Turcsányi Elek: Távolodó
Szerelmes szerpentincsaták
Csókringató örök csodái,
Csak várjanak nagyobb csodát
Az élet álmos ostobái –
Az élet egyre mostohább,
Csodátlanabb és ostobább!
És mégis illan esztelen.
Ki tudna versenyt futni véle?
Szeretnék sírni vesztemen,
Kiülni még az ég ivére –
Bánkódni, mint a csillagok…
De kár, hogy én is meghalok!
Öreg, fakó szívem kigyúl
Kopott jánosbogári fénnyel;
Tüzére senki nem vidúl
És nem lesz nyájasabb az éjjel –
Isten veled, szerelmes élet!
Távozni kell
A föld öreg szerelmesének.
Ki ez a Turcsányi Elek? A száz éve, 1921-ben és 1927-ben megjelent két karcsú könyvéből és a kötetben nem szereplő műveiből Gazdátlan énekek háza címmel, az alig kétszáz oldalas válogatást majdnem negyven éve összeállító Szilárd Gabriella szerint a választ hiába keressük A magyar irodalom történetében. A hat komor kötet némi szellemes rosszindulattal meghatározott élvezeti értéke, valamint a borító színe alapján széles körben Spenótnak becézett akadémiai kézikönyvben az ízlése és kora szerint is a Nyugat első nemzedékéhez tartozó, és a nála négy évvel idősebb Kosztolányi által nagyra becsült Turcsányi neve nem szerepel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
