Programajánló melléklet – Interjú

„Sokszor csak jönnek”

Max Porter író  

  • Vida Virág
  • 2022. augusztus 17.

Könyv

Valóság és szürrealitás, véres mesék és költészet ölelkeznek többszólamú munkáiban. Debütáló regénye, A bánat egy tollas állat eddig több mint harminc nyelven jelent meg. A brit szerző ősszel a PesText vendége lesz. Munkamódszeréről és a készülő új könyvéről is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Vannak írók, akik mindennap négy-öt órára leülnek a gép elé és írnak. Ön írt már ma?

Max Porter: Nem hiszek ebben a metódusban, nálam ez másképpen működik. Van úgy, hogy hónapokig nem írok, csak szívom magamba az életet, aztán egyszer csak elkezdenek belőlem ömleni a szavak és a mondatok. Most nagyon elfoglalt időszakot élek, nyári szünet van, és sokat vagyok a gyerekeimmel. Csak a mindig nálam lévő jegyzetfüzetembe írok gondolatfoszlányokat. Van egy folyamatban lévő projektem is, ahol zenészekkel működök együtt, és benne vagyok egy színházi munkában is. Szóval az idejét sem tudom, mikor írtam utoljára. A következő könyvem, a Shy 2023 tavaszán fog megjelenni az Egyesült Királyságban, nos, az pontosan így született. Hosszú időn keresztül csak hordoztam a témát, épült bennem, majd a pandémia végén leültem, és két vagy három hét alatt be is fejeztem a regényt. Elképesztő élmény volt. Amikor írok, megszűnik körülöttem a világ. Sokan úgy képzelik, hogy az írónak egy csendes dolgozószobára van szüksége, ahová elvonul a külvilágtól, és alkot. Nekem nincs ilyen helyem. Nagyon tudok összpontosítani, bármi legyen is éppen körülöttem. Itt a család, a kutya, a nagyváros kinti zajai. Amikor írok, az egyik kisfiam rendszeresen mellettem játszik FIFA-t, itt a nappaliban. De ez sem tud kizökkenteni, felteszem a fülhallgatómat, és máris abban a világban vagyok, amelyiket éppen megteremtem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.