Magyar Narancs: Kicsit bizonytalan voltam az interjúval kapcsolatban, azt lehet nálunk olvasni, hogy Beppe Grillo mozgalmának képviselői nem válaszolhatnak újságírói kérdésekre. Igaz ez?
Stefano Benni: Lehet, hogy így van, de rám ez biztosan nem vonatkozik. Beppe Grillo a barátom, politikai elképzeléseim azonban teljesen különbözőek attól, amit Beppe és az Ötcsillagos Mozgalom képvisel.
MN: Ezek szerint nincs is semmilyen szerepe a mozgalomban? Korábban nemcsak színpadi jeleneteket írt Grillónak, de publicisztikákat is a blogjára.
SB: Nem, semmilyen pozíciót nem töltök be. Egyébiránt anarchistának vallom magam, sosem dolgoztam egy pártnak vagy mozgalomnak sem. Az említett blogbejegyzések évekkel ezelőtt születtek, akkor Beppe még nem volt őrült.
MN: Azóta meghibbant?
SB: Igen, úgy gondolom, megőrült. Sok oka lehet ennek, de végső soron mégiscsak a hatalom vette el az eszét. Belépett a politikába, pedig korábban nem volt politikusalkat, nagyon más elképzelése volt a világról, mint általában a politikusoknak. Most pedig kezd úgy viselkedni, ahogy a legrutinosabb politikusok szoktak. Kedvelem Beppét, de nem tetszik az alakítása az idősödő, hivatásos politikus szerepében.
MN: Könyvében arról olvashatunk, hogy az abnormalitással való találkozás milyen pozitív változásokat indíthat el az emberekben. Gondolja, hogy egy-egy őrült politikus ballépéseiből a nemzetek is tanulhatnak valamit?
SB: A könyvben személyek közötti barátságról van szó: Ulissét a kerekes székhez kötött, beteg Achillével való találkozása változtatja meg. Ez a barátság - mint a barátságok általában - nagyon őszinte és hűséges. Sajnos az a benyomásom, hogy a politikában nem igazán van helye ezeknek a tulajdonságoknak, így a politikai térbe belépő emberek többnyire meg is szűnnek őszintének és hűségesnek lenni, képtelenek tanulni az egyszerű emberektől, érzéketlenek a különbségekkel, az egyediségekkel szemben. Csak egyes emberek képesek felfedezni a különbségek erejét, így ezen a szinten elképzelhető, hogy a kezdeti ellenségeskedésből tartós barátság alakul ki. Politikai csoportulások vagy nemzetek esetében ez sokkal nehezebben megy.
MN: A könyvben sok szó esik korrupt, törtető politikusokról is, a befejezés mégis azt sugallja, hogy a túlélés érdekében a kisember is kénytelen hasonló eszközökhöz folyamodni.
SB: Van bennem némi indokolatlan optimizmus Olaszország jövője iránt, hiszem például, hogy a bevándorlók problémái enyhülhetnek. Nem könnyű a helyzet, de sok ember dolgozik az olaszok és a bevándorlók barátságáért. Én egy Harambee nevű csoportban dolgozom, amely a bevándorlók jogait próbálja védeni. Sok ilyen szervezet működik Olaszországban, remélem, egy nap nagyobb nyilvánosságot kap a tevékenységük.
MN: Mit csinál ön ebben a szervezetben?
SB: Elsősorban a pénzt adom.
MN: Könyve bemutatóján úgy fogalmazott, voltak problémái abból, hogy politikai karakterei könnyen azonosíthatóak, bár ezzel nem nagyon törődik. Mégis, mesélne erről részletesebben?
SB: Volt egy-két alkalom, hogy politikusok bepereltek, de mindig elveszítették. Azzal védekeztem, hogy erősen kritizálok ugyan, de sosem hazudtam senkiről. Hat-hét perem volt, és mindet megnyertem. Újságírói tevékenységemért és könyveimért Marcello Dell'Utri és Berlusconi más emberei is bepereltek, egyszer még a Dolce & Gabbana is megtámadott. Próbálnak megfélemlíteni, de nem fogom visszafogni magam.
MN: Beppe Grillót is szokta kritizálni?
