rés a présen

Egy kicsit a kör közepére állok

Háy János író

  • rés a présen
  • 2012. december 22.

Könyv

rés a présen: Volt már Háyland irodalmi show, de nem volt még tematikus rendezvény rólad. Hogyan jött létre Miskolcon a Háy-évad?

Háy János:Kiss Csabának és a színház új vezetésének az ötlete volt, hogy legyen minden évben egy kiemelt szerző, akitől bemutatnak valamit, s a szerzőt kicsit belepörgetik a város kulturális működésébe. Szerintem ez egy jó gondolat, hogy ha már él az a nyomorult szerző, akkor legyen használva egy kicsit többre is, ne csak a premier utáni dínomdánomra. Így aztán a közönségnek több lehetősége nyílik arra, hogy megismerje, megszeresse vagy épp megutálja. Szóval ebben az évben egy kicsit a kör közepére állok. Ahol amúgy áll valaki más is, na, nem Pataky Attila, ő már elhagyta a várost, hanem Móricz Zsigmond, mert az alapötletben az is benne van, hogy legyen egy kiemelt klasszikus is, s ez most Móricz az Úri murival.

rap: Miből áll a program? Miről nem maradtunk le még?

HJ: A program elég sűrű. Indult egy kiállítással a Mission-galériában és a színházban, ahol láthatók a nagyméretű hagyományos szomorúmanók, igazi angyalok és valódi ördögök, szóval az én cimboráim a képzőművészetben. Aztán néhány középiskolai esemény, például egy nagy manóépítés, meg nagybeszélgetés a helyi Műút folyóirat szervezésében, itt beatzenés háttér is lesz, mert együtt osztjuk az észt Beck Zolival. Decemberben a Szent Efrém Kórussal lépek fel az avasi templomban. Ez az egyik kedvenc felolvasásom, mert az ortodox dalok és ortodoxnak épp nem mondható versek ütközése egészen különleges akusztikai és szellemi teret rajzol ki. Aztán jövőre lesz még beszélgetés Móriczról, s ha minden igaz, akkor egy középiskolás drámaverseny is az én darabjaimból, ahol kicsit mókás, de én leszek a zsűri.

rap: Mit szólsz a miskolci Gézagyerekhez?

HJ: Mindig örülök, ha van új előadás a darabjaimból, bár a régi dolgok természetesen nyelvi és gondolati felvetéseikben eltávolodnak az embertől. Minden előadásnak megvan a maga erénye. A miskolci újdonsága, hogy díszleteit és játékmódját tekintve kilép a hagyományos magyar kisreálból.

rap: Tudod már, hol rendezik a következő Háy-előadást?

HJ: Pécsen Tóth Zoltán vezetésével diákok készítenek előadást a Kéz című darabomból, amit eredetileg Lovasi Andrással csináltunk Kaposvárra. A pécsi gimnazisták most kreatívan akarnak az anyaghoz nyúlni. Dalokat, szövegeket és pluszjeleneteket tesznek bele. Kíváncsi vagyok. A darab róluk szól, ki tudna bele életet lehelni, ha nem épp ők.

rap: Van időd írni? Készül új kötet?

HJ: Jó dolog író-olvasó találkozókra járni, de azért eléggé visszavetik az írást. Ráadásul az efféle fellépések kicsit szemben is vannak az írás gyakorlatával. Fellépéskor kifelé mozogsz, amikor írsz, akkor befelé. Azért persze nekem az írás az első, és harakiri volna, ha nem tudnék dolgozni. Hamarosan lesz egy új regényem, Mélygarázs címmel, amely a tavaszi könyvfesztiválra jelenik meg.

rap: Ha mégis rockzenész lettél volna, ahogy az is tervben volt, melyik magyar zenekarban játszanál szívesen?

HJ: Ha lett volna hozzá tehetségem, saját zenekarom lenne, és fellépnék az Európa Kiadóval, a Balatonnal, a Pál Utcai Fiúkkal, a Kispállal, a 30y-nal, a Kiscsillaggal, a Quimbyvel meg a Fischer-féle Fesztiválzenekarral.

rap: Mi a legfontosabb feladata a kortárs irodalomnak?

HJ: Az irodalomnak nem feladata, de, mondjuk, a dolga, hogy autentikus műveket hozzon létre. Ennek hiányát semmilyen közéleti működés, önmutogatás nem pótolja, ugyanakkor a megléte minden egyéb megnyilvánulást hitelesít.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.