Sorsvonalak – Vida Virág képeihez

KOmplett

Finom vonalak, sejtelmes színek, egyetlen vonalban a mozdulat és a mozdulatlanság. Vida Virág egyszerű formákkal kísérletezve bontja ki a történeteit.

Vida Virág a Debreceni Egyetemen végzett magyar–művészettörténet szakon. Ott alapította meg a ma is működő LÉK Irodalmi Önképzőkört. Ma szabadúszó újságíróként dolgozik különböző kulturális lapoknak és női magazinoknak. Később elvégezte a Magyar Táncművészeti Főiskola modern tánc szakát, és jelenleg a Koré Company moderntánc-együttesét vezeti. Los Angelesben és Budapesten él, kint dolgozta ki az akvarell-tollrajz technikát. Gyerekkora óta rajzol.

false

 

Fotó: Kővágó-Nagy Imre

„Akkoriban számos nemzetközi rajzversenyen nyertem díjakat, az eredményeim alapján sorozatosan meghívtak a képzőművész szaktáborba, Zánkára, ott rengeteget tanultam az ország különböző tájairól származó művésztanároktól – meséli – a rajzolást később sem hagytam abba. Tíz évvel ezelőtt, egy kötetillusztráció kapcsán kezdtem el egyvonalas rajzokkal kísérletezni és nagyon megszerettem ezt a minimál kifejezési módot. Az izgat, hogy hogyan lehet egy minél egyszerűbb formát találni egy mélyebb, több jelentésrétegű üzenethez. Idei kísérletem az akvarell/grafika, ahol arra találtam rá, hogy valamilyen természeti jelenség és az Ember kapcsolatát értelmezem újra. Kicsit mítoszteremtés is ez, azt rajzolom, ahogy szerintem történnek, történtek a dolgok... Néha meglévő irodalmi témákat is feldolgozok. Mivel a tánc a másik szerelem, sokan mondják, hogy a figuráimban benne van a mozgás és a kompozíciókban a dinamika.” Virág eddig két kötetet illusztrált, és öt csoportos kiállításon vett részt. Ez a harmadik önálló kiállítása.

A megnyitót Virág a képek, a tánc és a szöveg együtt hatására építette. Tőlem azt kérte, szóljak a születésről, a szerelemről, a halálról.

Születés

Ágai Ágnes

A felhő olyan, / mint egy felfújt hópehely. / Mint a borotvahab Apa arcán. / Mint egy hálóing a fregolin. / Mint egy ősz asszony hajmosás után. (Ágai Ágnes – részlet)

Az ember, aki átöleli a felhőket

Az ember, aki átöleli a felhőket

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Milyen mintát rajzoltak ki a felhők, amikor megszülettem? Erre nem tud válaszolni senki, gondoltam sokáig. Hajnal volt a születésemkor, szeptember közepe, kórház. Fehér és erős, ezek a fények, amúgy könnyű szülés. Felhők a plafonon, neonnap, neonhold, éles árnyékok, mint amikor a távoli vihart nézzük. Ahogy a lezúduló víztömeg szinte szétmetszi az eget. Fenséges és félelmetes. Az erőszakos szürke, ahogy egy pillanatra narancsos-vöröses lesz a váratlan átcikázó villámoktól, hogy aztán, a villanás után szelídnek, galambszínűnek tűnjön az addigi rémület. Könnyű szülés volt tényleg, legalábbis visszagondolva, visszamesélve, és egy anya sosem az akkorból beszél, mert az emlékezet úgy gyógyít, hogy enged feledni; tompul, kedveli ezt a galambszürkét. Mi pedig, a megszületettek csak tudat alatt hordozunk emléket az egészről, már ha marad belőle valami egyáltalán.

Megszületni nem könnyű, mondják, kirobbanni a testmelegből, a vízből, a puha úszkálásból bele a talpig valóságosba, a reálisba, a hidegbe. Van, aki azt állítja, egész további életünket meghatározza, hogyan születtünk, a természetünk állítólag ebből bomlik ki. Meghatározza a születésünk, miképp viszonyulunk a nehézségekhez, a változásokhoz, hogyan tudunk később kötődni. Van, aki odáig megy, hogy azt mondja, aki nehezen jött a világra, annak a világ is nehéz lesz. Én ebben nem hiszek, de nekem könnyű, könnyű annak, aki ilyen gyorsan kibújt egykor.

Talán ezért vonzódom ennyire a felhőkhöz is. Elemelkedni, elfelejteni, átoldódni valami másba. Amikor fekszem a fűben, vagy épp egy padon üldögélve nézem őket, már-már egy vagyok velük. Nem érzem a távolságot, nem érzem, hogy más anyagból lennénk. Ilyen volt akkor is, a születésemkor, gondolom most, épp ilyen, mint mikor egy felhőpaplan átúszik felhőkrokodilba, felhőlabdába, hegycsúcsok egymásutánjába. Betakar, felfal, eldobom, eljutok a szirtig. És most megszületek megint, mondom egyiküknek, és nem gondolkodom azon, hogy ő ölel át engem, vagy én ölelem őt.

