| Radnóti Miklós: A Nílus himnusza (5000 éves vers után)
Ó, Nílus, te zöldelsz, te zöldelő! Ó, Nílus, dicséret néked! A föld alatt születsz s a földből törsz elő és táplálod Egyiptomot.
Ra teremtette hempergő hullámaid hogy szelíden bőgő barmokat itasson, hogy a sivatagot itassa, mely éget és a vizektől távol, forrón nyeldekel.
Teremtést öntözöl és óvod aratásig, nagy tálainkra gazdag étkeket hozol, hömpölygő jóság vagy és lüktető erő, ó, nagyszemű, édesen illatozó te!
Tolongó csordáknak füvet te öntözöl, füveden hízik az állat áldozatra, csűröket feszítsz, pajtákat tömsz tömöttre s te táplálod a parti szegényt is.
Ó, Nílus, aranyló gyümölcsöket hozó, a föld alatt születsz s a földből törsz elő, nagyszemű kígyó, édesen illatozó, ó, szárnyas dicséret néked, te zöldelő! |
A különleges helyzetre való tekintettel hadd nyissam meg most én is az archívumomat. Ezt a verset eredetileg irodalmi, urambocsá’ irodalomtudományi folyóiratban szerettem volna bemutatni, mert csaknem nyolcvanöt éve nem olvasta – talán egy ember kivételével – senki, úgyhogy bizonyára számot tart a Radnóti-kutatók érdeklődésére.
De hát talán nem is csak az övékre, úgyhogy nem halogatom tovább a dolgot.
A vers az Ünnep című folyóiratban látott napvilágot, a lap harmadik évfolyamának ötödik számában, 1936. január 31-én, a 211. oldalon. Csakhogy mint a Radnótiról monográfiát író és műveit is kiadó Ferencz Győzőtől megtudtam, mégsem szerepel a költő egyetlen kötetében sem. Ami a Radnóti életében megjelent verseskönyveket illeti, ez nem is csoda: az 1938-as Tajtékos égben ugyanis olvasható egy vers Himnusz a Nílushoz címmel, amely nyilvánvalóan a fentinek későbbi, szinte teljesen átírt változata. Ez egyébként eredetileg a Szép Szóban jelent meg, a lap 1937. februári számában, mégpedig az első versként, bár a folyóirat egyik szerkesztőjének harminc oldallal beljebb olvasható, Thomas Mann üdvözlése című közleménye tagadhatatlanul ismertebb.
Radnóti mindenesetre nyilván azért nem vette fel az 1938-as kötetébe A Nílus himnuszát, mert közben átdolgozta, és ezt a jelentős mértékben átírt, dalszerűbb, végig következesen rímelő, rövidebb sorokból álló, Himnusz a Nílushoz című verset közölte: „Dicsérlek zöldelő! / A mélyből törsz elő / S messze síkra áradsz, / Te áradó! // A fénytől szinte vak / Csordák tolonganak / S csupa zöld ragyogás / A legelő. // Te öntözöd, folyó! / S a földig roskadó / Fákról szedegethet / A kolduló, // A vándorló szegény, / Aki a kőkemény / Rend alján háborog / S villongva nő. // Hempergő jóság vagy, / Termést bőséggel adj, / Tömöttre tömd a csűrt, / Adakozó! // Dicsérlek zöldelő / Nílus, illatozó! / A mélyből törsz elő, / S a naptól lángoló / Messze síkra áradsz, / Te áradó! // Te bőven áradó, / Halaktól hemzsegő, / Hajóktól duzzadó, / Partokra szökkenő / Búgó szelídség, / Feltörő harag! // Téged dicsér a hold / S téged dicsér a nap!”
A Nílus himnusza azonban azóta sem jelent meg, sem Koczkás Sándor, sem Réz Pál, sem Ferencz Győző későbbi gyűjteményes kiadásában. „Ami – mint Ferencz Győző kérdésemre válaszolva írta – azért is érdekes, mert a Réz által szerkesztett kötetek folyamatosan bővültek, például a versbetét-fordítások is helyet kaptak bennük. Nem említi Emery George angol nyelvű monográfiája sem, pedig ő minden apróságot kikutatott.”
