Morcsányi Géza ezernyi életszerepe – a gyermek, a felnőtt, az apa, a nagyapa, a férj, a barát, a kolléga, a dramaturg, a szerkesztő, a műfordító, a kiadóvezető, a filmszínész – közül egyet én is őrzök, amely a barát, a szerkesztő, a műfordító, a könyvkiadó szerepelemeiből tevődik össze. Fájdalommal gondolok rá, hogy már nem épülhet tovább, hogy bármilyen erős fénnyel ragyog, már csak az emlékezetemben él.
Közel negyven éven át voltunk barátok, kollégák, munkatársak. Ezen a helyen nem az elbűvölően kedves barátról akarok megemlékezni, hanem arról az öntörvényű, alkotó emberről, aki maradandó nyomot hagyott a magyar kultúrában. Nem is annyira a műfordítóról, főként orosz szerzők, többek között Gogol, Csehov, Osztrovszkij, Ulickaja drámáinak és prózai műveinek fordítójáról, aki birtokában volt a jó műfordító minden erényének, aki alázattal viseltetett szerzői iránt, aki soha nem tolakodott elébük, műveket hozott létre, nem pusztán szövegeket, és ismét kortársunkká tette a klasszikusokat. Hanem elsősorban a könyvkiadóról.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy közelről is láthattam, milyen az inspiráló, a korszakteremtő szerkesztő és könyvkiadó. Ritka jelenség, a holland Rob van Gennep volt ilyen, vagy az angol Christopher MacLehose, a svéd Svante Weyler, vagy Osvát Ernő, Réz Pál, Osztovits Levente. Akinek nem az a legfőbb erénye, hogy mindenhez ért a közgazdaságtantól és a nyomdászattól kezdve a közvélemény-kutatásig és a kis- és nagykereskedelemig, hogy sok nyelven olvas és beszél, hogy életeleme a világtörténelem és a világirodalom, hogy egy személyben kupec és diplomata, pszichológus és színész, éles szemű kritikus és ellenállhatatlan charmeur, hanem az, hogy kereső ember, Csehov (és Morcsányi) szavaival „az élet megértésére törekvő”, „az igazságot, az élet értelmét kereső” ember, Márai megtestesült olvasója, aki „életre-halálra” olvas. Mintegy húsz éven át ezért gyűlt köréje a kortárs magyar irodalom színe-java, mert szerzői tudták, hogy „áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvas”, és mert minden szerző minden műfajban ilyen olvasóra (nézőre, hallgatóra) vágyik. Tudni szeretné, hogy Morcsányi, a szenvedélyes olvasó vajon az ő művében is talál-e, lát-e valamit abból az igazságból és értelemből, amit egész életében keres. A jó kiadó a jó olvasó kvintesszenciája, ahogy Esterházy mondta, „a szem, aki lát”.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