Szerelem

Fess a napról képet nekem, / Hadd díszítse szobám falát, / És hadd higgyem, hogy áthevít, / Ha úgy hívják: a dél.

Rajzolj virágszáron rigót, / Álmodjam: hallgatom dalát, / S ha nem szól már a kert-zene, / Álmom is véget ér. (Emily Dickinson: Fess a napról képet nekem – részlet)

Akik a Napot tartják

Akik a Napot tartják

Fotó: Kővágó-Nagy Imre

Jó embereim vigyáznak a Napra, nem engedik el egyetlen pillanatra sem. „Biztos égen biztos Nap”, ez a szlogenjük, és ezt biztosítják is nekem. Nem mondom, nem éppen könnyű munka ez, de meg lehet szokni, el tudok képzelni rosszabbat is. Jó kis csapat a Nap-tartóké, megbízhatóak, hiszen a felelősségük óriási. Ha a Nap csak egyszer is rám zuhanna, nos, akkor nem is tudom, mi történne. Nem szeretném kipróbálni. Mindenesetre néha nekem is segítenem kell, átvennem a terhet tőlük, hadd pihenjenek. Egymás Napjait tartjuk tehát, óvatosan, vigyázva. És olyan jó a Napközelben! Ha másnak tartod, nem éget, nem vakít. Testmeleg, puha,a fénye lágy. Akivel a legkényelmesebb ott fenn állni, az lesz a szerelmed.

Vége

Ha valaki vonattal megy Zalaegerszegre, érdekes táblát láthat az út mentén. „Jóslás – sürgős esetben nonstop”. Oké, képzeljünk el egy sürgős esetet. Tudnom kell, szeret vagy nem szeret, azaz igent mondjak-e a szomszédnak, vagy van-e még reményem a szerelmemnél, belevághatok-e egy üzletbe, megéri-e gazdag hozzátartozóm a hajnalt, vagy még ne foglaljam le az ingatlant a várt örökség terhére. Megtegyem-e a tétjeimet?

Az ember, aki elkapja az esőt

Az ember, aki elkapja az esőt

Fotó: Kővágó-Nagy Imre

Oké, menjünk be a jósnőhöz. Mi történik ott ebben a sürgős esetben? Kártyát vet? Belepillant a kristálygömbbe? Transzba esik, és egy látomásából fejti meg a közeli jövőt? Vagy esetleg megnézi a tenyerünket? Tegyük fel ezt az utóbbit. Nézi, nézegeti, mormol valamit a hosszú sorsvonalunkról, szívvonalunkról, megsúgja, hogy valami nagyon jó vár ránk. Vagy hogy borzalmas dolog következik, ha így és így teszünk. Tegyük fel, hogy egy pillanatra el is hisszük minden szavát. É ha a képzeletünkben elhittük, most higgyük el a valóságban is. Jó dolgok várnak ránk. És bekövetkeznek borzalmas dolgok is. És ez így megy mindig, nem csalás, nem ámítás, egészen a végéig, non-stop.

Else Lasker-Schüler (Hajnal Gábor fordítása): Az utolsó csillag

Ezüst pillantásom permetez az űrben, /sose sejtettem, hogy homorú az élet. / Legkönnyebb sugaram / légi szövedékén siklom az időben,

kereken fel, gömb mentén le, / kitartóbban sose táncolt még a tánc.

Kígyóbűvösen szökik magasba / a szelek lélegzete, fakón gyűrűző oszlopok, / s újra széthullanak.

A levegő e hangtalan vágya, / e lengés alattam mit jelent, / míg az idő ágyéka fölött keringek?

Szelíd szín az én mozgásom, és mégsem / csókolt friss virradat soha engem, / sem ujjongó virágzás kora hajnalon.

Közeledik a hetedik nap / s a vég nincs még megteremtve. / Csepp kihúny cseppeken, s újra / egymáshoz horzsolódnak,

kavarognak a vizek a mélyben, / összetorlódnak s zuhannak a föld felé.

Vad, villanó mámorkarok / feltajtékzanak s eltűnnek megint / és minden szorong és tolong / a végső mozgásban.

Már kihagy az idő lélegzete / az időtlenség ölében. / Homorú levegő siklik / és végére sosem ér,

táncom már pont csupán / a vak semmiben.

 

A Sorsvonalak című kiállítás november 4-ig látható a Vollnhofer ArtStudióban (Budapest, Szent István krt. 12.), nyitva hétfőtől péntekig 14.00–18.00 között, de más időpontban is látogatható, telefonos egyeztetés után.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.