Kegyetlen dolgok történnek a brit-nigériai - egy korábbi, családtörténeti ihletésű regényében egyéb nációjú ősöket is felvonultató - írónő parabolaregényének fordított világában. Doris Scagglethorpe-ot, egy káposztatermelő angol paraszt lányát egy szép napon elrabolják a rabszolgavadászok, és miután túléli a tengeri utazás minden nyomorúságát, beleégetik a vállába új tulajdonosa nevének a kezdőbetűit, belőle pedig Omorenomwara lesz, egyetlen dolga pedig a feltétlen engedelmeskedés. A hozzá hasonlókéhoz és a lehetőségekhez képest szerencsésen alakul a sorsa. Megszökik, elfogják, végül újra megszökik, aztán vénségére megéri a felszabadulást is.
Nem ismerem a minden bizonynyal bőséges amerikai rabszolgaságtárgyú irodalmat, amelynek aligha a békés Tamás bátyák, mint inkább az Alex Haley-féle nyugtalan Kunta Kinte-leszármazottak által benépesített oldalán keresendők Bernardine Evaristo regényének hősnője, akinek beszámolójában a vissza-visszatérő utalásokból az derül ki, hogy sorstársainak többsége beletörődött a megváltoztathatatlanba. A szöveg részletei mindenesetre alapos tárgyismeretre vallanak, már ami a rabszolgák kiszolgáltatottságát, a megaláztatásokat, az embertelen és kíméletlen munkára hajszolást, a büntetéseket és a válogatott kínzásokat illeti. A cselekmény idő- és térbeli koordinátái viszont szándékosan zűrzavarosak - ezt tekinthetjük a regényességet fokozó eszközként, de akár annak a kulturális sokknak és dezorientáltságnak az átélhetőségét megkönynyítő fogásként is, amelyet annak idején a több mint tízmillió, Afrikából elhurcolt rabszolgának kellett átélnie.
Ezen a ponton nem árt azért megjegyezni, hogy rabszolgatartás és -kereskedelem Afrikán belül, illetve Fekete-Afrikából az arab országok irányába is zajlott, sőt zajlik a mai napig. Az emberkereskedelemnek ezt az alapvetően dél felől észak, északnyugat irányába mutató vonulatát a muszlim világból kiinduló igények tartották fenn, és a vonatkozó becslések itt is a tízmilliós nagyságrend környékén mozognak. Ma természetesen ennél jóval kisebb nagyságrendekről van szó, miután az érintett országok (Mauritánia, Niger, Csád, Szudán, Etiópia stb.) törvényei ha nem is túl régóta, de tiltják a rabszolgatartást. Mindenesetre Evaristo keserű szatírája egyáltalán nem tesz úgy, mintha a "rabszolgatermelő" népcsoport - esetünkben a "pheheerek" - között ne lettek volna együttműködők, mintha a rakományok jelentős részét nem háborúban vagy másként, de általuk elfogottak tették volna ki.
Az eredetileg színésznek tanult írónő könyvét tavaly a nőírók legjobb munkáit jutalmazó, tizenöt éve létező, de igen rangosnak számító Orange-díj alternatív verziójával tüntették ki. (A díjat, amely az alapító telefontársaság nevét viseli, kezdettől fogva sokan támadják szexizmust kiáltva, mások "citromdíjként" emlegetik, arra utalva, hogy lekezelő módon egyfajta reményfutamot ajánl fel a női alkotóknak.) Más szóval a 16-19 éves tagokból álló ifjúsági zsűri - mert ilyen is van - tartotta a tavalyi kínálat legjobbjának a 2008-ban megjelent könyvet. Ez teljesen érthető: az "frika Rulez! a maga elsőre talán kissé riasztónak tűnő, de végül is indokolt címválasztásával együtt (az eredeti cím magyarítása ellen szól a benne hivatkozott Haley-regény - Roots/Gyökerek - vélhetően mérsékelt ismertsége a mai tinédzserek körében) bátran tekinthető ifjúsági regénynek.
Miközben kétségkívül izgalmas és lendülettel olvasható, vagányul fordított munkáról van szó, a feszültségeket sem nélkülöző, de játszva átlátható cselekmény még a megtördelt szerkesztéssel együtt is viszonylag egyenes vonalú, a személyiségek szinte képregény-egyszerűségűek, a rabszolgatartók inkább gonoszak, a rabszolgák inkább jók, és meglehetősen mozdulatlanok. És miközben távolról sem mondható megerőltető szellemi kalandnak a végigolvasása, nem csupán a rabszolgaság mint olyan felháborító képtelensége ellen emel szót, hanem egy ennél is általánosabb emberiességre mint alapértékre mutat a sugallata.
Aligha lehetett könnyű a fordító, Boda András (lapunk egykori szerzője) dolga: az eredetiben egyfajta "rabszolganyelven", jamaicai dialektusban beszélő "eruópaiak" szófordulatait a hagyományosan - és jobb híján - bevált népies-rontott nyelvezettel igyekezett visszaadni. (Szívesen megkeresném az eredetiben azt a szöveghelyet, hogy "...olyat nyomok a burátokba, hogy a takony menetet vág a nyakatokon...".) A helyi gazdag ember írásos önvallomását a műveltségdeficites kortárs agresszív-útszéli-bunkoid stílbe tette át, egészségesen tartózkodva a kabarétréfálkozások mélyrepüléseitől. Ezt a hangot alighanem joggal illeszthetjük mondjuk egy 17. századi holland rabszolga-kereskedő elképzelt habitusához. Mivel azonban a történet idősíkja egészen a máig nyúlik, az egyes szám első személyű főhős mai fél-ifjúsági szlengben szólal meg, amely szerencsére ismét csak mentes az izgága túlzásoktól.
Fordította: Boda András. K. u. K. Kiadó, 2010, 272 oldal, 2800 Ft
