Könyv

Lőbörleszk vagy valami ilyesmi a műfaj, ami akár érdekes is lehetne, pláne lehetett volna a múlt században. Szigorú szabályok szerint működő spektákulum ez, például kizárólag elmegyenge szereplők felléptetését írja elő.

A címbe emelt mondás folytatása: "az ne menjen az erdőbe".

Breslau, 1933. május 13., szombat, éjjel egy óra: megtalálják a 17 éves bárókisasszony beleit. Fodros halomban terülnek el az összeszabdalt test mellett.

Az irodalmár Grigorij Cshartisvilit Borisz Akunyinként, a világszerte népszerű Fandorin-regények szerzőjeként ismerik a minőségi történelmi detektívregények nagybani fogyasztói. Akunyin és Cshartisvili egyhangúlag válaszolt a Narancs kérdéseire.

Ha igaz a fiatal Lukács regényelmélete, miszerint a műfaj legfőbb témája a problematikus individuum és a kontingens, az esetlegesen adott világ szembenállása, akkor ez a leírása talán a bűnregények főhősére, a nyomozó figurájára illik a legtökéletesebben.

Harry Hole nyomozó hamisítatlan noirhős: késő harmincas éveiben járó gyűrött arcú, magas, szőke, kék szemű, egyedülálló férfi; lakásában agglegényes rendetlenség, üres hűtő és mindenhol Jim Beam-üvegek.

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb alműfaja, legeladhatóbb irodalmi brandje az északi bűnregény. Karin Fossum magyar fordítóját, skandináv irodalmi antológiák szerkesztőjét, az Eötvös Collegium Skandináv Műhelyének vezetőjét kérdeztük a siker okairól és a regények társadalmi hátteréről.

Születésének 125. évfordulója alkalmából konferenciát tartottak Budapesten, és kötetbe gyűjtötték Dosztojevszkij-tanulmányait - az alábbiakban 1957-től kezdődő megfigyeléséről olvashatnak.

Április 3-án a New York-i Fifth Avenue Apple Store-ban megkezdődött az Ipad hódítása. Piaci elemzők szerint az év végére akár nyolcmillió érintőképernyős digitális táblát is értékesíthetnek. Ha az Apple és követői ezúttal sem tévednek, az elektronikus könyv- és újságforgalmazás forradalmának következő állomásához érkeztünk.

Már életében a múlt alakjává vált. Meglehet, ha a Madách Színház 2008-ban nem ünnepli meg egykori direktorának, főrendezőjének és nemtőjének 80. születésnapját, sokan már rég eltávozottnak hitték volna a szakmai pályafutását bölcs eleganciával bevégző Ádám Ottót.

Nem mintha ez olyan fontos lenne, de a főszereplő viszonylag könnyen azonosítható. A könyv felénél kerül elő a régi történet, amikor Fülöp atya megkérte az állítólag szent víziókkal megvert-megáldott apácát, húzza le róla sáros bakancsát, majd miután az megbotránkozott, nagyot röhögve fordult sarkon: "Ez a nő nem lehet szent! Hiányzik belőle az alázat!" Ha eddig a pontig voltak is kétségeink, itt már igazán nem esik nehezünkre felismerni Néri Szent Fülöp - ahogy Goethe hívta: a humoros szent - egyik leghíresebb sztoriját. Az élet és irodalom minden területén tájékozott olvasóink természetesen emlékezhetnek rá, hogy lapunknak már mesélt erről, mármint akkor még készülő kisregényéről az ifjú költő ("Ne képeslap legyen", 2009. április 30.). Ugyanitt beszélt arról, mit lehet, mit érdemes kezdeni a "kultúrtörténeti hordalékkal": hogy ennek számára csak akkor van értelme, ha önmagán átszűrve teszi élővé a hagyományt. Így lett valóban mai, erős költői anyag két világhírű galéria jórészt klasszikus képeiből (Vissza Londonba), így játszott bele két első kötetébe barokk poétikát, régi versformákat, helytörténetet és még sok egyebet.

Kegyetlen dolgok történnek a brit-nigériai - egy korábbi, családtörténeti ihletésű regényében egyéb nációjú ősöket is felvonultató - írónő parabolaregényének fordított világában. Doris Scagglethorpe-ot, egy káposztatermelő angol paraszt lányát egy szép napon elrabolják a rabszolgavadászok, és miután túléli a tengeri utazás minden nyomorúságát, beleégetik a vállába új tulajdonosa nevének a kezdőbetűit, belőle pedig Omorenomwara lesz, egyetlen dolga pedig a feltétlen engedelmeskedés. A hozzá hasonlókéhoz és a lehetőségekhez képest szerencsésen alakul a sorsa. Megszökik, elfogják, végül újra megszökik, aztán vénségére megéri a felszabadulást is.

Mindig hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az európai reneszánszra, mint az emberiség egyik aranykorára. Megvalósult álomként merül fel a képzeletben ez az időszak, amely egy még régebbi aranykor, a görög-római antikvitás bűvöletében élt, és zseniális művészetében mintegy újjászülte. Ha a reneszánszra gondolunk, varázsütésre oszlani látszik szemünk előtt a homály, terjed a fény, amelynek sugarában Botticelli légies alakjai lépdelnek. Hasonlóképpen szoktuk elképzelni a magyar reneszánsz korszakát is. Mátyás király dicsőséges uralkodásán elmerengve megdobban a szívünk: mégiscsak volt egy kor, amidőn kövér legelőinken kövér tulkok legeltek, arany kalászt ringatott a Duna menti róna, teli volt kinccsel az államkassza és - mellesleg - Bécs is Budához tartozott.