Továbbá: "Próbáld meg kihagyni azokat a részeket, amelyeket az olvasó hajlamos átugrani." Mindkét regula az "irodalom" ellen szól, és a film felé tereli a narratívát. Az olvasónak most nem olvasnia kell, hanem látnia-hallania a szöveget. E tendencia voltaképpen már Hemingway óta jellemzője az amerikai prózának, de többek közt Leonard vitte tökélyre. Az elbeszélés módjának megváltozása aztán a filmre is hatott: Tarantino csavaros dramaturgiájú művei elképzelhetetlenek Leonard nélkül, aki a körmönfont, egyszerre több nézőpontot munkába állító cselekményvezetés talán legnagyobb mestere volt. Az akció ellenakciót hoz, de ez sok esetben más irányt vesz, mint az olvasó várja. Ennek megfelelően a szereplők új és új konstellációkba szerveződnek; a "ki kivel van voltaképpen?" kérdése minden új helyzetben új válaszokat követel, hogy végül már maguk a karakterek se tudják, hogy kikkel, kik ellen harcolnak, miféle célokért. Éppen ez történik a magyarul frissen (eredetileg 1995-ben) megjelent regényben is, melyet a következő párbeszéddel próbálok jellemezni: "Nem hallottál arról a fickóról, akinek, amikor az éjszaka közepén felébredt, a felesége kezében volt a farka? - És mi rossz van ebben? - Hogy a nő a szoba másik végében állt vele."
Fordította: Kőrös László. Jaffa, 2013, 229 oldal, 2490 Ft
