Magyar Narancs: A napokban jelenik meg az új, ötödik köteted, a Hideg pizza. Otthagytad kiadódat, és sajátot alapítottál. Miért?
Simon Márton: Nincs rövid, egzakt válaszom. Tizenegy évig voltam a Libri/Jelenkor szerzője, ez a felnőtt életem majdnem fele. Ha tavaly nem történik meg az MCC-felvásárlás (a Jelenkor Kiadót is birtokló Libri-csoport 98 százalékos tulajdonosa a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium lett – a szerk.), akkor is elgondolkodtam volna rajta, hogy váltanom kell. A Jelenkor jelszava szerint a boldog szerző a legfontosabb, és ez sokáig jól működött, sokat köszönhetek nekik, egy ideig tényleg boldog szerzőjük voltam. Aztán amikor ez megváltozott, és próbáltam jelezni, meglepetésemre süket fülekre találtam. Közben a kiadó profilja teljesen átalakult, megváltozott az is, hogy milyen jellegű irodalomra fókuszál, bár félreértés ne essék, még mindig az egyik legerősebb magyar szépirodalmi műhely. Viszont a kiadói politika egy jelentős részével már nem értek egyet. Amikor már nem az a kérdés, hogy miért jó valami, hanem az, hogy miért nem is olyan rossz, akkor már rég rossz.
MN: A felvásárlás nemcsak a kiadót, hanem a teljes cégcsoportot érintette, és látható hatásai egyelőre inkább a könyvesboltokban vehetők észre, ám a Jelenkor mintha nagyobb megrázkódtatások nélkül átvészelte volna a tulajdonosváltást. Akkoriban mindenki azt figyelte, hogy mit lép Nádas Péter, Tompa Andrea vagy Tolnai Ottó, de nem léptek semmit.
SM: A Jelenkor abszolút átvészelte eddig. Ez az említett kiadói profilváltás már jóval korábban elindult, az MCC-s felvásárlás inkább csak szép csöndben betette a kaput nálam. De hirtelen reakciókra nem is számítottam ezzel kapcsolatban. Egy-két szerző volt, aki azonnal elhatárolódott, de a többség gondolom megrettenve, elkeseredve és dühöngve ült otthon, ahogy én is. Addig a pontig abban a páratlan luxusban volt részünk, hogy minket ezen a helyen békén hagyott a NER. Ez egy safe space volt, talán többeknek még most is az, amelyet valószínűleg azért hagynak azóta is békén fentről, mert abszolút nem érdekli őket az irodalom, a pénzért jöttek, köszönik. Ebben az értelemben egy kicsit olyan érzés volt a kiadónál maradni, mintha egy olyan család lettünk volna, akik fent hallgatják az emeleten a sötétben, ahogy lent éppen kirabolják a házat. Szerintem nyilvánvaló volt, hogy végül semmi nem marad úgy, ahogy addig, de logikusan egy ilyen folyamat hosszabb időt vesz igénybe, lassabbak és érthetően óvatosabbak is a reakciók. Ezt a kiadót nagyon sokan szerették, szerettük, fontos volt nekünk.
MN: Az a közmegegyezés amúgy továbbra is, hogy kiadói szinten nem nyúlt bele az MCC a működésbe.
SM: Ja, persze, nem nyúlt. Abba nyilván nem látok bele, mi és hogyan történik a háttérben, de a saját könyveimmel kapcsolatban sem tapasztaltam semmi hasonlót. A légkör viszont megváltozott, és ez akár már a cégcsoport kiadói struktúráján is meglátszik. Például létrehozták ezt a Hitel Kiadó nevű új képződményt, amely idegen testként lebeg azóta is valahol az egészben. A hajad kihull a címeiktől.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
