Sorsvonalak – Vida Virág képeihez

KOmplett

Finom vonalak, sejtelmes színek, egyetlen vonalban a mozdulat és a mozdulatlanság. Vida Virág egyszerű formákkal kísérletezve bontja ki a történeteit.

Vida Virág a Debreceni Egyetemen végzett magyar–művészettörténet szakon. Ott alapította meg a ma is működő LÉK Irodalmi Önképzőkört. Ma szabadúszó újságíróként dolgozik különböző kulturális lapoknak és női magazinoknak. Később elvégezte a Magyar Táncművészeti Főiskola modern tánc szakát, és jelenleg a Koré Company moderntánc-együttesét vezeti. Los Angelesben és Budapesten él, kint dolgozta ki az akvarell-tollrajz technikát. Gyerekkora óta rajzol.

false

 

Fotó: Kővágó-Nagy Imre

„Akkoriban számos nemzetközi rajzversenyen nyertem díjakat, az eredményeim alapján sorozatosan meghívtak a képzőművész szaktáborba, Zánkára, ott rengeteget tanultam az ország különböző tájairól származó művésztanároktól – meséli – a rajzolást később sem hagytam abba. Tíz évvel ezelőtt, egy kötetillusztráció kapcsán kezdtem el egyvonalas rajzokkal kísérletezni és nagyon megszerettem ezt a minimál kifejezési módot. Az izgat, hogy hogyan lehet egy minél egyszerűbb formát találni egy mélyebb, több jelentésrétegű üzenethez. Idei kísérletem az akvarell/grafika, ahol arra találtam rá, hogy valamilyen természeti jelenség és az Ember kapcsolatát értelmezem újra. Kicsit mítoszteremtés is ez, azt rajzolom, ahogy szerintem történnek, történtek a dolgok... Néha meglévő irodalmi témákat is feldolgozok. Mivel a tánc a másik szerelem, sokan mondják, hogy a figuráimban benne van a mozgás és a kompozíciókban a dinamika.” Virág eddig két kötetet illusztrált, és öt csoportos kiállításon vett részt. Ez a harmadik önálló kiállítása.

A megnyitót Virág a képek, a tánc és a szöveg együtt hatására építette. Tőlem azt kérte, szóljak a születésről, a szerelemről, a halálról.

Születés

Ágai Ágnes

A felhő olyan, / mint egy felfújt hópehely. / Mint a borotvahab Apa arcán. / Mint egy hálóing a fregolin. / Mint egy ősz asszony hajmosás után. (Ágai Ágnes – részlet)

Az ember, aki átöleli a felhőket

Az ember, aki átöleli a felhőket

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Milyen mintát rajzoltak ki a felhők, amikor megszülettem? Erre nem tud válaszolni senki, gondoltam sokáig. Hajnal volt a születésemkor, szeptember közepe, kórház. Fehér és erős, ezek a fények, amúgy könnyű szülés. Felhők a plafonon, neonnap, neonhold, éles árnyékok, mint amikor a távoli vihart nézzük. Ahogy a lezúduló víztömeg szinte szétmetszi az eget. Fenséges és félelmetes. Az erőszakos szürke, ahogy egy pillanatra narancsos-vöröses lesz a váratlan átcikázó villámoktól, hogy aztán, a villanás után szelídnek, galambszínűnek tűnjön az addigi rémület. Könnyű szülés volt tényleg, legalábbis visszagondolva, visszamesélve, és egy anya sosem az akkorból beszél, mert az emlékezet úgy gyógyít, hogy enged feledni; tompul, kedveli ezt a galambszürkét. Mi pedig, a megszületettek csak tudat alatt hordozunk emléket az egészről, már ha marad belőle valami egyáltalán.

Megszületni nem könnyű, mondják, kirobbanni a testmelegből, a vízből, a puha úszkálásból bele a talpig valóságosba, a reálisba, a hidegbe. Van, aki azt állítja, egész további életünket meghatározza, hogyan születtünk, a természetünk állítólag ebből bomlik ki. Meghatározza a születésünk, miképp viszonyulunk a nehézségekhez, a változásokhoz, hogyan tudunk később kötődni. Van, aki odáig megy, hogy azt mondja, aki nehezen jött a világra, annak a világ is nehéz lesz. Én ebben nem hiszek, de nekem könnyű, könnyű annak, aki ilyen gyorsan kibújt egykor.

Talán ezért vonzódom ennyire a felhőkhöz is. Elemelkedni, elfelejteni, átoldódni valami másba. Amikor fekszem a fűben, vagy épp egy padon üldögélve nézem őket, már-már egy vagyok velük. Nem érzem a távolságot, nem érzem, hogy más anyagból lennénk. Ilyen volt akkor is, a születésemkor, gondolom most, épp ilyen, mint mikor egy felhőpaplan átúszik felhőkrokodilba, felhőlabdába, hegycsúcsok egymásutánjába. Betakar, felfal, eldobom, eljutok a szirtig. És most megszületek megint, mondom egyiküknek, és nem gondolkodom azon, hogy ő ölel át engem, vagy én ölelem őt.

