Könyv

Balogh Attila: Óvatos emlékezés

  • - kyt -
  • 2015. május 17.

Könyv

Elhűl szinte az ember: ha ez a líraiba, önéletrajziba szőtt vagy olykor dühödten belebogozott esszésorozat óvatos, micsoda üvöltéseket szabadítana föl óvatlan változata. Balogh Attila egészen rövidre és tömörre desztillált, kegyetlenül kérgesített szövegei hol az önkínzó kíméletlenség és a dühödt restelkedés, hol meg a szelíd emlékezés és a szenvedélyes gondolatiság végpontjai között lebegnek. Illetve dehogy lebegnek, zuhannak inkább, önsúlyuk szinte meteorként csapja oda őket befogadójukhoz. Néha az az ember érzése, hogy még így, befejezetten, kinyomtatva is egyre csak sűrűsödik a könyv, még fájdalmasabbra csupaszítva a beletörődve elfogadott emlékek alatt fortyogó szenvedélyt, kielégíthetetlen dühöt.

Az írások elrendezése egyfajta belső fejlődést, kintről befelé haladást érzékeltet, ezt pedig semmi sem érzékelteti jobban, mint az a tény, hogy a kötet első két szava: Ady Endre, az utolsó pedig az, hogy bepólyázva. Mintha bátortalanul tapogatózva, messziről közeledne felnőttkori, költői énje felől gyermekbénulásos, nevelőotthonos gyerekkora felé. A pár szóba foglalt, nyomasztó életesemények azonban nem írják felül a lírai elvontságokat és a mai társadalmi gyakorlatról szóló rövid eszmefuttatásokat, amelyek rációját néha túl hamar söpri félre az érzület vagy akár egy-egy remek, láttató és eredeti szóképzés. Jól illenek hozzájuk Vári Ágnes hasonlóan talányos, éppenséggel nem igazán mosolyogtató grafikái.

A formás kis kötet egyfajta mély megkeseredettséget sugall, amit a szerző szerencsére képes a panasz parttalansága helyett az érett – és persze sokat próbált, sok mindenen keresztülment – keménység szűkszavúsága felé terelni. Ezen a módon sikerül elkerülnie az olvasó kellemetlen, félszívű sajnálatát, és helyette egészen különös, tisztaságot sugárzó elszántságot ébreszt. Innen nézve az önéletrajzi elemek is letisztult lírává formálódnak át.

Lector, 2014, 90 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.