| 1. Kemény István: Állástalan táncosnő (Magvető, 2011) 75 pont 2. Vajda Miklós: Éj volt, egy síró költővel az ágyon (Magvető, 2012) 59 pont 3. Térey János: Teremtés vagy sem (Libri, 2012) 55 pont 4. Tandori Dezső: Jaj-kiállítás (Scolar, 2011) 51 pont 5-6. Nádas Péter: Párhuzamos olvasókönyv (Jelenkor, 2012) 46 pont Bodor Ádám: Verhovina madarai (Magvető, 2011) 46 pont 7. Závada Péter: Ahol megszakad (Libri, 2012) 30 pont 8-9. Sándor Iván: Az éjszaka mélyén (Kalligram, 2012) 27 pont G. István László: Választóvíz (Palatinus, 2011) 27 pont 10. Málik Roland: Báb (Műút, 2012) 25 pont 11. Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol (Magvető, 2012) 23 pont Szavazóink: Ambrus Judit, Bazsányi Sándor, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Bojtár Endre, Csáki Márton, Elek Tibor, Faragó Kornélia, Gács Anna, Horkay Hörcher Ferenc, Jánossy Lajos, Jenei László, Kálmán C. György, K. Kabai Lóránt, Krusovszky Dénes, Lapis József, László Ferenc, Margócsy István, Mikola Gyöngyi, Németh Zoltán, Selyem Zsuzsa, Szűcs Teri, Tarján Tamás, Urfi Péter. A szavazóknak minden alkalommal 4, a közelmúltban magyarul megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk; az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik pedig 3 pontot kap. A listás könyvek megvásárolhatók az Írók boltjában (1061 Budapest, Andrássy út 45., www.irokboltja.hu). |
Kemény István, a szavazás győztese, minden fiatal magyar költők első számú nagy öregje írta a '76-ban született költő második, posztumusz kötetének fülszövegét. Megállapítja, hogy a "költői tónust", melynek jobbára régen búcsút mondott a magyar irodalom - nem utolsósorban a különben nagyon is hagyományosan lírai alkatú Kemény költészetében -, ő sem kívánta rehabilitálni. Eközben viszont épp elég sok súlyosan költői témáról beszélt érvényesen. Éles szögben esett és vállaltan bukdácsoló versek ezek, emlékeztetnek az összekuszálódó fonálon rángatott emberbábra - mondta róluk Bazsányi Sándor is a kötet bemutatóján. A korai halál mindig egyszerre teszi lezáratlanná, ugyanakkor véglegessé, teljessé is az életművet. Bár minél több és okosabb beszéd tartaná életben.
G. István László finom, halk szavú és zavarba ejtően pontos lírájára is ideje jobban felfigyelnie e rovat kortárs lírában immár egészen kivételesen tájékozott olvasóinak. Bevezetésnek meleg szívvel ajánlható a költőkolléga, Szőllősi Mátyás értő és lelkes kritikája a Kultúra.hu-n, amelyből kiderül, milyen messzire lehet eljutni a posztújholdas alapoktól, hogy hogyan lehet beszélni emlékezetről és hiányról szelíd élességgel és eredeti módon. Kedvcsinálónak egyetlen példa: "más ütemére ingott bennem / az idő, máshogy lett nappal, máshogy / éjszaka, nem ködözte össze / minden percemet, hogy szóvá / kell lenned, ha vagy még, emlékezet."(À la recherche)
Ott van továbbá Závada Péter, akit igazán nem nekünk kell felfedeznünk sem zenészként, sem költőként. Furcsa módon költészete - de szerintem a harsány látszat ellenére a dalszövegek is - leginkább a Nyugat jól ismert korszakához, voltaképp minden magyar elsőnek megtanult költői anyanyelvéhez kötődnek - ez lapunk szerkesztője, Urfi Péter kritikája (Rím a lelke mindennek, Revizor) szerint elég baj, én hajlamos volnék elnézőbb lenni: nem túl eredeti, jelenleg még meglehetősen ártatlan, de kedves és ügyes líra, soha rosszabbat. Akik a legproblémátlanabb, minőségi élvezetre vágynak a sok vájtfülű vers után, amellyel folyvást kínálgatjuk őket, biztosra mehetnek vele.
Aztán pedig nekiállhatunk azt a figurát újra megfejteni, akivel soha, semmikor, semmiben nem mehetünk biztosra. "A színes, album jellegű könyvet lapozgatva furcsa sétát tehetünk a Tandori-világot benépesítő alakok, jelképek, angyalok, madarak, tandoris graffitik, megfejtésre váró szimbolikus feliratok világában" - írja a fülszöveg, és garantált, hogy el fogunk veszni, de ez volna amúgy is a legbölcsebb, amit tehetnénk. Ahogy Tóth Ákos idézi ismét csak a Revizoron a kötet utolsó oldaláról: "Egyetlen dolgot nem lehet elmondani senkinek: / Hogy semmit nem lehet mondani senkinek".
Az igazi meglepetés azonban ezen a listán egy köztes műfaj váratlan, de annál nagyszerűbb feltámadása, amelyet már Tandori kötetének atipikus művészarcképei is előlegeznek: újra itt van az irodalmi portré. Vajda Miklós emlékezetes alakrajzainak Térey János esszéi felelnek (köztük az a pompás darab, amit a Narancs karácsonyi számába adott Poós Zoltánról). Térey munkája nem műhelyesszék sorozata, még kevésbé a ma szerencsére ismét népszerű írói-költői kritikák gyűjteménye, az derül ki belőle, mit lát és tart fontosnak egy jelentős művész fontos elődei, kortársai és "társművészei" műveiből, mi az, ami belőlük az övé, és mi az, ami határozottan nem (lásd még Margócsy István és Svébis Bence írásait a múlt heti ÉS-ben és Krusovszky Dénes kritikáját lent - a szerk.). Karakterjegyek és művészi törekvések szépen olvadnak eggyé a felrajzolt arcképekben, Vajda szintúgy remek vallomásos portréi után kedvünk is lenne felszólítani mindenkit: írók, alkossatok krétarajzokat - egymásról! Amíg engedelmeskednek, fussuk át Bazsányi Sándor szép írását Vajda könyvéről a Literán.
A magyar irodalom utóbbi két bő évtizedének egyik, ha nem a legsúlyosabb munkája volt a Párhuzamos történetek, mely, ha minden jól megy (úgy tehát, ahogy nem szokott), még az idén megtermi Nádas Péternek a jól megérdemelt irodalmi Nobel-díjat. Ennek a munkának a körbebeszélése, a megértést segítő körbedokumentálása a hasznos Párhuzamos olvasókönyv, amelyet, ha még elfér a polcon, tényleg érdemes a három vaskos kötet mellé csapni, és forgatni a nagy döntésre várva.
Egy sok évtizedes írói pálya immár a kilencedik évtizedében hódít meg újabb és újabb csúcsokat: a még mindig figyelmes és tanulékony Sándor Iván Céline-t idéző című új regényében az első világháború civilizációs vízválasztójáról, szóval lényegében a mai napról szól. Mindeközben Bodor Ádám, előző magyar irodalmi szavazásunk győztese tartja magát a középmezőnyben, Kemény István pedig meggyőző fölénnyel az élre tört. A legjelentékenyebb magyar írók egyikének, Krasznahorkai Lászlónak az interjúkötetével zárul a lista. És indul a könyvhét.
