Könyv

Egy családregény közepe

Aranyossi Magda: Én régi, elsüllyedt világom

  • Götz Eszter
  • 2019. október 5.

Könyv

Aranyossi Magda neve néhány évtizede még ismerősen csengett a párttörténeti irodalomban, bár erős a gyanúm, hogy az 1948 és 1963 között írt könyvei közül alighanem több is ott lehetett a Centrális Galériának azon a 2012-es kiállításán, amelyik az Egyetemi Könyvtár soha ki nem kölcsönzött tételeivel szembesítette a közönséget.

Aranyossi – született Neumayer, amit a család Nádasra magyarosított – Magda zsidó nagypolgári famíliából származott. Húszévesen, 1916-ban lett kommunista, és hosszú élete végéig az is maradt. Férje, Aranyossi Pál szocdem, majd kommunista újságíró, író, fordító, a párt prominens értelmiségije volt, baráti köre Kuncz Aladártól Károlyi Mihályig, elvtársi kapcsolatrendszere Rákositól Rajkig minden fontosabb szereplőre kiterjedt, a svéd, német, francia és magyar kommunista elit tekintélyes részét jól ismerte. A Tanácsköztársaság után a házaspár Olaszországba menekült, onnan Svédországba, Németországba, majd a párt utasítására Párizsba költöztek, ahonnan 1941-ben tértek vissza Budapestre. 1945 után Magda a magyarországi demokratikus nőmozgalom tartóoszlopa lett, lapszerkesztő, a Párttörténeti Intézet munkatársa, jeles mozgalmárok életrajzát publikálta. Hosszú, kalandos élet, teli fordulatokkal, illegális akciók szervezésével, röpiratok és pártlapok írásával, terjesztésével és rejtegetésével, a 20. századi történelem bugyrainak végiglátogatásával, aminek összegzése mindig tanulságos – ha nem is mindig hiteles. Magda emlékirata már a halála utáni esztendőben, 1978-ban megjelent, természetesen a pártízlésre fazonírozva, ám – megértve az idők figyelmeztető szavát – csak az életrajz egyik felével. Abban a percben zárul, amikor 1945. január 13-án az óvóhelyre, ahol a házaspár bujkált, belépett két orosz katona.

Noha maga a memoár már negyven éve olvasható, a Jelenkor Kiadó mostani kiadása semmiképpen nem utánközlés. Megdöbbentően friss kötetet vehetünk kézbe, aminek több oka is van. Az egyik az, hogy Aranyossi Magda az unalmas pártirodalomból időközben a szépirodalom izgalmas hősnője lett, mint Nádas Péter nagynénje. Markáns, intelligens, uralkodó, mégis annyira szerethető figurája az író 2017-es Világló részletek című memoárjában határozott körvonalakat kap, erősen megragadva az olvasó empátiáját életútjának és életszemléletének – hát jó, legyen – „világló részleteivel”.

Nádas többek közt éppen az ő alakján keresztül mutatja fel autentikus módon, hogy a nagypolgárság és a munkásmozgalom közötti, áthidalhatatlannak tűnő szakadék milyen egyszerűen tudott semmivé válni.

A frissesség másik oka a szerkesztői koncepcióban rejlik. Az Én régi, elsüllyedt világom korántsem csupán egy elfeledett írónőt kelt új életre: Nagy Boglárka szerkesztő az 1978-ban publikált munkát most többszörös viszonyrendszerrel veszi körül. Az annak idején erős korrekciókkal formált szöveget meghagyta, de kipótolta az eredeti kézirat kihagyott vagy átírt szövegeivel, úgy, hogy a mai olvasó jól tudja követni a kétféle változat közötti eltéréseket. Minden egyes névhez alapos kutatómunkával egy lábjegyzetnyi életrajzot csatolt, és ezáltal gyakorlatilag a húszas évektől 1945-ig végigkövethetjük a magyar kommunista mozgalom életrajzát is (a mellékszereplők halálozási körülményei miatt különösen érdemes végigböngészni ezeket az apró betűs jegyzeteket). Az önmagában is terjedelmes memoárt kiegészítette a családtagok és barátok Aranyossi Magdához és férjéhez írt leveleivel, komplett családfát közölt 1836-tól máig, és egy bő válogatást is hozzátett a családi fotóalbumból, hogy az olvasó a történetek, jellemzések, fordulatok mellé teljes és színes képet kapjon a főbb szereplőkről. Vagyis az emlékirat hangsúlya a mozgalmi munkáról visszakerült a családra.

A legérzékenyebb beavatkozást azonban azok a néha rövidebb, máskor egészen hosszan kitárulkozó széljegyzetek adják, melyekkel Nádas Péter kommentálja nagynénje visszaemlékezéseit. Itt van a könyv kulcsa, ebben a generációs párbeszédben, ami itt-ott a hangsúlyokat kissé átrendezve, az elhallgatottakat kibeszélve, az elhazudottakat ráolvasva, vagy a kimondottakat megerősítve, egészen különleges mélységet ad Aranyossi szövegének. Kitágítja az időhatárokat, hiszen a visszaemlékezés részletesen felidézi a gyerekkor világát (cím és címlapkép első pillantásra ennek a hangulatát jeleníti meg, persze szemfényvesztés, hiszen a „régi, elsüllyedt világ” fogalma a szövegben megsokszorozódik, sőt egészen a máig nyújtózik), nagyon pontos beszámolót ad az 1919-től 1945-ig tartó pártmunkáról, az emigránsévekről, az antifasiszta ellenállásban való részvételről, de a felszabadulással véget ér. Nádas azonban a széljegyzetekben előre-hátra is tekint, sőt kifelé: a család, a párt, a kor dinamikájától el-eltávolodva magát az emlékezés műfaját teszi vizsgálat tárgyává. Itt-ott beleviszi az idősödő nagynénivel kamaszként folytatott beszélgetések, viták tüzének maradékát, másutt végtelenül finom humorba ágyazva keresi egy-egy domináns személyiség vagy szokás tovább­öröklődésének nyomait. Ezek a nagyon személyes megjegyzések részint belülről, a család közegéből szólnak, egyfajta késői tudósítás formájában. Másrészt pedig az egészet a mába ágyazzák, a ma érvényesen használható családi, politikai, eszmei örökséghalmazt tágítják megértő gesztussal olyan szélesre, hogy abba beleférhessen egy család – olvassuk pontosan Nádas sorait: bármilyen történetet maga mögött tudó bármelyik család – múltjának minden ága-boga.

Jelenkor Kiadó, 2018, 502 oldal, 4999 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.