Szerelem

Fess a napról képet nekem, / Hadd díszítse szobám falát, / És hadd higgyem, hogy áthevít, / Ha úgy hívják: a dél.

Rajzolj virágszáron rigót, / Álmodjam: hallgatom dalát, / S ha nem szól már a kert-zene, / Álmom is véget ér. (Emily Dickinson: Fess a napról képet nekem – részlet)

Akik a Napot tartják

Akik a Napot tartják

Fotó: Kővágó-Nagy Imre

Jó embereim vigyáznak a Napra, nem engedik el egyetlen pillanatra sem. „Biztos égen biztos Nap”, ez a szlogenjük, és ezt biztosítják is nekem. Nem mondom, nem éppen könnyű munka ez, de meg lehet szokni, el tudok képzelni rosszabbat is. Jó kis csapat a Nap-tartóké, megbízhatóak, hiszen a felelősségük óriási. Ha a Nap csak egyszer is rám zuhanna, nos, akkor nem is tudom, mi történne. Nem szeretném kipróbálni. Mindenesetre néha nekem is segítenem kell, átvennem a terhet tőlük, hadd pihenjenek. Egymás Napjait tartjuk tehát, óvatosan, vigyázva. És olyan jó a Napközelben! Ha másnak tartod, nem éget, nem vakít. Testmeleg, puha,a fénye lágy. Akivel a legkényelmesebb ott fenn állni, az lesz a szerelmed.

Vége

Ha valaki vonattal megy Zalaegerszegre, érdekes táblát láthat az út mentén. „Jóslás – sürgős esetben nonstop”. Oké, képzeljünk el egy sürgős esetet. Tudnom kell, szeret vagy nem szeret, azaz igent mondjak-e a szomszédnak, vagy van-e még reményem a szerelmemnél, belevághatok-e egy üzletbe, megéri-e gazdag hozzátartozóm a hajnalt, vagy még ne foglaljam le az ingatlant a várt örökség terhére. Megtegyem-e a tétjeimet?

Az ember, aki elkapja az esőt

Az ember, aki elkapja az esőt

Fotó: Kővágó-Nagy Imre

Oké, menjünk be a jósnőhöz. Mi történik ott ebben a sürgős esetben? Kártyát vet? Belepillant a kristálygömbbe? Transzba esik, és egy látomásából fejti meg a közeli jövőt? Vagy esetleg megnézi a tenyerünket? Tegyük fel ezt az utóbbit. Nézi, nézegeti, mormol valamit a hosszú sorsvonalunkról, szívvonalunkról, megsúgja, hogy valami nagyon jó vár ránk. Vagy hogy borzalmas dolog következik, ha így és így teszünk. Tegyük fel, hogy egy pillanatra el is hisszük minden szavát. É ha a képzeletünkben elhittük, most higgyük el a valóságban is. Jó dolgok várnak ránk. És bekövetkeznek borzalmas dolgok is. És ez így megy mindig, nem csalás, nem ámítás, egészen a végéig, non-stop.

Else Lasker-Schüler (Hajnal Gábor fordítása): Az utolsó csillag

Ezüst pillantásom permetez az űrben, /sose sejtettem, hogy homorú az élet. / Legkönnyebb sugaram / légi szövedékén siklom az időben,

kereken fel, gömb mentén le, / kitartóbban sose táncolt még a tánc.

Kígyóbűvösen szökik magasba / a szelek lélegzete, fakón gyűrűző oszlopok, / s újra széthullanak.

A levegő e hangtalan vágya, / e lengés alattam mit jelent, / míg az idő ágyéka fölött keringek?

Szelíd szín az én mozgásom, és mégsem / csókolt friss virradat soha engem, / sem ujjongó virágzás kora hajnalon.

Közeledik a hetedik nap / s a vég nincs még megteremtve. / Csepp kihúny cseppeken, s újra / egymáshoz horzsolódnak,

kavarognak a vizek a mélyben, / összetorlódnak s zuhannak a föld felé.

Vad, villanó mámorkarok / feltajtékzanak s eltűnnek megint / és minden szorong és tolong / a végső mozgásban.

Már kihagy az idő lélegzete / az időtlenség ölében. / Homorú levegő siklik / és végére sosem ér,

táncom már pont csupán / a vak semmiben.

 

A Sorsvonalak című kiállítás november 4-ig látható a Vollnhofer ArtStudióban (Budapest, Szent István krt. 12.), nyitva hétfőtől péntekig 14.00–18.00 között, de más időpontban is látogatható, telefonos egyeztetés után.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.