Valóban vegyes: versek és elbeszélések sorakoznak benne. A versként tördelt szövegek is rendre prózába hajlanak, ám míg az elbeszélésekben Bukowski kerüli az igazán fajsúlyos állításokat, addig a versekben többet megmutat mind a lélek rezdüléseiből, mind a cselekedetek mozgatórugóiból. A kötet eredeti megjelenése idején (1990) azt írta róla a Los Angeles Times kritikusa, hogy "45 könyv szerzője, és ha egyet elolvasol közülük, az majdnem olyan, mintha az összeset olvasnád". Kétségtelen, hogy minden művében annak a - megint csak az amerikai kolléga szavait kölcsönözve - gyönyörűen mocskos életnek a krónikása, amelyet maga is művelt, és amelynek alkoholisták, kurvák, trógerek, a társadalomból kivetettek, avagy onnét önként kivonultak a szereplői. Viszont a téma kimeríthetetlen, és hiába játszódik egy sztori 1943-ban, ugyanúgy megtörténhet hetven évvel később is. Elvégre mostanság is vannak kölkök, akik fel akarják akasztani az osztálytársukat. És a melósokat manapság is szívatja a főnök, otthon meg koszos köntösben várja őket a feleség, aki úgy horkol, mintha nem tudná, hogy kiköpje vagy lenyelje az életét.
Bukowski nem moralizál. Ha olykor be is csúszik egy-egy erre hajló kijelentés ("Az embernek előbb Istent kellett megtalálnia, hogy megtalálhassa az ördögöt"), hamar helyreteszi: "A súlyos gondolatok súlyos hibákhoz vezethettek." Tűpontos megfigyelő. Egyszerre röhögünk és viszolygunk attól, amit ez a kegyetlen realista versben és prózában a pofánkba vág.
Trubadúr, 2013, 430 oldal, 2990 Ft
