Könyv

Balogh Attila: Óvatos emlékezés

  • - kyt -
  • 2015. május 17.

Könyv

Elhűl szinte az ember: ha ez a líraiba, önéletrajziba szőtt vagy olykor dühödten belebogozott esszésorozat óvatos, micsoda üvöltéseket szabadítana föl óvatlan változata. Balogh Attila egészen rövidre és tömörre desztillált, kegyetlenül kérgesített szövegei hol az önkínzó kíméletlenség és a dühödt restelkedés, hol meg a szelíd emlékezés és a szenvedélyes gondolatiság végpontjai között lebegnek. Illetve dehogy lebegnek, zuhannak inkább, önsúlyuk szinte meteorként csapja oda őket befogadójukhoz. Néha az az ember érzése, hogy még így, befejezetten, kinyomtatva is egyre csak sűrűsödik a könyv, még fájdalmasabbra csupaszítva a beletörődve elfogadott emlékek alatt fortyogó szenvedélyt, kielégíthetetlen dühöt.

Az írások elrendezése egyfajta belső fejlődést, kintről befelé haladást érzékeltet, ezt pedig semmi sem érzékelteti jobban, mint az a tény, hogy a kötet első két szava: Ady Endre, az utolsó pedig az, hogy bepólyázva. Mintha bátortalanul tapogatózva, messziről közeledne felnőttkori, költői énje felől gyermekbénulásos, nevelőotthonos gyerekkora felé. A pár szóba foglalt, nyomasztó életesemények azonban nem írják felül a lírai elvontságokat és a mai társadalmi gyakorlatról szóló rövid eszmefuttatásokat, amelyek rációját néha túl hamar söpri félre az érzület vagy akár egy-egy remek, láttató és eredeti szóképzés. Jól illenek hozzájuk Vári Ágnes hasonlóan talányos, éppenséggel nem igazán mosolyogtató grafikái.

A formás kis kötet egyfajta mély megkeseredettséget sugall, amit a szerző szerencsére képes a panasz parttalansága helyett az érett – és persze sokat próbált, sok mindenen keresztülment – keménység szűkszavúsága felé terelni. Ezen a módon sikerül elkerülnie az olvasó kellemetlen, félszívű sajnálatát, és helyette egészen különös, tisztaságot sugárzó elszántságot ébreszt. Innen nézve az önéletrajzi elemek is letisztult lírává formálódnak át.

Lector, 2014, 90 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.