Interjú

„Annyi mindent elloptak”

Daniel Kehlmann író

Könyv

Új regénye, a Mozgókép kapcsán egy filmrendező fausti paktumáról, a náci Németország hétköznapjairól és egy Hamlet-idézetről is beszélgettünk a Magyarországon tartózkodó német íróval.

 

Magyar Narancs: Miért egy filmrendezőt választott hősének?

Daniel Kehlmann: Egy festőt sokkal nehezebben édesget magához a hatalom, nincs szüksége másra, csak ecsetre és vászonra. Ugyanez igaz az íróra is. Az építész nem rossz ötlet, rokon a filmrendezővel annyiban, hogy katedrálist emelni és filmet készíteni sem lehet nagy pénzek nélkül. De az igazat megvallva, keveset tudok az építészetről. Viszont az apám rendező volt, és magam is írtam forgatókönyveket, valamennyire ismerem a szakma rejtelmeit. Már azelőtt filmről akartam írni, hogy rábukkantam volna G. W. Pabst történetére.

MN: A mozinál maradva, az év elején bemutatott Érdekvédelmi terület a hátország mindennapjairól szólt, arról, hogyan éltek a náci tisztek és családjuk az auschwitzi tábor árnyékában. A könyvében hasonló aspektussal találkozunk. Miért fontos foglalkozni vele, hogyan éltek a civilek Hitler idején?

DK: Úgy gondolom, az Érdekvédelmi terület kivételes mestermű, talán a valaha készült legjobb holokausztfilm. De a Harmadik Birodalom nemcsak háborút és nép­irtást jelentett, hanem a hétköznapi embereket is, akikből nem lettek gyilkosok, de kisebb-nagyobb kompromisszumokat hoztak, hogy a rendszer fennmaradjon. Nem tudtam volna olyan regényt alkotni, mint az Érdekvédelmi terület – a film alapjául szolgáló könyvet Martin Amis írta –, talán nem vagyok elég bátor. De meg akartam mutatni, hogy a totális rendszerek egy talpalatnyi szabadságot sem hagynak, beférkőznek az életedbe, bűnrészességet követelnek. Miközben egy filmrendező számára hallatlanul csábító, hogy olyan erőforrásokat kaphat, amelyek egy demokratikus államban nem állnának a rendelkezésére.

MN: Művészként megérti Pabstot?

DK: Igen. Persze nem értek vele egyet, de minden lépését meg tudom indokolni. Sok rendezőt ismerek, és láttam, milyen csáberőt fejthet ki rájuk a hatalom és a pénz ígérete.

MN: Szeretni is tudja a főhősét? Kell egyáltalán?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.