Sorsvonalak – Vida Virág képeihez

KOmplett

Finom vonalak, sejtelmes színek, egyetlen vonalban a mozdulat és a mozdulatlanság. Vida Virág egyszerű formákkal kísérletezve bontja ki a történeteit.

Vida Virág a Debreceni Egyetemen végzett magyar–művészettörténet szakon. Ott alapította meg a ma is működő LÉK Irodalmi Önképzőkört. Ma szabadúszó újságíróként dolgozik különböző kulturális lapoknak és női magazinoknak. Később elvégezte a Magyar Táncművészeti Főiskola modern tánc szakát, és jelenleg a Koré Company moderntánc-együttesét vezeti. Los Angelesben és Budapesten él, kint dolgozta ki az akvarell-tollrajz technikát. Gyerekkora óta rajzol.

false

 

Fotó: Kővágó-Nagy Imre

„Akkoriban számos nemzetközi rajzversenyen nyertem díjakat, az eredményeim alapján sorozatosan meghívtak a képzőművész szaktáborba, Zánkára, ott rengeteget tanultam az ország különböző tájairól származó művésztanároktól – meséli – a rajzolást később sem hagytam abba. Tíz évvel ezelőtt, egy kötetillusztráció kapcsán kezdtem el egyvonalas rajzokkal kísérletezni és nagyon megszerettem ezt a minimál kifejezési módot. Az izgat, hogy hogyan lehet egy minél egyszerűbb formát találni egy mélyebb, több jelentésrétegű üzenethez. Idei kísérletem az akvarell/grafika, ahol arra találtam rá, hogy valamilyen természeti jelenség és az Ember kapcsolatát értelmezem újra. Kicsit mítoszteremtés is ez, azt rajzolom, ahogy szerintem történnek, történtek a dolgok... Néha meglévő irodalmi témákat is feldolgozok. Mivel a tánc a másik szerelem, sokan mondják, hogy a figuráimban benne van a mozgás és a kompozíciókban a dinamika.” Virág eddig két kötetet illusztrált, és öt csoportos kiállításon vett részt. Ez a harmadik önálló kiállítása.

A megnyitót Virág a képek, a tánc és a szöveg együtt hatására építette. Tőlem azt kérte, szóljak a születésről, a szerelemről, a halálról.

Születés

Ágai Ágnes

A felhő olyan, / mint egy felfújt hópehely. / Mint a borotvahab Apa arcán. / Mint egy hálóing a fregolin. / Mint egy ősz asszony hajmosás után. (Ágai Ágnes – részlet)

Az ember, aki átöleli a felhőket

Az ember, aki átöleli a felhőket

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Milyen mintát rajzoltak ki a felhők, amikor megszülettem? Erre nem tud válaszolni senki, gondoltam sokáig. Hajnal volt a születésemkor, szeptember közepe, kórház. Fehér és erős, ezek a fények, amúgy könnyű szülés. Felhők a plafonon, neonnap, neonhold, éles árnyékok, mint amikor a távoli vihart nézzük. Ahogy a lezúduló víztömeg szinte szétmetszi az eget. Fenséges és félelmetes. Az erőszakos szürke, ahogy egy pillanatra narancsos-vöröses lesz a váratlan átcikázó villámoktól, hogy aztán, a villanás után szelídnek, galambszínűnek tűnjön az addigi rémület. Könnyű szülés volt tényleg, legalábbis visszagondolva, visszamesélve, és egy anya sosem az akkorból beszél, mert az emlékezet úgy gyógyít, hogy enged feledni; tompul, kedveli ezt a galambszürkét. Mi pedig, a megszületettek csak tudat alatt hordozunk emléket az egészről, már ha marad belőle valami egyáltalán.

Megszületni nem könnyű, mondják, kirobbanni a testmelegből, a vízből, a puha úszkálásból bele a talpig valóságosba, a reálisba, a hidegbe. Van, aki azt állítja, egész további életünket meghatározza, hogyan születtünk, a természetünk állítólag ebből bomlik ki. Meghatározza a születésünk, miképp viszonyulunk a nehézségekhez, a változásokhoz, hogyan tudunk később kötődni. Van, aki odáig megy, hogy azt mondja, aki nehezen jött a világra, annak a világ is nehéz lesz. Én ebben nem hiszek, de nekem könnyű, könnyű annak, aki ilyen gyorsan kibújt egykor.

Talán ezért vonzódom ennyire a felhőkhöz is. Elemelkedni, elfelejteni, átoldódni valami másba. Amikor fekszem a fűben, vagy épp egy padon üldögélve nézem őket, már-már egy vagyok velük. Nem érzem a távolságot, nem érzem, hogy más anyagból lennénk. Ilyen volt akkor is, a születésemkor, gondolom most, épp ilyen, mint mikor egy felhőpaplan átúszik felhőkrokodilba, felhőlabdába, hegycsúcsok egymásutánjába. Betakar, felfal, eldobom, eljutok a szirtig. És most megszületek megint, mondom egyiküknek, és nem gondolkodom azon, hogy ő ölel át engem, vagy én ölelem őt.

