Nekrológ

A szem, aki lát

Morcsányi Géza (1952–2023)

Könyv

Halálával az ember kilép az életnek nevezett tükörlabirintusból, tükörképei, amelyeket kortársai emlékezete őriz, önálló életet kezdenek élni, az ember – vigasztaljuk magunkat – az elmúlással mintegy megsokszorozódik.

Morcsányi Géza ezernyi életszerepe – a gyermek, a felnőtt, az apa, a nagyapa, a férj, a barát, a kolléga, a dramaturg, a szerkesztő, a műfordító, a kiadóvezető, a filmszínész – közül egyet én is őrzök, amely a barát, a szerkesztő, a műfordító, a könyvkiadó szerepelemeiből tevődik össze. Fájdalommal gondolok rá, hogy már nem épülhet tovább, hogy bármilyen erős fénnyel ragyog, már csak az emlékezetemben él.

Közel negyven éven át voltunk barátok, kollégák, munkatársak. Ezen a helyen nem az elbűvölően kedves barátról akarok megemlékezni, hanem arról az öntörvényű, alkotó emberről, aki maradandó nyomot hagyott a magyar kultú­rában. Nem is annyira a műfordítóról, főként orosz szerzők, többek között Gogol, Csehov, Osztrovszkij, Ulickaja drámáinak és prózai műveinek fordítójáról, aki birtokában volt a jó műfordító minden erényének, aki alázattal viseltetett szerzői iránt, aki soha nem tolakodott elébük, műveket hozott létre, nem pusztán szövegeket, és ismét kortársunkká tette a klasszikusokat. Hanem elsősorban a könyvkiadóról.

 
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy közelről is láthattam, milyen az inspiráló, a korszakteremtő szerkesztő és könyvkiadó. Ritka jelenség, a holland Rob van Gennep volt ilyen, vagy az angol Christopher MacLehose, a svéd Svante Weyler, vagy Osvát Ernő, Réz Pál, Osztovits Levente. Akinek nem az a legfőbb erénye, hogy mindenhez ért a közgazdaságtantól és a nyomdászattól kezdve a közvélemény-kutatásig és a kis- és nagykereskedelemig, hogy sok nyelven olvas és beszél, hogy életeleme a világtörténelem és a világirodalom, hogy egy személyben kupec és diplomata, pszichológus és színész, éles szemű kritikus és ellenállhatatlan charmeur, hanem az, hogy kereső ember, Csehov (és Morcsányi) szavaival „az élet megértésére törekvő”, „az igazságot, az élet értelmét kereső” ember, Márai megtestesült olvasója, aki „életre-halálra” olvas. Mintegy húsz éven át ezért gyűlt köréje a kortárs magyar irodalom színe-java, mert szerzői tudták, hogy „áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvas”, és mert minden szerző minden műfajban ilyen olvasóra (nézőre, hallgatóra) vágyik. Tudni szeretné, hogy Morcsányi, a szenvedélyes olvasó vajon az ő művében is talál-e, lát-e valamit abból az igazságból és értelemből, amit egész életé­ben keres. A jó kiadó a jó olvasó kvintesszenciája, ahogy Esterházy mondta, „a szem, aki lát”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.