SB: Nem szeretem nyilvánosan kritizálni Beppét, mert mostanában mindenki ezt teszi. De mindig megmondom az igazat.
MN: Ha már az őszinteségnél tartunk, ennek a könyvfesztiválnak Michel Houellebecq a díszvendége. Mit gondol róla?
SB: Egyáltalán nem kedvelem. Szerintem nem jó író, viszont egy kicsit rasszistának tűnik. Talán tévedek, de én ezt gondolom róla.
MN: Mennyire ismeri a mai magyar viszonyokat?
SB: Nem tudok sokat, de azt hiszem, a miniszterelnökük egyes különös vonásaiban hasonlít Silvio Berlusconira. A kommunikációjuk, a hazugságok melletti kitartásuk rokonítja őket. Ez csak egy futó benyomás, de láttam beszélni Orbánt, és azt hiszem, tanult Berlusconi karrierjéből.
MN: Kis János filozófus néhány hete azt mondta, hogy minden feltétel adott egy magyar Beppe Grillo felemelkedéséhez. Ilyesmit el tud képzelni?
SB: Nem tudom. Annyi biztos, hogy Beppe politikai fellépése és sikere a pártok szomorú hibáinak következménye. Minden pártra gondolok, jobb- és baloldalon egyaránt. De erre nem az lett volna a helyes megoldás, hogy ő maga is párttá alakul. Két nagy pártunk volt, és most itt egy harmadik Beppe Grillo személyében.
MN: Mi lett volna a helyes lépés?
SB: Azt tudom elmondani, amit Beppének is mondogatok manapság: régebben rengeteget nevettél, igazi ironikus személyiség voltál. Miért kell most olyan komolynak lenned? Neki és minden politikusnak szüksége lenne egy jó adag iróniára és egy kis hatalommal szembeni szkepszisre. Ez vihetné előbbre az országot.
| Stefano Benni: Gyorslábú Achille Ulisse ihletét vesztett egykönyves író, éjszakáit egy jelentéktelen olasz kiadóhoz beérkezett silány kéziratok olvasgatásával tölti, tehát egy Paul Auster-regényben is simán megállná a helyét. Rejtélyes levélváltások és telefonhívások után köt barátságot a mozgás- és beszédképtelen Achillével (ez a momentum is erősen hajaz Auster Üvegvárosára), aki készülő regényének nyersanyagát Ulisse magánéletében véli felfedezni. Mely magánélet korántsem mentes a nyugalmat megzavaró elemektől: egyrészt a kiadó lenge öltözetű kolléganői, másrészt a politika ármánykodásai veszélyeztetik Ulisse és az Itáliában megkérdőjelezhető jogcímen tartózkodó, a dolgozó nép megszervezésében annál aktívabb Pilar idilli együttlétét. Stefano Benni első magyarra fordított regényének komplexitása talán ennyiből is érezhető, és szerencsénkre a cselekményszálak közötti dinamika megteremtését is a szerző javára írhatjuk. Még ha a szereplők némelyikének jellemzése sematikus is, dilemmáikat és az olasz politikai élet családi kötelékeket is felülírni képes gusztustalanságát tökéletesen átérzi az olvasó, aki mindeközben értékes megállapításokra juthat az írás kapcsolatáról élettel és piaccal. Bár a meseszerű elemek a hírek szerint Benni védjegyének számítanak, itt inkább zavaróan hatnak, és a realitás szintjén adott magyarázatuk - Ulisse a pékinszomnia nevű betegségben szenved, tehát éjjel ébren van, nappal viszont állandóan elalszik - is erősen sántít. Hasonlóképp az Odüszszeusz-utalások és a neologizmusokban bővelkedő epitheton ornansok is meglehetősen funkciótlannak tűnnek, és bár Nádor Zsófia fordításában olykor-olykor még szórakoztatóak is, végső soron elemelik a történetet eredetének félreismerhetetlen helyétől: a kortárs olasz rögvalóságtól, melynek más nemzetek rögvalóságával alkotott közös metszetét felesleges eposzi stilizálás nélkül is könnyen felismernénk. - sid - Fordította: Nádor Zsófia. Scolar, 2013, 294 oldal, 2950 Ft
|
