„A szervezett vallás kész kudarc” - Jeanette Winterson író

A közmegegyezés szerint legjobb könyve A szenvedély, a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? pedig a legszemélyesebb – utóbbiban a leszbikusságát nyíltan vállaló írónő kendőzetlenül mesél sanyarú gyermekkoráról, örökbefogadásának történetéről.

Magyar Narancs: Örökbe fogadott gyerekként egy észak-angliai kisvárosba, mélyen vallásos munkáscsaládhoz került. „Rossz kis­ágyhoz vezetett minket az ördög” – korholta a nevelőanyja, ha dühös volt, de Mrs. Winterson nemcsak az ördög létezésében hitt megrögzötten, hanem a szellemekben is. Hatottak önre is az édesanyja által valóságként megélt kísértethistóriák? Profitáltak az otthoni szellemekből a gyerekeknek szóló történetei?

Jeanette Winterson: Izgalmas jelenségek ezek a szellemek. Minden kultúrában, mindenkor jelen voltak és vannak, minden országnak megvannak a maguk külön bejáratú szellemei és kísértethistóriái. Nekem is megvannak a saját sztorijaim, olyan észlelések, amiket sehogyan sem tudnék, sem tudományosan, sem racionálisan megmagyarázni. De hát rengeteg mindent nem tudunk a halálról! A szellemek hálás szereplők, miért is ne szerepeltetném őket, elvégre így vagy úgy, de mindenkinek ismerősek. A gyerekek imádják, ha rájuk ijesztenek, persze csak akkor, ha a lelkük mélyén biztonságban érzik magukat. Nagy öröm a gyerekeknek írni. Ha jó a történet, újra meg újra követelni fogják, hadd hallgassák meg. A mesemondás a kommunikáció egyik legalapvetőbb és leg­kreatívabb módja.

MN: A Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című memoárjában részletesen ír arról a munkásosztálybeli közegről, melybe a szülei is tartoztak. Van abban valami – a szó jó értelmében vett – abszurd, hogy ezek a kisvárosi munkásemberek tökéletesen értették Shakespeare-t, és a leghétköznapibb helyzetekben idézték is.

JW: A szüleim durva lancashire-i dialektust beszéltek, de Shakespeare-t és a Bibliát maradéktalanul értették. A Jakab király-féle, 1611-es Biblia nyelve megegyezett Shakespeare-ével. Apám nem valami jól tudott olvasni, de a maga egyszerű, ám közvetlen módján mindenkivel jól megértette magát. Nálunk otthon anyám volt a nyelvfelelős – aki napjában kétszer hangosan olvas fel a Bibliából, ahogy anyám tette, annak egy idő után remek nyelvérzéke fejlődik ki. Mielőtt a tömegmédia a tévé vagy újabban a közösségi média képében beköltözött volna a háztartásokba, a legtöbb angol munkásosztálybeli vagy parasztcsaládban hasonló volt a helyzet. Nem volt ennyire beszűkült a szóhasználat, jóval gazdagabb volt a szókincs. És hát az emberek még beszéltek egymással, ezt se feledjük. Bibliai vagy folklorisztikus történetek színezték a napi diskurzusokat. Ma meg csak a tévé van. A szüleim csak a Bibliát olvasták, és anyám elég jól ismerte Shakespeare-t: ennyi is elég volt, hogy érdeklődni kezdjek a nyelv iránt. Mára azonban, a demokrácia jegyében egy olyan oktatási rendszert hoztunk létre, amely idiótának nézi a gyerekeket. Pedig a gyerekek nem idióták.

MN: A Biblia mellett Chandler volt édesanyja kedvenc olvasmánya. Rendhagyó párosítás…

JW: Miért is ne! Chandler jó író volt. Ha valaki a detektívtörténetet kedveli, olvasson csak Chandlert! Ami a Bibliát illeti, bár azt nem hiszen, hogy Isten szava lenne, de érdekes szöveg, és hát a nyugati gondolkodás alapja. Végül is, nem rossz dolog tudni, mi áll benne.

