Kormos István: Vonszolnak piros delfinek
vonszolnak piros delfinek koromtengeren éjszaka
partra kicsapnak az a part szívem leomlott partfala
álmaim-rakta házadig onnan vakon is elmegyek
de kapud nyitott-kés-kapu ablakon küldő fényjelek
s kezek kezek kezek kezek küldő kezek taszítanak
hangtalan hang eresszelek hangtalan hang elhagyjalak
gyerekkorodba nem hagyod magadat visszarántani
vergődnek csak homlokodon kérlelő szavam szárnyai
szemed nem-lehet-fényei elmondják ami mondhatatlan
hogy nem leszel hogy nem leszek kerékbetört nevetés csattan
jövőnk a halvaszületett koromtengereken libeg
felfalják piros lovaim kik vonszoltak a delfinek
egy árva kutyaugatás nem engem szólít nevemen
fenn salétromos menny ragyog hűvösen lehajtom fejem
cella-magány jön hallgatok ki voltam istenek fia
alámerül Atlantiszom Párizs Marlotte Normandia
„Tan’kérem, honnan tudja a költő, hogy pirosak a delfinek, ha egyszer koromtengeren vonszolják, ráadásul éjszaka?” – tette fel a kérdést egy hétfő estén, Kormos versének elhangzása után egy hallgató az őszinte kíváncsiság mellett némi csipkelődéssel a hangjában, Lator László műfordítói névvel meghirdetett, de valójában költői szemináriumán több mint harminc éve.
Ezt ez egyik olyan ritka pillanat követte, amikor tanárunk zavarba jött, annál is inkább, mert többször is idézte Illyéstől, hogy a költőnek minden szaváért helyt kell állnia. Mert csakugyan, sötétben minden delfinnek feketének kéne lennie.
A választ keresve egyszerű lett volna belepillantani a szövegbe, de Lator fejből mondta a verset, úgyhogy még egyszer elkezdte. A megoldásra majdnem a végéig kellett várni: „fenn salétromos menny ragyog” – a színek tehát ebben a különös, nem e világi fényben látszanak.
Ez a sor egyébként nemcsak megválaszol egy kérdést, de fel is vet egy másikat. Mivel a versben nincsenek írásjelek, egy-egy szó mondattani helye olykor nem egyértelmű. A tizenegyedik sor így szól: „jövőnk a halvaszületett koromtengereken libeg”. Amikor Hegedűs D. Géza egy Kormos-esten felolvasta a verset, a YouTube-on is megtekinthető felvétel szerint a „koromtengereken” előtt szünetet tartott, úgy értelmezve a „halvaszületett” szót, mintha az a „jövőnk” hátravetett jelzője lenne: „jövőnk, a halvaszületett” Kormos saját előadásában ugyanakkor a kérdéses helyen nincs szünet, a „korom” első szótagját kicsit talán megnyomja, de ezzel együtt is inkább így hallani: „a halvaszületett koromtengereken”.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
