KÖNYVMELLÉKLET

A vágóasztal lovagjai

Daniel Kehlmann: Mozgókép

  • - turcsányi -
  • 2024. június 12.

Könyv

G. W. Pabst nagy filmrendező. A filmtörténet meghatározó alakja. A Metropolis egyenesen a világ legjobb filmje. 

Vagy a világ legjobb filmje volt, amikor bemutatták. Viszont nem G. W. Pabst rendezte, hanem Fritz Lang. S ez G. W. Pabst nagy tragédiája. Nem az, hogy pont a Metropolist nem ő rendezte, hanem az, hogy tőle aztán a kutya sem tud említeni egy filmet sem. Amikor pedig a nácik elől Amerikába menekül, a film­stúdiók fejesei minden német emigráns rendezőben a Metropolis alkotóját keresik, ám attól sem lesz sokkal boldogabb a világ, amikor megtalálják – valamivel azért mégis, hisz a Téboly bár remekmű, de hol van az az M-hoz? Amikor viszont nem találják meg, mint például G. W. Pabst személyében, az kész katasztrófa, százszor elmondják neki, hogy te vagy a legnagyobb, s mosolyogva megkínálják valami C kategóriás marhasággal, melyben C kategóriás színészek pusztulnak bele a szerelembe, s a szövegükbe. Így történt G. W. Pabsttal, bár egy filmjét sem tudjuk felsorolni, de még azok között sincs ott az A Modern Hero című förmedvény, amelyet a Warnernek forgatott 1934-ben. Itt csatlakozunk a maestro pályájához Daniel Kehlmann regényében. A vak is látja, hogy nem lesz jó vége ennek.

Pedig G. W. Pabst tényleg nagy rendező, a hatása ma is megkerülhetetlen. Úgy érdemes vágni még mindig a filmeket, ahogy ő kitalálta, voltaképpen a szubjektív kamerát is neki köszönheti a művelt világ, hogy a lassú, éteri, légies svenkelésről már ne is beszéljünk. G. W. Pabst tette világ­sztárrá a sztárok legnagyobbikát, Greta Garbót (A bánatos utcában), de francia időszakában (volt neki legalább kettő) nála kezdet Jean Gabin is. A lap alján túl is sorolhatnánk.

W. Pabst ugyanakkor egy élhetetlen seggfej volt, alkalmazkodni képtelen, szűk látókörű, hiú szakbarbár – legalábbis Daniel Kehlmann regénye szerint. Már amennyire seggfejnek lehet nevezni valakit, aki egy ennyire sima modorban megfogalmazott műben szerepel. Kehlmann legnagyobb erénye mindig is a nyelv volt, ez a finom, megnyerő, sallangmentes, iszonyú könnyen befogadható előadásmód, a behízelgő szavak, melyek a műveit oly természetesen tették bestselleré. S mely nyelv nem először fordul szembe vele – megtette ezt már a Tyllben is.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.