A pénzügyek aranykora

Peter L. Bernstein: Tőkepiaci elméletek - A modern Wall Street születése

  • Muraközy Balázs
  • 2012. február 11.

Könyv


"Tudománytörténeti könyvet tart az olvasó a kezében, a tőkepiaci elméletek 20. századi történetének áttekintését" - kezdi Bernstein 1990-es, magyarul most megjelent könyvének előszavát Felcsuti Péter fordító és Szántó András Péter lektor. Ez a mondat kiemeli a paradoxont: olvassunk-e olyan tudományelméleti könyvet, amely húsz évvel az előtt a válság előtt jelent meg, amely sokak szerint általában is kétségbe vonta a közgazdasági elméletek relevanciáját, nem is beszélve a pénzügyi elméletekről és azok felhasználásáról? Bevallom, kétlelkű vagyok.

Több okból is érdemes Bernsteint olvasni. Olyan közérthető, de az elméletet jól ismerő szerzőről van szó, aki pénzügyi tanácsadóként élte át a kollégái tevékenységét alapvetően megkérdőjelező modern pénzügyi elmélet megszületését. A könyv ennek a folyamatnak a lépéseit mutatja be.

A történet dióhéjban a következő. Képzeljünk el, mondjuk az ötvenes években, egy tipikus alapkezelőt, aki füstös irodájában minden ügyfelének összeválogat néhányat saját kedvenc részvényei közül. Élete nyugodt, jövedelme sem rossz. A szerző is ilyen volt ebben az időben. Ezalatt a piactól távol, az egyetemeken elindul a modern pénzügyi elmélet kidolgozása. Markowitz kutatásai rámutatnak, hogy a részvényekből álló teljes portfólió tulajdonságai számítanak alapvetően, és nem az egyes részvények jellemzői. "Ez azt jelenti, hogy az alapkezelők nem tömhették tele bambán a portfóliókat kedvenc részvényeikkel, figyelmen kívül hagyva a diverzifikáció mindent megelőző fontosságát." Tobin "még ennél is tovább megy, amikor elutasítja azt a konvencionális felfogást, hogy minden ügyfél számára egyéni portfóliót kell kialakítani". Másik oldalról Fama és Samuelson bemutatta, hogy a részvények árai nem jelezhetők előre, a korábbi árfolyammozgásból nem lehet következtetni a részvény árának jövőbeli mozgására. "Ám a legrosszabb még hátravan. Sharpe szerint maga a piac a leghatékonyabb portfólió" - a kereskedőknek tehát nincs más dolga, mint a piacon található részvények összességéből bevásárolni.

A történet ebben a formában szép és zárt. Szépen lassan kicsúszik a talaj a néhány részvényből álló portfóliókat a múltbeli áralakulások alapján kiválogató alapkezelők talpa alól. Bernstein meggyőzően írja le a kutatók érveit, és azoknak a bátor gyakorlati szakembereknek a küzdelmét is, akik az új módszereket elfogadva jobb eredményeket érnek el, mint kissé fafejűnek ábrázolt versenytársaik.

Ez a történet fontos. Lényeges megérteni, hogyan járult hozzá évtizedeken keresztül a pénzügyi szolgáltatások és elméletek fejlődése a kockázat hatékony kezeléséhez és a gazdasági növekedéshez. Az elmélet fő állításai ma is érvényesek, és fontos kiindulópontot jelenthetnek a reformhoz, vagy annak megértéséhez is, hogy milyen feltételezések nem teljesültek. Bernstein kitűnően meséli el ezt a történetet.

Itt következik viszont a kétlelkűség. Mint tudjuk, a történet ennyire azért nem kerek. A múltbeli árváltozásokból kiinduló elemzők ma is elérik az iparági átlagprofitot. A Nobel-díjasok által tudományos igényességgel felépített Long-Term Capital Management nevű vállalkozás 1998-ban olyan mértékű veszteséget szenvedett el, amely veszélybe sodorta az egész amerikai pénzügyi rendszert. 2008-ban pedig fejre álltak az alkalmazott kockázatelemzési modellek, mert nem vették figyelembe megfelelő mértékben az árak együtt mozgását (hogy csak néhány dolgot emeljünk ki). Ráadásul a pénzügyi elméletek is sokat változtak, rendkívül érdekes és fontos kutatások folytak például a szereplők heterogenitása vagy a vállalatokon és bankokon belüli információs problémák szerepéről.

Az évtized közepéig lezajlott változásokról Bernstein is ír könyve 2007-es Capital Ideas Evolving című folytatásában, melyet talán majd szintén lefordítanak magyarra, ha elég nagy lesz az érdeklődés a jelen kötet iránt. Ebben a könyvben sem reagálhat azonban a 2009-ben elhunyt szerző a válság tanulságaira. Kinek lehet tehát ajánlani a kötetet? Azoknak mindenképpen, akik már viszonylag sokat tudnak a pénzügyekről: az egyetemen például a fenti kutatások végeredményét mutatják be, a hozzá vezető lépéseket nem. Kérdés azonban, hogy elég türelmesek-e ehhez a kötethez azok az olvasók, akik csak néhány könyvet terveznek elolvasni a pénzügyekről: nekik biztosan érdekesebb lenne az olyan elmélettörténet, ami már reflektál a 2008-as válságra is.

Fordította: Felcsuti Péter. Corvina, 2011, 372 oldal, 2990 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.