Interjú

„Természetesen nem értitek”

Simon Márton költő

Könyv

Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb hazai költője a soron következő könyvét magánkiadásban jelenteti meg. Megkérdeztük, hogy miből lett elege, és ki lehet-e így szabadulni a kényelmetlen kötöttségekből? Hogyan lehet írni ma Magyarországon a boldogságról?

Magyar Narancs: A napokban jelenik meg az új, ötödik köteted, a Hideg pizza. Otthagytad kiadódat, és sajátot alapítottál. Miért?

Simon Márton: Nincs rövid, egzakt válaszom. Tizenegy évig voltam a Libri/Jelenkor szerzője, ez a felnőtt életem majdnem fele. Ha tavaly nem történik meg az MCC-felvásárlás (a Jelenkor Kiadót is birtokló Libri-csoport 98 százalékos tulajdonosa a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium lett – a szerk.), akkor is elgondolkodtam volna rajta, hogy váltanom kell. A Jelenkor jelszava szerint a boldog szerző a legfontosabb, és ez sokáig jól működött, sokat köszönhetek nekik, egy ideig tényleg boldog szerzőjük voltam. Aztán amikor ez megváltozott, és próbáltam jelezni, meglepetésemre süket fülekre találtam. Közben a kiadó profilja teljesen átalakult, megváltozott az is, hogy milyen jellegű irodalomra fókuszál, bár félreértés ne essék, még mindig az egyik legerősebb magyar szépirodalmi műhely. Viszont a kiadói politika egy jelentős részével már nem értek egyet. Amikor már nem az a kérdés, hogy miért jó valami, hanem az, hogy miért nem is olyan rossz, akkor már rég rossz.

MN: A felvásárlás nemcsak a kiadót, hanem a teljes cégcsoportot érintette, és látható hatásai egyelőre inkább a könyvesboltokban vehetők észre, ám a Jelenkor mintha nagyobb megrázkódtatások nélkül átvészelte volna a tulajdonosváltást. Akkoriban mindenki azt figyelte, hogy mit lép Nádas Péter, Tompa Andrea vagy Tolnai Ottó, de nem léptek semmit.

SM: A Jelenkor abszolút átvészelte eddig. Ez az említett kiadói profilváltás már jóval korábban elindult, az MCC-s felvásárlás inkább csak szép csöndben betette a kaput nálam. De hirtelen reakciókra nem is számítottam ezzel kapcsolatban. Egy-két szerző volt, aki azonnal elhatárolódott, de a többség gondolom megrettenve, elkeseredve és dühöngve ült otthon, ahogy én is. Addig a pontig abban a páratlan luxusban volt részünk, hogy minket ezen a helyen békén hagyott a NER. Ez egy safe space volt, talán többeknek még most is az, amelyet valószínűleg azért hagynak azóta is békén fentről, mert abszolút nem érdekli őket az irodalom, a pénzért jöttek, köszönik. Ebben az értelemben egy kicsit olyan érzés volt a kiadónál maradni, mintha egy olyan család lettünk volna, akik fent hallgatják az emeleten a sötétben, ahogy lent éppen kirabolják a házat. Szerintem nyilvánvaló volt, hogy végül semmi nem marad úgy, ahogy addig, de logikusan egy ilyen folyamat hosszabb időt vesz igénybe, lassabbak és érthetően óvatosabbak is a reakciók. Ezt a kiadót nagyon sokan szerették, szerettük, fontos volt nekünk.

MN: Az a közmegegyezés amúgy továbbra is, hogy kiadói szinten nem nyúlt bele az MCC a működésbe.

SM: Ja, persze, nem nyúlt. Abba nyilván nem látok bele, mi és hogyan történik a háttérben, de a saját könyveimmel kapcsolatban sem tapasztaltam semmi hasonlót. A légkör viszont megváltozott, és ez akár már a cégcsoport kiadói struktúráján is meglátszik. Például létrehozták ezt a Hitel Kiadó nevű új képződményt, amely idegen testként lebeg azóta is valahol az egészben. A hajad kihull a címeiktől.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.