rés a présen

„Tánc sincsen”

Sajó László költő, író

  • rés a présen
  • 2019. október 5.

Könyv

rés a présen: Volt időnk (Apám könyve) címmel most jelent meg regényed a L’Harmattan Kiadónál. Költőnek vagy prózaírónak vallod inkább magad?

Sajó László: Költőnek. De épp a Narancsban publikált tárcanovelláimból jelent már meg két prózakötetem: az Öt és feles és A futball ábécéje és más történetek az Osiris jóvoltából. Meg volt még egy kisregényem, az Írottkő a L’Harmattannál, amelyben a gyerekkoromat írtam meg, különös tekintettel a Kőszegen, a logopédiai intézetben töltött egy évemre (1966). Amikor először olvastam életemben Ottlik Géza Iskola a határon című regényét, akkor jöttem rá, hogy az abban szereplő katonai iskola ugyanaz az épület.

rap: A versesköteteid is számosak. Melyik volt az első és melyik a legutóbbi?

SL: Az első a Napkeleti pályaudvar című volt, 1986-ban, a legutolsó a gyomorkeselyű 2017-ben és a kettő között nem tudom pontosan így hirtelen, hogy mennyi volt. Szerintem már húsz fölött tartok a könyvek számában és abból a túlnyomó többség líra. Az említett két kiadónál jelent meg mind, mert személyes kötődésem van hozzájuk. Egyik sem arról híres, hogy kortársakat ad ki, inkább tudományokkal, történelemmel foglalkoznak, így jól elkerülöm a kritikusok figyelmét.

rap: Az íráson kívül mit csinálsz?

SL: Mondjuk úgy, hogy amatőr focista és rokkantnyugdíjas vagyok. A BEAC veteránban játszom.

rap: Meg benne vagy a magyar irodalom nagy focitematikusainak arcképcsarnokában, nem?

SL: A novelláim egy része a fociról szól, sőt van egy Futballábécém, amihez még rengeteg megírandó szócikk lenne. A legnagyobb sikeremet futball­íróként Gazdag József Egy futballfüggő naplója című kötete kapcsán értem el. Betett engem is a magyar irodalom válogatottjába. Igaz, hogy kapusnak, gondolom, az Öt és feles miatt, de illusztris a csapat. Igazából csatár volnék. Előttem védelemben olyanok vannak, mint József Attila balhátvéd, Kosztolányi, Ottlik, Mándy, Esterházy, Kukorelly etc.

rap: A valóságban hol fociztál?

SL: Fiatalkoromban Miskolcon, aztán a BEAC-ban, és most ugyanott a veteránoknál. Intézem is a csapat írásos ügyeit, jegyzőkönyveit, mert én vagyok az írástudó. Ott aztán érik az ember élmények, amiket megírhat. Plusz MTK-szurkoló vagyok, bérletem van. A Budapesti Iszkra Olajbányász Baráti Társaságban is játszottam. Amíg mozgok, addig szeretnék játszani és meccsre járni.

rap: Versek témája lehet a foci?

SL: Nem, talán csak érintőlegesen. A versek sokkal szomorúbbak.

rap: Milyen az új regény?

SL: Akkor kezdtem el írni, amikor apám meghalt, az ő füzetei alapján. Naplószerűen írta füzetekbe az életét. Ezekből emeltem ki szövegeket, kommentáltam és kiegészítettem a saját élményeimmel, attól kezdve, amikor én is képbe kerültem ’56-ban. Olyan, mintha marginális jegyzetekből állna össze egy családregény, mert anyám családját is kikutattam és azt is beleszőttem. Nem tudományos történelmi munka, hanem családtörténet és személyes, de a végén megjelöltem a forrásokat, mert vannak történeti források is. Ja és vers is van benne, mert apám halálát csak így tudtam megírni, ezért versekkel ér véget a kötet. Erre jó a vers. De azért regénynek hívom.

rap: Mikor lesz a könyvbemutató?

SL: Szeptember 10-én az Írók Boltjában 17.00-tól Jánossy Lajos mutatja be a kötetet és beszélget velem. Szeptemberben pedig én leszek a hónap szerzője a Literán, ami azt jelenti, hogy sok versem, prózám felkerül, és a végén egy nagyinterjú is megjelenik velem.

rap: Mivel foglalkozol ezután?

SL: Néhány könyvtervem még van, amit meg kéne írnom. Minden februárban elmegyek a Kékesre a Mátrai Gyógyintézet nevű szanatóriumba, beteg- és alkotói szabadságra, mert nem tudok mást csinálni csak sétálni meg írni. Se tévé nincs, se net, csak korombéli hölgyek. Már táncolni sem lehet sajnos. Régebben még volt egy fogadó, ahol szerdán és szombaton mulatni lehetett. Szerelmek szövődtek évente erre a kis időszakra, gyönyörű volt. Ma parkoló van a fogadó helyén, ergo tánc sincsen.

Neked ajánljuk