Könyv

Balogh Attila: Óvatos emlékezés

  • - kyt -
  • 2015. május 17.

Könyv

Elhűl szinte az ember: ha ez a líraiba, önéletrajziba szőtt vagy olykor dühödten belebogozott esszésorozat óvatos, micsoda üvöltéseket szabadítana föl óvatlan változata. Balogh Attila egészen rövidre és tömörre desztillált, kegyetlenül kérgesített szövegei hol az önkínzó kíméletlenség és a dühödt restelkedés, hol meg a szelíd emlékezés és a szenvedélyes gondolatiság végpontjai között lebegnek. Illetve dehogy lebegnek, zuhannak inkább, önsúlyuk szinte meteorként csapja oda őket befogadójukhoz. Néha az az ember érzése, hogy még így, befejezetten, kinyomtatva is egyre csak sűrűsödik a könyv, még fájdalmasabbra csupaszítva a beletörődve elfogadott emlékek alatt fortyogó szenvedélyt, kielégíthetetlen dühöt.

Az írások elrendezése egyfajta belső fejlődést, kintről befelé haladást érzékeltet, ezt pedig semmi sem érzékelteti jobban, mint az a tény, hogy a kötet első két szava: Ady Endre, az utolsó pedig az, hogy bepólyázva. Mintha bátortalanul tapogatózva, messziről közeledne felnőttkori, költői énje felől gyermekbénulásos, nevelőotthonos gyerekkora felé. A pár szóba foglalt, nyomasztó életesemények azonban nem írják felül a lírai elvontságokat és a mai társadalmi gyakorlatról szóló rövid eszmefuttatásokat, amelyek rációját néha túl hamar söpri félre az érzület vagy akár egy-egy remek, láttató és eredeti szóképzés. Jól illenek hozzájuk Vári Ágnes hasonlóan talányos, éppenséggel nem igazán mosolyogtató grafikái.

A formás kis kötet egyfajta mély megkeseredettséget sugall, amit a szerző szerencsére képes a panasz parttalansága helyett az érett – és persze sokat próbált, sok mindenen keresztülment – keménység szűkszavúsága felé terelni. Ezen a módon sikerül elkerülnie az olvasó kellemetlen, félszívű sajnálatát, és helyette egészen különös, tisztaságot sugárzó elszántságot ébreszt. Innen nézve az önéletrajzi elemek is letisztult lírává formálódnak át.

Lector, 2014, 90 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)