Nekrológ

A szem, aki lát

Morcsányi Géza (1952–2023)

Könyv

Halálával az ember kilép az életnek nevezett tükörlabirintusból, tükörképei, amelyeket kortársai emlékezete őriz, önálló életet kezdenek élni, az ember – vigasztaljuk magunkat – az elmúlással mintegy megsokszorozódik.

Morcsányi Géza ezernyi életszerepe – a gyermek, a felnőtt, az apa, a nagyapa, a férj, a barát, a kolléga, a dramaturg, a szerkesztő, a műfordító, a kiadóvezető, a filmszínész – közül egyet én is őrzök, amely a barát, a szerkesztő, a műfordító, a könyvkiadó szerepelemeiből tevődik össze. Fájdalommal gondolok rá, hogy már nem épülhet tovább, hogy bármilyen erős fénnyel ragyog, már csak az emlékezetemben él.

Közel negyven éven át voltunk barátok, kollégák, munkatársak. Ezen a helyen nem az elbűvölően kedves barátról akarok megemlékezni, hanem arról az öntörvényű, alkotó emberről, aki maradandó nyomot hagyott a magyar kultú­rában. Nem is annyira a műfordítóról, főként orosz szerzők, többek között Gogol, Csehov, Osztrovszkij, Ulickaja drámáinak és prózai műveinek fordítójáról, aki birtokában volt a jó műfordító minden erényének, aki alázattal viseltetett szerzői iránt, aki soha nem tolakodott elébük, műveket hozott létre, nem pusztán szövegeket, és ismét kortársunkká tette a klasszikusokat. Hanem elsősorban a könyvkiadóról.

 
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy közelről is láthattam, milyen az inspiráló, a korszakteremtő szerkesztő és könyvkiadó. Ritka jelenség, a holland Rob van Gennep volt ilyen, vagy az angol Christopher MacLehose, a svéd Svante Weyler, vagy Osvát Ernő, Réz Pál, Osztovits Levente. Akinek nem az a legfőbb erénye, hogy mindenhez ért a közgazdaságtantól és a nyomdászattól kezdve a közvélemény-kutatásig és a kis- és nagykereskedelemig, hogy sok nyelven olvas és beszél, hogy életeleme a világtörténelem és a világirodalom, hogy egy személyben kupec és diplomata, pszichológus és színész, éles szemű kritikus és ellenállhatatlan charmeur, hanem az, hogy kereső ember, Csehov (és Morcsányi) szavaival „az élet megértésére törekvő”, „az igazságot, az élet értelmét kereső” ember, Márai megtestesült olvasója, aki „életre-halálra” olvas. Mintegy húsz éven át ezért gyűlt köréje a kortárs magyar irodalom színe-java, mert szerzői tudták, hogy „áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvas”, és mert minden szerző minden műfajban ilyen olvasóra (nézőre, hallgatóra) vágyik. Tudni szeretné, hogy Morcsányi, a szenvedélyes olvasó vajon az ő művében is talál-e, lát-e valamit abból az igazságból és értelemből, amit egész életé­ben keres. A jó kiadó a jó olvasó kvintesszenciája, ahogy Esterházy mondta, „a szem, aki lát”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.