Száz híres/100. Weöres Sándor

KOmplett

Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget a számoknak, misztikájukkal sem foglalkoztam soha. Mégis, pár hete századik jegyzetemhez előkészülve, egyre-másra nyomasztott, ki legyen ezen a kitüntetett helyen, és milyen képpel. Aztán szembejött a száz, rögtön egy plakáton, Weöres 100, száz éve született, kiállítás a PIM-ben. Akkor legyen ő a százam. Ha már annyira ott van a „belső magomban”.

false

 

Fotó: Balla Vivienne


Önismereti csoporton a belső mag megformálása előtt hangzott el egy verse, a Tíz lépcső. (Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad. / Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad. / Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad. / Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad. / Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad. / Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad. / Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad. / Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad. / Törd át gátjaid – a világ legyél te magad. / Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.)

Agyaggal dolgoztunk, magunkat mint magot kellett elkészítenünk. Könnyűnek hangzik, egyértelműnek, de mégis, milyen a belső mag, amit majd szavakkal körül kell írni, egyéníti vagy alkattól függően uniformizálni kell? Milyen legyen a kemény anyagból megformált „szobor”, amit fel tudunk mutatni magunkból? Inspirációként hangzott el a szöveg, és én csak két évre rá tudtam összekapcsolni a belső mondataimmal, amit viszont akkor önkéntelenül dolgoztam bele a matériába. Akkor úgy éreztem, nem, vagy csak nehezen tudom megoldani a feladatot, nem megy egyetlen tömbben kidolgozni a személyiségem lényegét.

Pedig a lényeg – értelemszerűen nagyon egyértelmű és egyszerű. Ha megkérdezik tőlem – és mostanában például interjúkban és magánbeszélgetésekben is igen gyakran –, hogy valójában milyen is vagyok, van-e a sok szerep mögött személy, zavarba jövök, nem tudok mit mondani. Úgy állok a válasz előtt, mint az agyag kézbevételekor. Egyszóval mikor egy mondattal megkérdőjelezik azt, hogy lenne valami a sok arc mögött, egyből visszakozom, lehetetlennek érzem a megszólalást – minden csak magyarázkodásnak, védekezésnek tűnne, én meg nem magyarázkodom és nem védekezem.  A belső magom képe végül egyetlen durva massza lett. Nekem tetszett, de nem tudtam átadni másnak, miért érzem igaznak. Aztán most, visszagondolva jöttem rá, hogy ehhez a magam előtt érvényes önkifejezéshez valóban a vers vezetett. És újra visszataláltam Weöreshez, aki egy értelmen túli nyelven beszél, hangokkal és érzésekkel érint, olyasmit mozgat meg dallamos és dallamtalan (másmilyen összetartó erővel működő) szövegeiben, amit semmilyen tapasztalat és érzet meg nem magyarázhat, mégis belülre hatol és ott is marad. A belső magomat leginkább Weöressel tudom leírni.

Végezetül pedig hadd idézzem Takács Zsuzsának a Weöres Sándor emlékére írott versét – mert gyönyörű, és mert közelebb visz Weöres páratlan költészetéhez:

 

Madarak beszélgetése a kertben

 

Nagyszerű dolog élni, mondják: zuhanást

játszunk, miközben hintáztat a boldogító

hullám. Tetszésünk szerint forgatjuk

fejünket előre-hátra. A szárny nélküli lény,

a szerencsétlen, visszafordul a földi határoknál,

és a hegycsúcsokon fölnyársalja magát.

Kategóriáik papírtigrise nekünk nem parancsol.

A tépőfog ejtette sebből a látszat vére csorog.

Az ember törekvése, hogy sötét filozófiája

dimenziói közé szorítsa röpülésünk, szánalomra

méltó. Ablakuk előtt csattogjuk, rezegjük:

nincs hely és nincs idő, de rettegnek tovább.

Könny helyett tollunkat elejtjük értük.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.