Szerelem

Fess a napról képet nekem, / Hadd díszítse szobám falát, / És hadd higgyem, hogy áthevít, / Ha úgy hívják: a dél.

Rajzolj virágszáron rigót, / Álmodjam: hallgatom dalát, / S ha nem szól már a kert-zene, / Álmom is véget ér. (Emily Dickinson: Fess a napról képet nekem – részlet)

Akik a Napot tartják

Akik a Napot tartják

Fotó: Kővágó-Nagy Imre

Jó embereim vigyáznak a Napra, nem engedik el egyetlen pillanatra sem. „Biztos égen biztos Nap”, ez a szlogenjük, és ezt biztosítják is nekem. Nem mondom, nem éppen könnyű munka ez, de meg lehet szokni, el tudok képzelni rosszabbat is. Jó kis csapat a Nap-tartóké, megbízhatóak, hiszen a felelősségük óriási. Ha a Nap csak egyszer is rám zuhanna, nos, akkor nem is tudom, mi történne. Nem szeretném kipróbálni. Mindenesetre néha nekem is segítenem kell, átvennem a terhet tőlük, hadd pihenjenek. Egymás Napjait tartjuk tehát, óvatosan, vigyázva. És olyan jó a Napközelben! Ha másnak tartod, nem éget, nem vakít. Testmeleg, puha,a fénye lágy. Akivel a legkényelmesebb ott fenn állni, az lesz a szerelmed.

Vége

Ha valaki vonattal megy Zalaegerszegre, érdekes táblát láthat az út mentén. „Jóslás – sürgős esetben nonstop”. Oké, képzeljünk el egy sürgős esetet. Tudnom kell, szeret vagy nem szeret, azaz igent mondjak-e a szomszédnak, vagy van-e még reményem a szerelmemnél, belevághatok-e egy üzletbe, megéri-e gazdag hozzátartozóm a hajnalt, vagy még ne foglaljam le az ingatlant a várt örökség terhére. Megtegyem-e a tétjeimet?

Az ember, aki elkapja az esőt

Az ember, aki elkapja az esőt

Fotó: Kővágó-Nagy Imre

Oké, menjünk be a jósnőhöz. Mi történik ott ebben a sürgős esetben? Kártyát vet? Belepillant a kristálygömbbe? Transzba esik, és egy látomásából fejti meg a közeli jövőt? Vagy esetleg megnézi a tenyerünket? Tegyük fel ezt az utóbbit. Nézi, nézegeti, mormol valamit a hosszú sorsvonalunkról, szívvonalunkról, megsúgja, hogy valami nagyon jó vár ránk. Vagy hogy borzalmas dolog következik, ha így és így teszünk. Tegyük fel, hogy egy pillanatra el is hisszük minden szavát. É ha a képzeletünkben elhittük, most higgyük el a valóságban is. Jó dolgok várnak ránk. És bekövetkeznek borzalmas dolgok is. És ez így megy mindig, nem csalás, nem ámítás, egészen a végéig, non-stop.

Else Lasker-Schüler (Hajnal Gábor fordítása): Az utolsó csillag

Ezüst pillantásom permetez az űrben, /sose sejtettem, hogy homorú az élet. / Legkönnyebb sugaram / légi szövedékén siklom az időben,

kereken fel, gömb mentén le, / kitartóbban sose táncolt még a tánc.

Kígyóbűvösen szökik magasba / a szelek lélegzete, fakón gyűrűző oszlopok, / s újra széthullanak.

A levegő e hangtalan vágya, / e lengés alattam mit jelent, / míg az idő ágyéka fölött keringek?

Szelíd szín az én mozgásom, és mégsem / csókolt friss virradat soha engem, / sem ujjongó virágzás kora hajnalon.

Közeledik a hetedik nap / s a vég nincs még megteremtve. / Csepp kihúny cseppeken, s újra / egymáshoz horzsolódnak,

kavarognak a vizek a mélyben, / összetorlódnak s zuhannak a föld felé.

Vad, villanó mámorkarok / feltajtékzanak s eltűnnek megint / és minden szorong és tolong / a végső mozgásban.

Már kihagy az idő lélegzete / az időtlenség ölében. / Homorú levegő siklik / és végére sosem ér,

táncom már pont csupán / a vak semmiben.

 

A Sorsvonalak című kiállítás november 4-ig látható a Vollnhofer ArtStudióban (Budapest, Szent István krt. 12.), nyitva hétfőtől péntekig 14.00–18.00 között, de más időpontban is látogatható, telefonos egyeztetés után.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.