MN: „Semmi szex” – így szólt az egyik legfontosabb házi szabály Mrs. Winterson otthonában. „Semmi szex azonos neműekkel” – így meg a másik. Ha csak az elsőt szegi meg, talán nem lesz baja, de ön a másodikat is megszegte, és ezzel nemcsak az anyja szemében követett el bűnt, de az egyházéban is. Szabályos ör­dög­­űzésben volt része…

JW: Az egyház kész csőd. A szervezett vallás kész kudarc. Az emberek vigaszt találhatnak benne, de gyűlöletet és szenvedést is. Nézze csak meg az ISIS-t, boldogan lerombolnák a világot Allah nevében. De ha már itt tartunk, a keresztények sem voltak sokkal jobbak – a népirtást, a gyarmatosítást Isten akarataként tüntették fel. Ha van is Isten, legyen hím- vagy nőnemű, a legkevésbé sem érdekli, hogy kit szeretünk, amíg szeretünk. Nem a szeretet a probléma a világban. A gyűlölet és a kapzsiság sokkal inkább.

MN: Felnőtt fejjel, immár befutott íróként elhatározta, hogy felkutatja a vér szerinti szüleit. Végigcsinálta az ezzel járó, nem túl emberséges hivatali procedúrát, és végül sikerült az édesanyjával találkoznia. Ma már kevésbé megalázó a hivatali út?

JW: A valódi szülők megtalálása mindig traumatikus, ez alól nincs kivétel. Senkinek sem ajánlanám, hacsak nem érzi azt az illető, hogy nincs más választása. Rémisztő élmény és szinte kivétel nélkül csalódás a vége. És persze millió kérdést felvet. Nem bántam meg, hogy belevágtam, de azért senki se gondolja, hogy olyan ez, mint valami hobbi, mint például a családfakutatás. Csak a bajt hozza rád, érzelmi és minden más téren, függetlenül attól, hogy a jogi hercehurca mennyire nehezíti, vagy nem nehezíti meg az ember dolgát.

MN: Pótmamát az írók közül választott: Ruth Rendell nagyon fontos szereplője volt az életé­nek…

JW: Ruth Rendell halott. Nagyon szerettem őt. 30 éven át volt a barátom. Ennél többet nem mondhatok.

MN: Előkelő helyen szerepelt az angol LMBT-közösség legbefolyásosabb személyiségeit nyilvántartó Pink Listán. Van ennek bármiféle jelentősége?

JW: Leszarom, hogy ki van a Pink Listán! Író vagyok. Szocialista vagyok. Megteszem, amit tudok, hogy azért dolgozhassak, amiben hiszek. Ha hasznos tudok lenni, mint példakép, remek. De a lényeg, hogy az ember vállalja fel önmagát, és ha igazságtalanságot tapasztal, az ellen lépjen fel.

MN: Jót tett az LMBT-közösségnek Alan Turing újrafelfedezése? Az életéről szóló játékfilm hatalmas sikert aratott…

JW: A Kódjátszma borzalmas film! Benedict Cumberbatch csodálatos színész, de az egész történet egy eldisneysített történelemlecke. Úgy látom, a nyugati világ majd minden részén jó formában vannak az LMBT-jogok. Mindenki ismer valakit, aki meleg, ahogy mindenki ismer valakit, aki elvált, egyedül neveli a gyerekét, vagy más környezetben él, mint a régi 1 apa + 1 anya modell. Nagy lépéseket tettünk előre. Az a fontos, hogy ne álljon meg ez a folyamat. Előítélet mindig lesz. Ahol csak felbukkan, harcolni kell ellene. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a társadalom ma már sok szempontból toleránsabb, mint volt. A nagy harcok nem itt, hanem a hitalapú háborúk és az emigráció körül zajlanak majd. Ez az a terület, ahol még sok durva dolog fog történni.