Könyv

Alain Badiou-tól tanultam meg, milyen szégyen, hogy mindenféle gyalázkodásokat szórunk nap mint nap a huszadik századra, miközben már-már képtelenné váltunk arra - "animális humanizmusunk" folytán, ami posztmodern barbárságnak is nevezhető -, hogy aktívan újragondoljuk antropológiai és filozófiai projektjeit. A huszadik század, írja Badiou - és a maga módján erről szól Borgos Anna könyve - "a szexualitás metamorfózisának hosszú története" is.

A kötet Szolzsenyicin politikai és közéleti írásaiból közöl válogatást.

Az idén augusztusban elhunyt amerikai író Az írás tíz szabálya című esszéjében egy tizenegyediket helyez mindenek fölé: "If it sounds like writing, I rewrite it. (Értelemszerűen: "Ha valami papírízű, azt átírom.").

Örökbe fogadtak, nem bírtam elviselni szentfazék anyámat, és leszbikus lettem. Szerencsére nem csak erről szól ez a könyv, bár ez is éppen elég volna. Nagyszerű, nagyszerűségében fájdalmas, megkapó, olykor eléggé nyers, mégis humoros, felszabadító női könyvet tarthat a kezében az olvasó.

Marjane Satrapi méltán népszerű Persepolisa óta tudjuk, hogy a traumáktól terhelt gyerekkor érzékletes megidézéséhez a képregény ideális formátum. Miriam Katinnak is van mire visszaemlékeznie: élete első 15 évét a háború utáni Budapesten töltötte, szemtanúja volt a forradalomnak, majd 1957-ben emigrált a szüleivel Izraelbe.

A csütörtöki Narancsban jön újabb gyerekirodalmi sikerlistánk az elmúlt egy év legjobbjaival. A harmadik helyezett John Green kivételes könyve, amely két halálos beteg kamasz szerelméről beszél letaglózóan. Kritika.

Az üzenetrögzítője ezt mondja be: „Ez James Ellroy, az egzaltált kutya kéglije. Hagyj üzenetet az egzaltált kutyának a sípszó után.” Az egzaltált kutya olyan regények szerzője, mint a Szigorúan bizalmas vagy A nagy sehol. James Ellroy hangja nem csak az üzenetrögzítőn félelmetes: élőszóban is. A Fehér Jazz című regényének közelgő hazai megjelenése alkalmával beszélgettünk vele.

A Politikatörténeti Intézet Ady-konferenciája természetesen Ady politikai ihletéséről kívánt szólni, és természetesen részben aktualizáló céllal. Már csak azért is, mert az olvasás maga eleve és mindig aktualizálás, és minden reményei szerint a nemzet közösségéhez szóló nyilvános beszéd: politika.

Talán csak földhözragadtságból, de nem igazán kedvelem a félfikciós történeteket. Addig legalábbis, amíg túl nem jutnak azon a ponton, ahonnan kezdve már nem azt vizslatom kényszeresen, hogy az események közül melyik a kitalált, mennyi a történetben a dokumentálható igazság. Márpedig ebben a - Végel meghatározása szerint - "városregényben" különösen izgalmas vagy inkább nyomasztó ez a kérdés, hiszen főhőse, Újvidék viselt dolgairól, a negyvenes években lezajlott öldöklésekről és viszontöldöklésekről tényszerűen is tud egyet és mást az utókor.

Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyvei meglepően sikeresek, a most megjelent második kötet pedig vihart is kavart: Kölcsey posztumusz coming outjától hangos a sajtó. A szerzőt és Margócsy István irodalomtörténészt ültettük egy asztalhoz, hogy tisztábban lássunk.

A feminista ikon, számos különös sci-fi és Az arany jegyzetfüzet szerzője 94 éves volt. 2007-ben kapott Nobel-díjat - akkori portrécikkünkkel emlékezünk rá.

A furcsa tankönyvszag ellenére tűnnek nélkülözhetetlennek, újramondandónak Németh György könyvének azok a szöveghelyei, ahol a Kádár-korszak mentalitásáról, életszínvonal-politikájáról, tabui és alkui leltáráról van szó, mert a leckét a magyar társadalom mindeddig és folyton átlapozta.

Nehéz elhinni, de tény: rendszeresen megjelenő, kizárólag magyar alkotók műveit bemutató képregény-antológia mind ez idáig nem létezett. A korábban a Narancs hasábjain is méltatott Random megfelelt ugyan a kritériumok többségének, de nyomtatásban nem adták ki, ráadásul mindössze három számot ért meg.

Hét éve nem jelentkezett új verseskötettel Térey János (már ha nem számítjuk, hogy az első kötetét tavalyelőtt újraírta és publikálta), így a Moll megjelenése mindenképpen eseményszámba megy - már-már függetlenül attól, mi is van benne.