nem csak a primér megnyilvánulásokra gondolok, ahol a nyilvánvalóan frusztrált, már eleve ökölbe szorított kézzel közlekedő ember alig várja, hogy olyat találjon, aki szerinte megvetendő és gyenge, majd lesújtson.

Úgy látom, a gyűlölet valóban elindult és szétterjedt, volt egy góca, ami mára szép lassan kisugárzott, és begyűrűzött mindannyiunk életébe. Valamilyen szinten intézményesült az egész, és mivel semmi nem fékezte meg, átszivárgott mindenbe. A rosszkedv volt az origó, „sehol nem láttam ennyi rosszkedvű embert az utcán, mint nálatok”, jegyezte meg egy külföldi ismerősöm, és igen, szerintem is ez a kályha. Aztán ezeket az érzéseket senki meg nem fékezte, ami azt sugározta, igen, így mehet tovább. Az, hogy én magam lassan már többet beszélgetek a rendőrséggel, mint a barátaimmal, legalábbis elgondolkodtató. Az oldalamra ömlenek a gyalázkodó levelek, elhordanak mindennek, kontroll nélkül. Az első feljelentést még tavaly decemberben tettük, amikor egy kedves levélíró azt találta közölni, hogy a fajtánkkal együtt megcsonkítva valami gödörben lenne a helyünk. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy finom hangú iromány. De más indokkal is alig várják, hogy ugorjanak és harapjanak, elég kicsit más véleményen lenni, és elindul a lavina.

A hivatalos szervek egyébként meghallgatnak, elkészülnek a jegyzőkönyvek, és úgy látom, mintha egyre komolyabban vennék a dolgot, ami szintén azt jelzi számomra, hogy a veszély reális, és fokozódik. Persze ez nem jelenti azt, hogy meg is tudnának védeni. Újságíró ismerősöm, aki elég markáns véleményeket fogalmaz meg, már alig mer hazamenni, a lépcsőházban retteg, mert, mint mondja, nem lehet tudni, mikor lépnek túl a kommentelésen és a levélíráson, és mikor fordul tettlegességig a dolog. Már egészen kicsi valami elég, hogy kicsapjon a másikból az indulat, az idegek pattanásig feszültek. Eleinte megpróbáltam kommunikálni például a levelezőkkel, de rájöttem, teljesen fölösleges. Ám a sok védekezés, az állandó készenléti állapot a megtámadottban is feszültséget gerjeszt, állandó készenléti állapotba hozza, és innentől már önjáró a dolog, a gyűlölet működik magától…

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.