KÖNYVMELLÉKLET - kritika

A botrány határán

Nádas Péter: Szünet nélkül (Összegyűjtött drámák)

Könyv

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.

A kötet legrégebbi darabja, a Protokoll 1966-ban, a legújabb, a Szirénének 2010-ben született. Nem csak időben, de terjedelemben és stílusban is igen messze állnak egymástól. A közéjük ékelt három dráma, a trilógiaként ismert Takarítás (1977), Találkozás (1979) és Temetés (1980) egymást követően íródtak, kapcsolatukról, összetartozásukról drámatörténeti tanulmányok születtek. Az öt dráma között egy lehetséges összekötő kapocs talán az akusztika, a csend és a fülnek kellemetlen hangok kiemelt szerepe lehet.

Mert nagyon hosszú csend nem csak a trilógia előtt és után volt (már ami a drámaíró Nádast illeti, hiszen közben monumentális regények születtek), de ez a szerző legtöbbet használt instrukciója is. „Ennek a csendnek az időtartamát természetesen a közönség tűrőképességéhez kell igazítanunk, de úgy, hogy az a tűrési határon mindenképpen túl legyen” – írja például a Temetés nyitójelenetéhez. Máshol egyenesen a „botrány határát” célozza meg vele. A színházban elég kényelmetlenek tudnak lenni a hosszú csendek, valahogy a valós idejüknél is jóval hosszabbnak érződnek. Egymás után tízszer elolvasni, hogy most nagyon hosszú csend következik, lényegesen könnyebb és kényelmesebb, mint nézőként végigélni ezt. De hát a Nádas-drámák nem is akarják megkönnyíteni a néző dolgát. A tűréshatárunk viszont az elmúlt egy-két évtizedben nemhogy növekedett volna, inkább folyamatosan csökkent. Rövidebb előadásokhoz szoktunk, nehezen toleráljuk a nézőtéri kényelmetlenségeket. Nádas Péter gyakran él az akusztikai skála túlsó felével is. Sikítás, ordítás, üvöltés is szerepel a szerzői instrukciók között. A Találkozáshoz pontos zenei instrukciókat adott (ám amikor Vidovszky László zeneszerző azoktól eltért, azt elfogadta, és e zenét a darab szöveggel egyenértékű részének tekintette). Máskor, a Temetésben megtiltotta, hogy bármilyen kísérőzenét, hangkulisszát használjanak az előadáshoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.