KÖNYVMELLÉKLET

A szfinx 72 napja

Balázs Gábor: Párizs szabad város – 1871

Könyv

„Combault polgártárs kért szót, aki elmondta, hogy »mielőtt kikiáltanánk a kommünt, hasznos volna, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy mit is értünk ezalatt, mert szerinte sokan azt sem tudják, mi az a kommün« (tiltakozások, tumultus, közbekiabálások: »ez egy besúgó!«, mások: »na, jó, akkor meséld el nekünk, mi az a kommün!«). A polgártárs újra beszélni kezdett: »A kommün a nép joga, az egyenlőség, a felkelés, az árulók megbüntetése. A kommün végül is… no, hát, az a kommün!«”

Ily merész és nyíltszívű tautológiával világította meg 1871 márciusában az éppen csak formálódó párizsi kommün mibenlétét a népi klubok egyik vitázója, és ezen a meghatározáson az utókor sem találhat fogást. Merthogy 1871 óta nemigen szűnik a talány, amelyet Marx így fogalmazott meg: „Mi a kommün, ez a szfinx…?” Történelmi baleset, a világforradalom Golgotája, a jakobinus diktatúra szánalmas újrajátszása, vagy egyszerűen az „őrjöngő állatok bandájának” (Leconte de Lisle) orgiasztikus tombolása? A válaszok és ítéletek fölöttébb változatosak, és mivel a kommün története az eltelt majd’ másfél évszázad során sem vált hideg tárggyá, az elfogulatlanságnak és a hűvös tárgyilagosságnak rendszerint vajmi kevés szerep jut az értékelésekben.

Ennek az alig 72 napnyi ambiciózus és tragikus, nagyszerű és esendő kísérletnek a bemutatására vállalkozott monográfiájával a Párizsban élő és kutató Balázs Gábor, túlzás nélkül hiánypótlóan okos munkával gazdagítva a magyar történeti irodalmat. Itthon ugyanis elsősorban még csak nem is a talányosság, sokkal inkább a tévképzetek garmadája meg az ignorancia uralja a téma körüli közvélekedést. Hiszen a korabeli francia polgári írókhoz hasonlóan már Jókai, majd kevéssel utóbb például Rákosi Viktor (Sipulusz) is szimplán a csatornatöltelékek rémuralmának állította be a párizsi eseményeket. Később azután a kommün történetének tárgyalását pre-proletárdiktatúra vélelme szűkítette be: jobbról is, balról is a későbbi fejleményeket rávetítve a hajdani párizsi patrióták próbálkozására. Ráadásul a kezdetektől mindmáig születnek olyan szövegek, melyekben a korábbi porosz ostrom idején jellemző állapotokat és akciókat is a kommünre testálják, összemosva egymással a két időszakot. (A tévedés amúgy korántsem ártatlan, elvégre részben épp ilyesmiken alapul a kommün úgynevezett nemzetárulásának tézise.)

Balázs Gábor munkája most rendet tesz a tévhitek, féligazságok és hazugságok között. Érzékletesen és leegyszerűsítések nélkül rekonstruálja a kommün létrejöttének valós és eszmei terét, vagyis a II. császárság által drasztikusan átformált, de a hagyományait mégis őrző Párizst, illetve a kommün híveinek ideológiai és társadalmi változatosságát, a népi politizálás egyre izmosodó praxisát. Figyelméből természetesen jut a sokszor valóban a nagy francia forradalmat bohózatként újrajátszó, inkább csak vitázó, mint irányító politikusi testületnek is, amelyről egy párizsi lap már akkoriban megírta: „mindenre jók, de semmire sem alkalmasak ezek a fickók ott”. De a monográfia főszereplője mégis mindenekelőtt a nép, az átlagos kommünárok tömege, valamint az a társadalmi-kulturális forradalom, amely Párizsban 1871 márciusa és májusa között lezajlott, vagy legalábbis megindult – többé-kevésbé függetlenül a városházán zajló permanens ülésezéstől.

Balázs nem mímeli a pártatlanságot, rokonszenve a kommüné, pontosabban az azt létrehozó, támogató és érte akár az életét is föláldozó párizsi népé. A népé, amely nem gyakorolt diktatúrát, pláne nem proletárdiktatúrát! (A kommün napjaiban működött a tőzsde, ülésezett a francia akadémia, de még csak a nemzeti bank pénz- és aranytartalékát sem foglalták le.) S habár maguk a kommünárok is sokat beszéltek róla, jószerint nem volt terror sem. A szerző rámutat arra, hogy még a sokat emlegetett túsztörvényt sem foganatosították, hiába jöttek hírek Versailles-ból a hadsereg által foglyul ejtett nemzetőrök kivégzéséről. A kevesebb mint száz túsz így végül annak a gyilkos pániknak esett áldozatául, amelyet a Párizsba benyomuló kormányerők valóságos irtóhadjárata váltott ki. A mindenkor kényes számszaki összevetés ezúttal nehezen mellőzhető: mintegy 20–25 ezer kommünárt végezhettek ki a „véres hét” meg az azt követő napok során.

Balázs értékes munkájának, amelyhez oly hasznos névmutatót is csatolt a kiadó, talán csak egyetlen igazi gyengéje van: a szöveg minősége; a kötet első harmadán túljutva ugyanis mind több egyeztetési hibába és egyéb szembántó pongyolaságba botlik az olvasó. „A furcsa Kommün sohasem tudta meg, hogy mi is volt valójában” – fogalmazott egyik írásában a téma kutatásának élő klasszikusa, Jacques Rougerie. Nos, Balázs Gábor könyvének olvastán mi most végre megtudhatjuk.

Napvilág Kiadó, 2020, 392 oldal, 3900 Ft

 

Neked ajánljuk