Egyszer már az egekig magasztaltuk a macskát, aki nem csak két lábon jár, de ballonkabátot visel, magánnyomozó praxist visz, pofozóként és pofozottként is helytáll, és Amerika sötétebb oldalain keresi a bajt, mely ugyancsak emberforma állatok – felettébb vonzó lények és rendkívül rút dögök, kecses és kecstelen teremtmények – képében jelentkezik. Blacksadnek, mert ez a macska neve, elég volt egyet szippantania cigijéből, hogy örök időkre elfoglalja helyét a noirhősök „akikre büszkék vagyunk” tablóján, valahol Humphrey Bogart, Richard Widmark és Roger nyúl között. Most, hogy itt a képregénysorozat két újabb kötete, újra elsüthetjük a noir, a hard-boiled és a femme fatale szakszavakat, nem feledve az antropomorf ízes ropogtatását sem: minek is tagadjuk, oly jó a szánkra venni valamennyit. De minek is türtőztetnék magunkat, amikor a spanyol alkotók (szöveg: Juan Díaz Canales, rajz: Juanjo Guarnido) sem türtőztetik: a Hófehér nemzetben nemcsak a hópelyhek hullanak sűrűn, új árnyalatokkal gazdagítva a sötét palettát, de a Ku-Klux-Klan-csuklyás gaz állatok is, míg a Vérvörös lélekben az ötvenes évek Amerikáját mételyező vörös veszedelem és kommunista boszorkányüldözés kúszik be a képkockákba. Hát, igen, a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik, ha a sztorikért felelős Canales még több filmnoirt tölt le a netről, Blacksadnek aligha lesz alkalma békésen cigarettázni. Ám hiába a vörösök, a magyar vonatkozás és a titkos társaságok, minél történelmibb a körítés, annál inkább kezd elharapózni a komolykodás, ami nem tesz jót egy olyan sorozatnak, amelyben egy rasszista sarki róka titkos viszonyt folytathat egy szexi jegesmedvével. A képek viszont pofátlanul szemrevalók, úgy senki sem rajzol havazásban árválkodó magasvasutat, New York-i tűzlépcsőt és formás macskalányt, mint Guarnido.
Fordította: Nagy Krisztián. Pesti Könyv Kiadó, 2017, 56 oldal és 64 oldal, 4990 Ft/kötet