Nekem Karinthy Gábor kötetben meg nem jelent versei után nyomozva került a kezembe, pontosabban a szemem elé. Lakatos Évának a magyar irodalmi folyóiratokat a teljesség igényével feldolgozó bibliográfiasorozatában szerepel az Ünnep szerzői között Karinthy Gábor neve, aki a szűkszavú adat szerint a lap egyik 1937-es számába írt valamit. Mégpedig A balgaság… című – különben nem túl jelentős – verset, mint a mikrofilmre vett folyóirat számait végigpörgetve kiderült. E pörgetés közben került elő a fenti Radnóti-vers is, amely voltaképpen a szó szoros értelmében nem ismeretlen, mert Ferencz Győzőtől azt is megtudtam, hogy bár első megjelenése óta senki sem közölte újra, azért Nagy Mariann Radnóti Miklós bibliográfia című könyvében (PIM, 1989) ennek könyvészeti adatai jelentik a 317. tételt.
A vers az átdolgozás során sokkal radnótisabb – illetve József Attilá-sabb lett –, különösen, ha a kőkemény rend alján háborgó és villongva növő vándorló szegény képére gondolunk. De már az első változatban is Radnótira vall az önfeledten „hempergő hullám” („a gyárak udvarában komondor hempereg” – Nem tudhatom…), és bár a vers egy valódi óegyiptomi himnusz részleteinek közvetítő nyelvből készült átirata, az ugyancsak alliteráló „bőgő barmok” és a „sivatagot itassa” fél anagrammája is több mint egyszerű fordítás.
A Nílus himnusza a tágan értelmezett antikvitás Radnótira tett hatásának elég fontos dokumentumaként is érdeklődésre tarthat számot, hiszen amellett, hogy korábbi Tibullus Detestatio bellijének fordításánál, Radnóti Vergilius IX. eclogájával történt oly meghatározó találkozását is megelőzi. Emellett pásztori képei – „Tolongó csordáknak füvet te öntözöl, / füveden hízik az állat áldozatra” – jól illeszkednek a költő később kibontakozó bukolikus érdeklődésébe (egy nem kézenfekvő példát, a második Razglednicát idézve: „Itt még vizet fodroz a tóra lépő / apró pásztorleány / s felhőt iszik a vízre ráhajolva / a fodros birkanyáj”), de az előzmény előzményeként akár az 1931-ben megjelent Újmódi pásztorok éneke is az ember eszébe juthat, igaz, annak a kötetnek a hangja és tematikája azért inkább újmódi, mint pásztori.
Az is érdekes, hogy Radnótinak az ebben a műfajban írt másik, ismertebb verse, a Himnusz a békéről – „Te tünde fény! Futó reménység vagy te” – ugyancsak későbbi A Nílus himnuszánál.
A cím alatt olvasható megjegyzés – „5000 éves vers után” – egyiptomi eredetire utal, amely már az első versszak alapján sem lehet más, csak a több későbbi forrásban is fennmaradt, valójában mintegy négyezer évesre taksált és Radnóti átköltésénél jóval hosszabb Nílus-himnusz, amely többnyire szerepel az angol nyelvű óegyiptomi antológiákban, W. Helcknek a tekintélyes Otto Harrassowitznál 1972-ben megjelent wiesbadeni kiadásában pedig eredeti hieroglifákkal és német fordításban is megtalálható. Igaz, a Radnóti-vers második, ismert változatán végzett költői munka során ennek az eredetinek a nyomai olyannyira elhalványultak, hogy a Magyar Egyiptomi Baráti Társaság honlapján a későbbi szöveg már ennek a megjegyzésnek a kíséretében olvasható: „Kicsit emlékeztet az ókori egyiptomi himnuszokra.”
