Ahogy volt, úgy nem lesz (Megint a színigazgatói pályázatokról)

szerző
Csáki Judit
publikálva
2000/48. (11. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

pályázat első köréről - és mégis teljesen hamis az a publicisztikává fújt tudósítás, amely a Magyar Narancs november 16-i számában jelent meg.

pályázat első köréről - és mégis teljesen hamis az a publicisztikává fújt tudósítás, amely a Magyar Narancs november 16-i számában jelent meg. Az ördög ezúttal is a részletekben lakik; még akkor is, ha az a totálbrutál, ami itt mindennap és minden órában megy, a részletek ellen hajtja a tollat. H. I. jószerével egyetlen részlettel trafált bele a döntéssorozat lényegébe; azzal, hogy a kulturális bizottság botoran, gyáván és elsősorban is színházszerűtlenül nem Alföldi Róbertet választotta az Új Színház igazgatójának.Noha tényleg három olyan színház volt, amelyre csak a jelenlegi igazgató pályázott, közülük kettő nyert "csont nélkül" (és H. I. állításával szemben Kerényi Imre nincs közöttük). Zsámbéki Gábor és Bálint András újabb öt évre kapták kinevezésüket. Marton László pályázatáról szólva a szakmai zsűri a bizottság elé tálalta a színház művészi teljesítménye, profilja iránti kételyeit, a bizottság pedig legalább fél óráig a Vígszínház és Pesti Színház szétválasztásának lehetőségét tárgyalta, az igazgató ellenérveit zárójelbe téve. A folyosón néhány bizottsági tag azon sajnálkozott, hogy Martonnak momentán nincs alternatívája, pedig a színházra ráférne - aztán ő csak négy évre kapta meg a mandátumát, méghozzá azzal a felszólítással, hogy bizony, bizony, vizsgálgassa csak, hogyan lehetne mégis leválasztani a Váci utcai kamaraszínházat. (Marton pályázatában egyébként ott a megoldás: sok pénzzel.)

Mácsai Pálnak

lehet nagyon hálás

Kerényi a Madách Színház igazgatói posztjáért, melyet három, azaz három évre nyert el. Már a kiírás idején erős volt az önkormányzati szándék (így mondják ezt, nemde?), hogy találjanak valaki mást; üzengettek, biztattak, telefonáltak és faxoltak - de hát nem azokra gondoltak, akik végül is pályáztak. Kerényi biztosan tudta, hogy neki egyedül ennyi; rémes színházat csinál, de nem hülye. Végtelenül cinikus ötlete kettő is támadt, és az egyik nyert. A másik jegyében pályázott Szirtes Tamás - Kerényinek ez is megfelelt volna, a szobacsere, bár kevésbé. Az első ötlete volt a nyerő: félig-meddig gebinbe adta egyik legesélyesebb vetélytársának a kis Madáchot. Ezzel nemcsak Mácsait szerelte le, hanem - és ez a fontos - megőrizte a székét. Nem könnyen: a bizottsági ülés előtti délutánon, de még az ülés napjának reggelére összehívott egyeztetésen is a többségi frakció az istennek sem mutatott hajlandóságot arra, hogy Mácsaival vagy nélküle megszavazza Kerényit. Még Szirtest is inkább elfogadták volna, de leginkább arra hajlottak, hogy eredménytelennek nyilvánítsák és újra kiírják a pályázatot (na, ezt kellett volna tenni). Aztán közvetlenül a szavazás előtt Schiffer János alpolgármester "leszalámizta" a frakció tagjait, alighanem a sajtó rémével fenyegetve meg őket. A folyosón (ez volt a legérdekesebb terep azon a délelőttön a városházán) a legtöbb bizottsági tag nem titkolta, mennyire utálja Kerényit, és azt sem, hogy ez a kinevezés az utolsó stallum, és ez is csak Mácsainak köszönhető, merthogy "a vállán vitte be". Hát, ez azért nem "csont nélkül", hanem egy nagy, húsos cupák.

A "Székely Gábor-

bűntudati együttható",

amely amúgy igen magas, működött elsősorban az Új Színház esetében. (Joggal: nem évülő bűn, hogy letörölték a képről az ország kevés színházteremtő rendezőjének egyikét és csapatát.) Ez két, egymással szöges ellentétben lévő döntésre vezethetett volna: kirúgni Márta Istvánt (akinek hathatós közreműködésével az "ősbűnt" elkövették, és akinek a színházában minden színes, szagos és szélesvásznú, kivéve az előadásokat), vagy nem rúgni ki Márta Istvánt (hogy ne kövessék el még egyszer azt, hogy három év után nulláznak egy színházat; olyant, amilyent, mondják). Az alternatívát Alföldi Róbert pályázata tette lehetővé; a döntés utáni kondoleálásokból látható volt, hogy a bizottsági tagoknak most már Alföldi-komplexusuk is kezd lenni, ami színházat is eredményezhet. Bármelyiket, bárhol - csak most ezt, az Új Színházat nem. (Ebben a döntésben alighanem szintén jelentős szerepet játszott Schiffer János, aki saját véleményét egy öttagú, különbejáratú, informális tanácsadói testület egyik tagjának álláspontjával erősítette meg; híreim szerint Babarczy László súlyosan érvelt Alföldi ellen, a többiek - hárman bizonyosan - inkább Alföldit látták volna a színház élén.) H. I. és a kulturális bizottság unisono állítja, hogy a szakmai zsűri egyenlő arányban támogatta a két jelöltet. Az ülésen azonban elhangzott, hogy a hét tagból egy, csak egy szakmai bíráló volt, aki Mártára szavazott, az ő másik két szavazatát színházának alkalmazottai hozták. Ezt a bizottságnak nem kell észrevennie, főleg ha döntésének ellene mond - de H. I. láttamozhatta volna azért. Egyébként Márta is három évre kapott kinevezést; az íratlan értelmező szótár szerint ez még nem a selyemzsinór, de az utolsó figyelmeztetés. És felszólítás: most már ne a nézettségi statisztikákban, hanem a színpadon tessen csodát csinálni. Azt is írja H. I., hogy Márta a szponzorokból tudja működtetni a színházat; tudná, gondolom én, ezért aztán nem értem, miért az Új Színház kapja Budapesten a legtöbb állami és fővárosi dotációt (alighanem az illetékes ügyosztályon nem tudják, hogy ez már nem Székely művészszínháza). Ami pedig H. I.-nek a "kelemenes" "kemény magra" tett célzását illeti: papíron esetleg találhat a lövés; Eperjes Károly közismert kapcsolatait tekintve alighanem kijárhat az udvari színésznek a betonvédelem - de ezt inkább a kórtünet-Nemzeti majdani társulatának felállításánál érdemes checkolni. Ehhez az Új Színház lent van.

Az első forduló summája

tehát: két jóváhagyás, egy közepes és két, határozottan utolsó figyelmeztetés. Ez enyhe ugyan, de valami. Isten mentsen, hogy a bizottság egészében meglehetősen szakmaiatlan és tétova munkáját mentegessem, merthogy inkább magunkat óvnám. H. I. sommás és hamis értékelése ugyanis, ismerve a tősgyökeres lélektani működést, könnyen vezet oda, hogy a sajtónak is teljesíteni akaró, több sebből vérző és mélységesen frusztrált kulturális bizottság a hamarost bekövetkező második fordulóban ott teljesítsen egy látványos döntéssel, ahol erre semmi szükség.

Csáki Judit

szerző
Csáki Judit
publikálva
2000/48. (11. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...