Az 1924-ben Kassán Farkas Ágnesként született és tizennyolc éves koráig Eperjesen, jómódú zsidó családban felnövő Áginak (később Agnešának) a 20. század traumái és tragikus próbatételei közepette telt „hét életét” bemutató kötet klasszikus oral history dokumentum, amely az első csehszlovák köztársaság időszakától, illetve a háborús Szlovák Állam éveitől az ezredforduló utáni első évtizedig terjedő időszak (cseh)szlovák és közép-európai magán- és társadalomtörténetébe enged bepillantást.
A beszélgetőtárs Jana Juráňová nem irányít, nem provokálja a beszélőt, szerepe jobbára annyi, hogy egy-egy kérdéssel segíti a történetmondást, de nem kis része lehet abban, hogy a könyv alapját képező 44 órányi hanganyagból arányos szöveg formálódott, amelyben a magántörténelmi emlékezések nem nyomják el a „nagy” társadalomtörténeti eseményeket felidéző részleteket. Agneša pedig színesen, érdekfeszítően mesél: találó kis portrékat ad családtagjairól, kortársairól sok humorral, iróniával, bámulatra méltó részletességgel idéz fel helyzeteket, eseményeket. Ugyanakkor feltűnő, hogy mennyire távolságtartóan szemléli saját múltját, legyenek bár mégoly tragikusak, vagy emberpróbálók a történések, amelyekről beszámol. Olyan embernek látszik, aki többé-kevésbé elszámolt a múlttal, helyükre tette a vele történteket. Sokszor talán túlzottan is érzelemmentesen.
Agneša „első élete”, a német és francia nevelőnők felügyelete alatt zajló, idilli eperjesi gyermekkor villámgyorsan véget ér: a fiatal lányt 1942-ben, az érettségi előtt egy évvel a Szlovák Állam antiszemita intézkedései elől Budapestre menekítik, ahol előbb a Jó Pásztor Nővérek Kongregációjában bujkál Óbudán, majd egy jászsági falu plébánosánál, orvos nagybátyja lekötelezettjénél vészeli át a háborút.
Szüleit azonban, akiket sok közelebbi és távoli rokonnal együtt koncentrációs táborokba hurcoltak, elveszíti. Egyetlen, ám súlyos, e közös tájon sokak életét meghatározó mondatban utal erre: „Vannak dolgok, amelyekkel az ember mégsem mer szembenézni. De ez nem jelent megkönnyebbülést. Épp ellenkezőleg.”
Ahogyan Kalinová a traumatikus tapasztalatokat számba veszi, ismét térségünk jellemző magatartásmintáját követi: minden erejével a megmaradásra, a túlélésre összpontosított, erős és egészséges életösztönnel zárta ki az életéből hosszú időre a feldolgoz(hat)atlan holokauszttraumát: „…úgy döntöttem, hogy nem felejtek, de nem is rendelem ennek alá az életemet. Hogy nem ez lesz a jövőm fő motívuma, hogy nem éltethet a gyűlölet és harag, amiért mindez megtörténhetett. És hogy nem ítélhetem meg ennek alapján az embereket. Nem akartam, hogy kizárólag a holokauszt és a zsidóság problémája határozza meg az életemet.”
Ez magyarázza, hogy a kötet centrumában Kalinová „harmadik” és „negyedik” élete, elsősorban az ötvenes-hatvanas évek időszaka áll. Agneša ekkor férjével, Ján Kalinával (eredeti nevén Schwarz Lászlóval, a háború utáni antiszemita hullám hatására szlovákosan hangzó nevet választó filmes-színházi szakemberrel) együtt a kommunista establishment jeles tagja, kulturális újságíró, a Nové slovo napilap, később a Kultúrný život (az Élet és Irodalom szlovák megfelelője) munkatársa, hivatalból ott van a korabeli párt- és írókongresszusokon. Helyzetéből adódóan kapcsolatba kerül a kor meghatározó cseh és szlovák íróival és költőivel (többek között Milan Kunderával, Václav Havellel, Juraj Špitzerrel, Vladimír Mináčcsal, Dominik Tatarkával, Ladislav Novomeskývel). A külföldi filmfesztiválok rendszeres résztvevőjeként filmesekkel (például a Máriássy házaspárral, Fábri Zoltánnal, a cseh új hullámos Elmar Klosszal és Ján Kadárral, Věra Chytilovával), neves külföldi színészekkel (Simone Signoret-val, Yves Montand-nal, Gérard Philipe-pel) és persze újságíró kollégákkal ismerkedik meg, ezekből a külföldi kapcsolatokból is több barátság születik. Agneša ott van az események sűrűjében, őt és férjét hasonlóan gondolkodó értelmiségiekkel összekötő kapcsolatok erős hálózata tartja meg. Ennek a hálózatnak a biztonságot adó kulturális és szociális közegét a cinikus eufemizmussal normalizációnak nevezett husáki resztalinizáció zilálja szét.
A házaspárnak ’68 reménykeltő hónapjait követően nem mindennapi üldöztetés jut osztályrészül: izgatás vádjával mindkettőjüket vizsgálati fogságba vetik, ahonnan Agneša 8 hét múlva szabadul, bizonyíték hiányában felmentik. Az emberi jogainak érvényesíthetőségében továbbra is bízó, ennek érdekében az állami szervekkel notóriusan levelező férje koholt vádak alapján 2 évre börtönbe kerül, s ezt soha többé nem heveri ki.
Nemcsak a kenyérkereset lehetőségétől fosztják meg őket, de a lelki terror összes eszközét is bevetik velük szemben: a titokzatos, titkosrendőrök imitált betöréseitől, a kocsijuk rendszeres követésén, majd elvontatásán át a lehallgatásokig, a lányuk egyetemre kerülésének megakadályozásáig. Kérelmezik a kivándorlást, és 1978-ban el is hagyhatják az országot. Münchenben telepednek le, ahol Agneša egészen 1995-ös nyugdíjba vonulásáig a Szabad Európa Rádió cseh részlegének politikai kommentátoraként dolgozik. Elmondható tehát, hogy – némileg paradox módon – újságírói hivatása az emigrációban teljesedhet ki. Férjét közben eltemeti, de ő még megéri a beszélgetős könyv szlovákiai megjelenését, olvashatja a sok lelkes, egyöntetűen pozitív recenziót.
A talán túlzottan is lekerekítettnek tűnő életútinterjú azonban bőven hagy kérdőjeleket az olvasóban: nem vitás, hogy akadnak benne homályos, nem kellően árnyalt mozzanatok. Javára vált volna a szövegnek, ha Kalinová önkritikusabban szemléli saját ötvenes évekbeli tevékenységét. Nem tudjuk meg például, miért éppen 1955-ben lép be a pártba, a tizenegy áldozatot követelő „csehszlovák Rajk-per”, a Slánsky-per rettenete után. Kevéssé átlátható és érthető annak a folyamatnak az intellektuális-lelki háttere is, amelynek során Kalinová a szocializmus melletti elköteleződéstől a „belülről reformálom meg a rendszert” sokak által követett, ám rendre illuzórikusnak bizonyuló magatartásán át eljut az ellenzékiségig. Ezzel együtt azonban nemcsak témája, hanem olvasmányossága, részletgazdagsága, informativitása is feltétlenül érdekessé teszi a kötetet, amelyből a „történelmi kivágattal” együtt egy érdekes egyéniség portréja bontakozik ki, s ez nem utolsósorban a fordító kitűnő munkáját dicséri.
Fordította: Mészáros Tünde. Magvető (Tények és tanúk), 2018, 540 oldal, 4999 Ft
