Nekrológ

A szem, aki lát

Morcsányi Géza (1952–2023)

Könyv

Halálával az ember kilép az életnek nevezett tükörlabirintusból, tükörképei, amelyeket kortársai emlékezete őriz, önálló életet kezdenek élni, az ember – vigasztaljuk magunkat – az elmúlással mintegy megsokszorozódik.

Morcsányi Géza ezernyi életszerepe – a gyermek, a felnőtt, az apa, a nagyapa, a férj, a barát, a kolléga, a dramaturg, a szerkesztő, a műfordító, a kiadóvezető, a filmszínész – közül egyet én is őrzök, amely a barát, a szerkesztő, a műfordító, a könyvkiadó szerepelemeiből tevődik össze. Fájdalommal gondolok rá, hogy már nem épülhet tovább, hogy bármilyen erős fénnyel ragyog, már csak az emlékezetemben él.

Közel negyven éven át voltunk barátok, kollégák, munkatársak. Ezen a helyen nem az elbűvölően kedves barátról akarok megemlékezni, hanem arról az öntörvényű, alkotó emberről, aki maradandó nyomot hagyott a magyar kultú­rában. Nem is annyira a műfordítóról, főként orosz szerzők, többek között Gogol, Csehov, Osztrovszkij, Ulickaja drámáinak és prózai műveinek fordítójáról, aki birtokában volt a jó műfordító minden erényének, aki alázattal viseltetett szerzői iránt, aki soha nem tolakodott elébük, műveket hozott létre, nem pusztán szövegeket, és ismét kortársunkká tette a klasszikusokat. Hanem elsősorban a könyvkiadóról.

 
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy közelről is láthattam, milyen az inspiráló, a korszakteremtő szerkesztő és könyvkiadó. Ritka jelenség, a holland Rob van Gennep volt ilyen, vagy az angol Christopher MacLehose, a svéd Svante Weyler, vagy Osvát Ernő, Réz Pál, Osztovits Levente. Akinek nem az a legfőbb erénye, hogy mindenhez ért a közgazdaságtantól és a nyomdászattól kezdve a közvélemény-kutatásig és a kis- és nagykereskedelemig, hogy sok nyelven olvas és beszél, hogy életeleme a világtörténelem és a világirodalom, hogy egy személyben kupec és diplomata, pszichológus és színész, éles szemű kritikus és ellenállhatatlan charmeur, hanem az, hogy kereső ember, Csehov (és Morcsányi) szavaival „az élet megértésére törekvő”, „az igazságot, az élet értelmét kereső” ember, Márai megtestesült olvasója, aki „életre-halálra” olvas. Mintegy húsz éven át ezért gyűlt köréje a kortárs magyar irodalom színe-java, mert szerzői tudták, hogy „áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvas”, és mert minden szerző minden műfajban ilyen olvasóra (nézőre, hallgatóra) vágyik. Tudni szeretné, hogy Morcsányi, a szenvedélyes olvasó vajon az ő művében is talál-e, lát-e valamit abból az igazságból és értelemből, amit egész életé­ben keres. A jó kiadó a jó olvasó kvintesszenciája, ahogy Esterházy mondta, „a szem, aki lát”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.