KÖNYVMELLÉKLET

A vágóasztal lovagjai

Daniel Kehlmann: Mozgókép

  • - turcsányi -
  • 2024. június 12.

Könyv

G. W. Pabst nagy filmrendező. A filmtörténet meghatározó alakja. A Metropolis egyenesen a világ legjobb filmje. 

Vagy a világ legjobb filmje volt, amikor bemutatták. Viszont nem G. W. Pabst rendezte, hanem Fritz Lang. S ez G. W. Pabst nagy tragédiája. Nem az, hogy pont a Metropolist nem ő rendezte, hanem az, hogy tőle aztán a kutya sem tud említeni egy filmet sem. Amikor pedig a nácik elől Amerikába menekül, a film­stúdiók fejesei minden német emigráns rendezőben a Metropolis alkotóját keresik, ám attól sem lesz sokkal boldogabb a világ, amikor megtalálják – valamivel azért mégis, hisz a Téboly bár remekmű, de hol van az az M-hoz? Amikor viszont nem találják meg, mint például G. W. Pabst személyében, az kész katasztrófa, százszor elmondják neki, hogy te vagy a legnagyobb, s mosolyogva megkínálják valami C kategóriás marhasággal, melyben C kategóriás színészek pusztulnak bele a szerelembe, s a szövegükbe. Így történt G. W. Pabsttal, bár egy filmjét sem tudjuk felsorolni, de még azok között sincs ott az A Modern Hero című förmedvény, amelyet a Warnernek forgatott 1934-ben. Itt csatlakozunk a maestro pályájához Daniel Kehlmann regényében. A vak is látja, hogy nem lesz jó vége ennek.

Pedig G. W. Pabst tényleg nagy rendező, a hatása ma is megkerülhetetlen. Úgy érdemes vágni még mindig a filmeket, ahogy ő kitalálta, voltaképpen a szubjektív kamerát is neki köszönheti a művelt világ, hogy a lassú, éteri, légies svenkelésről már ne is beszéljünk. G. W. Pabst tette világ­sztárrá a sztárok legnagyobbikát, Greta Garbót (A bánatos utcában), de francia időszakában (volt neki legalább kettő) nála kezdet Jean Gabin is. A lap alján túl is sorolhatnánk.

W. Pabst ugyanakkor egy élhetetlen seggfej volt, alkalmazkodni képtelen, szűk látókörű, hiú szakbarbár – legalábbis Daniel Kehlmann regénye szerint. Már amennyire seggfejnek lehet nevezni valakit, aki egy ennyire sima modorban megfogalmazott műben szerepel. Kehlmann legnagyobb erénye mindig is a nyelv volt, ez a finom, megnyerő, sallangmentes, iszonyú könnyen befogadható előadásmód, a behízelgő szavak, melyek a műveit oly természetesen tették bestselleré. S mely nyelv nem először fordul szembe vele – megtette ezt már a Tyllben is.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk