Könyv
Irodalmi élüzem - Orbán János Dénes párhuzamos intézményrendszere
A lapunk birtokába került hivatalos terv szerint az idén 700 millióval gazdálkodó KMTG az íróiskolája mellett díjakat és ösztöndíjakat oszt, könyvkiadót, művészeti portált, irodalmi magazint és digitális könyvtárat alapít, de lesz fesztiválja, vándorcirkusza és zenei tehetségkutatója is.
„A Mikulás megsínylette” – Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője
Több mint 30 éve van a lapnál, 1993 óta ő a főszerkesztő. Az ÉS az idén 60 éves – e jeles alkalomból a szocializmusbeli kezdetekről, a fontos főszerkesztőelődökről, a rendszerváltás zavarosáról, Princz Gábor cölöpjeiről, az oknyomozás nagy korszakáról és a három bránerről is beszélgettünk.
Gyermek Voltaire-ek
A progresszió vagy a destrukció élcsapata, a tüdővésznek, netán a „vörös pestisnek” vagy inkább a „Láznak ifju serege”; igazából mi is volt a máig gyakran emlegetett Galilei Kör?
Írj novellát a pestis elleni imalapokról!
Irodalmi pályázatot hirdet a Budapesti Történeti Múzeum.
Meghalt a Bucó, Szetti, Tacsi megálmodója, Marosi László
Ki ne emlékezne a pointer, az ír szetter és a tacskó kalandjaira?
„Eltűntek innen” - Kemény István író
A Fidesz morális bukásával végleg megbukott az összes rendszerváltó – állítja a nagy hatású költő, aki nemrég megjelent, Lúdbőr című esszékötetében az irodalom mellett a politikáról is szenvedéllyel ír. És azt reméli, hogy sikerül provokálnia.
Az önuralom személytelen nyelvén
Csáth Géza naplói és visszaemlékezései cenzúrázatlan összkiadásának második kötetében ilyen lenyűgöző mondatokat olvashatunk: „Arra az érzésre vártam, hogy mint régen, újra abszolút úrnak, péniszem szuverén parancsolójának érezzem magam, és teljesen meg legyek elégedve a sikerrel.”
Ősbűn
Az Egyesült Államok és az amerikai szabadság eszméje eredendő bűnben fogant az őslakosok kiirtása és a rabszolgatartás miatt – ezt a sokszor hangoztatott, de többnyire kiüresedett vagy éppen politikai céllal előrántott tételt tölti meg tartalommal, színekkel és hangokkal a Nobel-díjas írónő eredetileg 2008-ban megjelent regénye.
Irodalmi emlékezet
Márton László a tőle megszokott módon nehéz feladatra vállalkozott, amikor egy jól ismert történelmi eseményt választott új regényének témájává. A kihívás elsőre nem is annyira irodalminak tetszik, mint inkább a cselekmény látszólagos közismertségéből fakad, amelyről éppen ezért nem könnyű újat mondani. A Hamis tanú annak a tiszaeszlári vérvádnak a történetét dolgozza föl, amelyről már Krúdy Gyula is regényt írt, nemrégiben pedig Kövér György vaskos történettudományi munkája foglalkozott vele kimerítő részletességgel.