Nem tudom, ki írta a fülszöveget, talán a kiadó, talán Gyulai Csaba, aki Ficsku vélhetően legjobb ismerője volt. Akárki is lett légyen, mindenesetre, ha a remények igaznak bizonyulnak, akkor itt állunk mi, a magyar irodalom ismét kissé árvábbá vált olvasói népi író nélkül: Ficsku Pál a március 15-re virradó éjszaka, 57 éves korában elhunyt.
Ficsku Gyulai Csaba néven 1967. január 22-én született Debrecenben, „a Homok u. 39. alatt, ami arról híres, hogy húsz méterre van tőle a Makk Tizes nevű kocsma”, ahogy azt magáról az Irodalmi Jelen oldalán olvasható önéletrajzában írja.
A Magyar Napló 1992-es Örkény-pályázatán jóformán a semmiből (nem is jóformán, ténylegesen az ismeretlenségből) feltűnt egy Ficsku Pál nevezetű debreceni író, novellája második helyezést ért el (az első helyezett amúgy Kőrösi Zoltán lett). Sajátos, mondhatni teljesen egyedi nyelvezete, fékezhetetlen mesélőkedve, az országot keresztül-kasul bejáró ember saját tapasztalatain alapuló, persze ezerszeresen átgyúrt történetei révén viszont egy csapásra ismert lett, tényleg berobbant az irodalmi életbe, és berobbant az irodalmi közéletbe is. Ficsku igen rövid idő alatt szinte mindenkinek a kedvence lett.
Akkoriban én minderről semmit nem tudtam, tudniillik éppen Németországban éltem, és (micsoda barbár világ!) akkoriban még nem volt internet. Minden (mai mértékkel mérve) később jutott el hozzám, a könyvek, folyóiratok, egyebek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
